Mi a fene lehet az a Lizsé - töprengtem a földalattiból felfelé, amikor elkezdett esni. Pár nappal később döbbentem rá, hogy a helyszínen álló büfé második neve nem más, mint a Liget, csak franciásan kimondva, amely még a 70-80-as évekből eredeztetve Tarján Vilmos (1881.03.25-1947.11.01) színész, újságíró, a New York kávéház társtulajdonosának nyelvi leleménye (köszönjük az információt Török Ferenc kedves olvasónknak!). Elég nagy klizsé.
A BRGR a Városligeti-tó partján került kialakításra, igaz előtte is volt a kis bódéban egy burgeres, de annak a színvonaláról lehet jobb nem most beszélni. A kis házban bentről nézve meglepően nagy hely van, habár az csak a személyzetnek - a vásárlóközönség kinn kap helyet, bár ilyen szép őszi időben ez talán nem is probléma.
A kínálat nem olyan széles, de az igényeket bőven kielégíti: van hamburger, hot-dog, saláták, és leves cipóban. Én az első kettőből választottam, elkészültét pedig hangosbemondó jelzi. Jó, ha tudjuk, hogy a BRGR hátterében a Robinson étterem séfjei állnak (Varga Roland, Hadzsala Krisztián), mindemellett nem ők sürgölődnek a pult mögött, hanem, idáig is hasonló vonalon mozgó munkatársak kaptak lehetőséget arra, hogy megetessék a Liget azon éhes szájait, akiknek a Pántlika még nem volt elég.
Olyan negyedóra múlva meg is érkezett a két tétel, kólát kértem hozzá, mert az is jó vétel. A rendelés kis kosárban jön, autentikus újságpapír béléssel, ez utóbbi egyenesen az USA-ból.
A hot-dog egy mindkét oldalán megpirított kifliben érkezik, benne saláta, virsli, sült hagyma, és valami nagyon finom szósz is, ha jól emlékszem. A virsli, mint a lelke az egésznek, finom, ropogós, az egész élmény kiváló.
Köretnek sült krumplit kértem, mirelit jelenleg, bár felfezedhetőek törekvések arra nézve, hogy a jövőben ez leváltásra kerülön. Rajta apróra vágott snidling, és sajt pihent, sajnos ez utóbbi kapta a legnagyobb pofont az élettől, mert a ráolvadási aránya olyan 5% körül járhatott, és konkrétan leszóródott igen sok esetben.
A signature burger ránézésre szép darab, és az első harapások sem hazudtolják ezt meg. Gál Józsi-féle hús, Marmorstein buci - ezekkel azért nehéz mellélőni. Egészen konkrétan annyira hogy a zsömle valami zseniális: roppanós külső, a belseje fantasztikus, friss - egyszerűen telitalálat, és bár a hús is remek, ez a legjobb része az egész burgernek.
Ha már felemlegettük, a hús miatt sem kell szégyenkezni, igazán finom, jó darab, bár a fűszerezés egyenletességén még lehetne egy kicsit javítani. A szendvicsben van még egy szelet jófajta cheddar, karikás jalapeno a csípősség kedvéért, valamint saláta, hagyma, és szósz.
A BRGR Burger 990, a hot-dog 890, az árak teteje pedig a dupla BRGR 1490-ért, de ezekben a krumpli nincs benne. Akad még BRGR ciabattában is, de a működés egyelőre a stabilizálódásra helyezi a hangsúlyt, és majd csak ősszel fognak beindulni a reménybeli további fejlesztések. Addig is ez a kis büfé mindenképpen ajánlott helye lehet a Lizsének, ha erre jártok!
Adatlap
Nyitvatartás: 10-20.
Cím: 1146, Városligeti-tó, Állatkerti körút
Honlap: -
Facebook: http://goo.gl/R5h0OX
Telefon / asztalfoglalás: -
4sq: http://goo.gl/tnM97t