Burger Blog

BpBurger (107) - Dunyha Vendéglő

2014. március 17. Jancsa Jani

A Dunyha nem kevesebbet állít magáról, minthogy ők Budapest első libaétterme. Ezzel nagyon mi sem vitatkoztunk, így az ezévi Torkos Csütörtökön fel is kerestük a Budapest határában fekvő éttermet.

2014-03-06 19.26.06.jpg

Csakúgy, mint Veresegyházán, itt sem gondoltak a nem gépjárművel közlekedő parasztokra, tudniillik ugyanis Adyligetig kivisz a 63-as, utána fel is sétálsz a lovarda sarkáig, de onnantól bizony se járda, se világítás, és csak reménykedni tudsz abban, hogy a szembejövő autók nem fognak elbaszni. Sebaj, egy negyedórás vidám botorkálás után végre újra beértünk a civilizációba, melynek elismert tagjaként masíroztunk be a csak a számunkra felemelt sorompó alatt.

2014-03-06 19.26.29.jpg

Az étterembe érve volt egy kis kavar a foglalásunkkal (rossznyelvek azt is megkockáztatták, hogy ott a helyszínen nyomtattak ki gyorsan egy cetlit a nevünkkel), de pár perc várakozás után kaptunk is egy asztalt, majd rendelés.

2014-03-06 19.39.39.jpg

Előételnek libamájkockákat kértem, birsalmával, grillázzsal, meg borsmustárral - nagyon finom, ízletes, jól összehangolt falatok voltak. Kértünk egy birsalmalevest is, ez sem volt rossz, bár nekem nem jött be annyira.

2014-03-06 19.55.40.jpg

 A burgerre alig 5-8 percet kellett ezek után várni, és örültem is, hogy ezt kapom, mivel a Li-Buci elnevezésből csak tippelni tudtam, megkérdezni meg akkor már dafke sem, mindent vagy semmit! Ön nyert!

2014-03-06 19.55.49.jpg

 De annyira, hogy két burgert is kaptam egyszerre. A szalmaburgonya tényleg szalma, bekeverve sült hagymával, és egy emberes adag, nem úgy, mint a csóri Murciban volt, csak úgy tessék-lássék.

2014-03-06 19.57.14.jpg

 A zsömle finom, édeskés, tippre házi sütésű. Benne a káposztasaláta túl majonézes, túl átlagos. Odabenn találunk még karamellizált hagymát, pont jó állaggal, meg egy szelet vékony parmezán sajtot, ha jól látom a képen (ezért kéne időben megírni a postokat).

2014-03-06 19.56.53.jpg

 A libahúspogácsán erősen javított volna, ha nincs kiszárítva teljesen, ízvilágra kellemes fűszeres, de az átlagon túl nem repült, főleg a túlsütésnek köszönhetően.

2014-03-06 20.04.37.jpg

 Rég volt vacsora ilyen gyorsan lezavarva, pedig teltház volt: olyan 45-50 perccel azután, hogy beléptünk, már sétáltunk is visszafelé. A Li-Buci 2290 forintba kerül, ami kicsit soknak tűnhet, de tekintve az alapanyagokat, meg úgy az egészet, végülis belefér, csak a hús lehetne kicsit dögösebb.

Adatlap

Nyitvatartás: 12-21.

Cím: 1029, Feketefej utca 2-4.

Honlap: http://www.dunyha.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/DunyhaVendeglo

Telefon / asztalfoglalás: +36 1 391 8019

4sq: http://goo.gl/1tuEpO

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr465849562

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása