Burger Blog

BpBurger (73) - BRGR

2013. szeptember 09. Jancsa Jani

Mi a fene lehet az a Lizsé - töprengtem a földalattiból felfelé, amikor elkezdett esni. Pár nappal később döbbentem rá, hogy a helyszínen álló büfé második neve nem más, mint a Liget, csak franciásan kimondva, amely még a 70-80-as évekből eredeztetve Tarján Vilmos (1881.03.25-1947.11.01) színész, újságíró, a New York kávéház társtulajdonosának nyelvi leleménye (köszönjük az információt Török Ferenc kedves olvasónknak!). Elég nagy klizsé.

2013-08-30 17.55.07.jpg

A BRGR a Városligeti-tó partján került kialakításra, igaz előtte is volt a kis bódéban egy burgeres, de annak a színvonaláról lehet jobb nem most beszélni. A kis házban bentről nézve meglepően nagy hely van, habár az csak a személyzetnek - a vásárlóközönség kinn kap helyet, bár ilyen szép őszi időben ez talán nem is probléma.

2013-08-30 17.52.24.jpg

A kínálat nem olyan széles, de az igényeket bőven kielégíti: van hamburger, hot-dog, saláták, és leves cipóban. Én az első kettőből választottam, elkészültét pedig hangosbemondó jelzi. Jó, ha tudjuk, hogy a BRGR hátterében a Robinson étterem séfjei állnak (Varga Roland, Hadzsala Krisztián), mindemellett nem ők sürgölődnek a pult mögött, hanem, idáig is hasonló vonalon mozgó munkatársak kaptak lehetőséget arra, hogy megetessék a Liget azon éhes szájait, akiknek a Pántlika még nem volt elég.

2013-08-30 17.32.01.jpg

Olyan negyedóra múlva meg is érkezett a két tétel, kólát kértem hozzá, mert az is jó vétel. A rendelés kis kosárban jön, autentikus újságpapír béléssel, ez utóbbi egyenesen az USA-ból.

2013-08-30 17.32.20.jpg

A hot-dog egy mindkét oldalán megpirított kifliben érkezik, benne saláta, virsli, sült hagyma, és valami nagyon finom szósz is, ha jól emlékszem. A virsli, mint a lelke az egésznek, finom, ropogós, az egész élmény kiváló.

2013-08-30 17.32.25.jpg

Köretnek sült krumplit kértem, mirelit jelenleg, bár felfezedhetőek törekvések arra nézve, hogy a jövőben ez leváltásra kerülön. Rajta apróra vágott snidling, és sajt pihent, sajnos ez utóbbi kapta a legnagyobb pofont az élettől, mert a ráolvadási aránya olyan 5% körül járhatott, és konkrétan leszóródott igen sok esetben.

2013-08-30 17.37.42.jpg

A signature burger ránézésre szép darab, és az első harapások sem hazudtolják ezt meg. Gál Józsi-féle hús, Marmorstein buci - ezekkel azért nehéz mellélőni. Egészen konkrétan annyira hogy a zsömle valami zseniális: roppanós külső, a belseje fantasztikus, friss - egyszerűen telitalálat, és bár a hús is remek, ez a legjobb része az egész burgernek.

2013-08-30 17.37.36.jpg

Ha már felemlegettük, a hús miatt sem kell szégyenkezni, igazán finom, jó darab, bár a fűszerezés egyenletességén még lehetne egy kicsit javítani. A szendvicsben van még egy szelet jófajta cheddar, karikás jalapeno a csípősség kedvéért, valamint saláta, hagyma, és szósz.

2013-08-30 18.31.47.jpg

A BRGR Burger 990, a hot-dog 890, az árak teteje pedig a dupla BRGR 1490-ért, de ezekben a krumpli nincs benne. Akad még BRGR ciabattában is, de a működés egyelőre a stabilizálódásra helyezi a hangsúlyt, és majd csak ősszel fognak beindulni a reménybeli további fejlesztések. Addig is ez a kis büfé mindenképpen ajánlott helye lehet a Lizsének, ha erre jártok!

Adatlap

Nyitvatartás: 10-20.

Cím: 1146, Városligeti-tó, Állatkerti körút

Honlap: -

Facebook: http://goo.gl/R5h0OX

Telefon / asztalfoglalás: -

4sq: http://goo.gl/tnM97t

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr875485847

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.09.09. 11:31:13

a krumpli halvány, de a hot dog jól néz ki nagyon.

bl4ze 2013.09.09. 11:44:32

a krumpli nagyon gyengének tűnik, a hot dog+burger viszont kívánatos, árak is OK. megnézős :)

Kovács László György 2013.09.09. 20:41:34

Haver aki szombaton evett is azt mondta hogy nem volt annyira jó, Pántlika kenterbe veri. Főleg a buci volt fullasztó és száraz. A húst szerinte nem is lehetett érezni, de rossz nem volt.

Itt meg azt olvasom hogy szuper a buci. :D Érdekes

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2013.09.09. 21:15:01

@matroznaklenni: a kepekrol itelve ketfajta buci van, ez amit én ettem, meg a ciabatta. Más kérdés, hogy a Marmorstein az egyik legjobb pék itthon, szóval mindenképp érdekes a dolog :) Nálam vitte a pálmát, az tuti.

protézisesh 2013.09.13. 15:07:17

" mirelit jelenleg, bár felfezedhetőek törekvések arra nézve, hogy a jövőben ez leváltásra kerülön"

Ezt hogyan kell érteni? Megkérdezted őket, hogy le akarják-e váltani a krumplit? Mert akkor a "felfedezhetőek törekvések" szófordulat pöttyet modorosnak tűnik. Vagy csak te törekednél rá, mert akkor meg hol a jelek?

Mellesleg két gyakorlatias kérdés krumpli ügyben:
a mirelit krumplit méretre vágják, elősütik, utána meg a vendéglős meg tudja sütni olajban tocsogósra, vagy tökéletesre (illetve bármire közte), de az biztos, hoyg a kiinduló pont a SÜTNI VALÓ krumpli volt.

A kézzel vágottnál viszont lesz kicsi is, nagy is. Sokkal nehezebb egyenletesen megsütni (de nem túlsütni), illetve lehet rossz krumplifajta, mondjuk főzős, ami szívja az olajat, mindazállat.

Szóval a kérdés #1: miért baj a mirelitből JÓL megsütött krumpli?

kérdés #2 (költői): vajon miért kell annyit gondolkozni a házi sültkrumpli bevezetésén, mikor krumplit pucolni mindenki tud? (sőt gépesíthető is!)

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2013.09.14. 05:54:37

@protézisesh: 1) bennfentes információ ;) 2) a jó minőségűvel semmi gond nincs, de az esetek 90%-ában a házi sült krumpli sokkal jobb, bár tény, hogy nehéz itthon az állandóan jó, és ugyanolyan minőségű krumplit biztosítani

Holly Goly 2013.09.20. 13:02:21

Mondjuk ha nem tudnám a "Lizsé"-t, igencsak elhallatnám, nem pedig reklámoznám... Nem nagyon figyelhettél, mikor a gimiben (BTK magyar szakra nyilván fel se vennének) a komplett XX. századi magyar irodalmat tanították.

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2013.09.20. 13:19:50

@Holly Goly: taníts! sajnos nem csak én nem figyeltem, hanem a google se, mert bizony nem sok értelmes találatot ad ki erre ;)
süti beállítások módosítása