Burger Blog

BpBurger (71) - Big Daddy Burger Bár

2013. szeptember 02. Jancsa Jani

Mi jut eszünkbe arról, hogy Big Daddy? Adam Sandler? Egy kislány védelmezője a Rapture-ön? Laca? Mindy apja a Kick-Assből? Az összes válasz helyes, de itt a blogon mostantól Albertfalva legjobb hamburgeresére gondoljunk, ami ráadásul budapesti szinten is nagyon megállja a helyét.

2013-08-29 18.34.07.jpg

A Big Daddyhez a Budafoki kocsiszínnél kell leszállnunk, elhaladunk a Lángos Szaküzlet előtt, átmegyünk a Fehérvárin, és máris meg fogjuk látni a vidám színekbe öltözött bódét a park közepén. Itt régen a Gyros-sziget állt a Street View szerint, de ezzel a váltással szerintem mindannyian jól jártunk.

sziget1.jpg

Beérve a kis házikóba rögtön a pult fogad szemben, 8-10 ember benn is le tud ülni, de jó időben odakint is van egy-két műanyag asztal. Egy klasszikus sajtburgert (Csízijó), és egy baconnel tuningolt változatot kérünk, hozzá sült krumplit és házi BBQ szószt. Ott készül minden előttünk, végignézhetjük az egész folyamatot, nincs semmi titok.

2013-08-29 18.13.14.jpg

Olyan 5-8 perc múlva meg is jönnek a burgerek, és már az illatokból sejthetjük, hogy jó helyre jöttünk. Az első harapás után bizony csöpög a szendvics egy kicsit, ami mindig jó jel. A legjobb amerikai hagyományok mentén haladva a burger mellé érkezik két negyed kovászos uborka is - tetszik a bátorság, amivel ezt így lefordították az itthoni viszonylatokra!

2013-08-29 18.18.11.jpg

A zsömle egyedileg készül a Big Daddy számára, és tényleg a legjobban talán a klasszikus zsömléhez lehetne jobban hasonlítani, mint a kalácshoz, bár minimális édességet felfedezhetünk benne. Könnyű szerkezetű, kapott egy kis pirítást is, ráadásul érződik rajta, hogy ugyanott , ahol a hús sült - kiváló! Kétfajta közül választhatunk, mind a sós, mind az édes nagyon jó textúrájú, telitalálat.

2013-08-29 18.18.24.jpg

A bacont előre megkérdezték, hogy szeretem átsütve, ilyennel sem találkoztam még itthon, főleg, hogy a közepest sikerült is megvalósítani: ropogós, de nem száraz, húsos szalonnát kaptam a burgerembe (amikor másodszor voltam, akkor viszont nem volt kérdés, nem tudom, min múlik). Alul még burgerszósz, apróra vágott jégsaláta, és paradicsom ágyazott meg a legfontosabb elemnek, a húsnak. Itt talán az egyetlen probléma az volt, hogy a szósz túlzottan megpuhította a zsemlét.

2013-08-29 18.18.52.jpg

Sokszor problémát tapasztaltunk olyan téren, hogy ha valamelyik hely olcsó, ott a hús vagy érezhetően rossz, vagy agyonfűszerezik, és nem érezni, hogy rossz, vagy a legegyszerűbb megoldás, hogy mirelit. Nos, figyeljetek. Itt a hús friss, jó minőségű, és nincs agyonvágva fűszerekkel sem! Elhiszitek ezt?? Én majdhogynem a mennybe mentem, amikor beleharaptam a teljesen átsült darabba: azzal az ízzel találkoztam, amilyet én is szeretek, és amilyet otthon szoktam magamnak csinálni. Gyakorlatilag bármilyen, jó minőségű darált marhahús ilyen, amit tényleg szívvel-lélekkel készítenek el - és itt ilyet kaptok.

2013-08-29 18.21.29.jpg

A húsra került egy fél szelet cheddar is, és magamat ismételem, de ugyanaz a helyzet mint a hússal: érződik rajta a sajt jellegzetes íze, ráolvasztani is sikerült - most komolyan, mi kell még?

2013-08-29 18.22.09.jpg

Köretnek sült krumplit rendeltünk, ami mirelit volt, de frissen készült, hozzá pedig egy nagyon jó ízmélységű házi barbecue szószt, ami paradicsomos-fűszeres jellegével olyan jól passzolt a krumplihoz (mindenhez!), hogy az utolsó cseppig kimártogattam.

2013-08-29 18.19.27.jpg

A burgerek kétfajta kiszerelésben kérhetőek: a normálban 11 dekás a zsemle, és 8 a húspogácsa, az extrában pedig 22 a zsemle és 16 a hús. Ezt fejben tartva kezdődik a csoda, hiszen a legalapabb, fapados burgert már 550-ért elvihetjük! Igen, nem elírás, hozzátenném, mi is ilyet ettünk, és bár nem farkaséhesek voltunk, de a krumplival röhögve elég volt. A normál teteje a Jucy Lucy itteni változata a "Szalvéta zabáló" 950-ért, az extra pedig 2000 forint, de itt már 32 dekás a hús, pirított gomba, és tükörtojás is érkezik. Ezeken felül ehetünk gyrost, hot-dogot, vagy akár melegszendvicset is.

2013-08-29 18.33.49.jpg

Időközben eljutottunk egy második tesztre is, ezúttal a Kis Vörös becenévre hallgatót kóstoltam, ebben a rostlapon pirított hagyma vitte a prímet - az isten szerelmére, nézzétek milyen gyönyörű! És finom!

2013-09-01 10.25.37.jpg

2013-09-01 10.25.46.jpg

Ez pedig a fentebb említett Láva - Töltött Burger. Ezt nem én ettem, de a tesztalanyoknak igencsak bejött.

2013-09-01 10.26.35.jpg

Egyáltalán nem nehéz a dolgom az alig nyolc hete nyílt Big Daddy Burger Bár végső megítélésénél: ha egy házias, minőségi, és bizonyos fokig egyedi ötletekkel operáló burgert szeretnétek enni, ráadásul olcsón, akkor látogassatok el ide, most! Remélem bírni fogják a rohamot (ugyanitt ez egy figyelmeztetés is nekik, hogy tankoljanak fel!), mert ha valami, akkor ez megérdemli, hogy figyelmet kapjon. Rég éreztem ekkora lelkesedést utcai burgeres iránt (utoljára talán a Bodega volt ilyen), szóval ha arra jártok, teszteljétek ti is, és várom a véleményeteket a kommentekben.

Az pedig már csak bónusz a hozzáértés oltárán, hogy a Facebookon Serious Eats - A Hamburger Today és Richard Blais burgerlinkek vannak. Keblemre.

Adatlap

Nyitvatartás: 10-20.

Cím: 1116, Mezőkövesd út 2.

Honlap: -

Facebook: https://www.facebook.com/BigDaddyBurgerBar

Telefon / asztalfoglalás: -

4sq: http://goo.gl/gnLMBv

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr935484047

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bl4ze 2013.09.02. 09:07:53

Korrekt! Már rég meg akartam nézni, ma lehet akkor arra kanyarodok :)

szuperferko 2013.09.02. 10:14:10

Sertéshús volt, ugye? Mert marhából nincs Isten, hogy 550 alatt kihozza.
A Kis Vörösben az karamellizált hagyma, vagy a rostlapon készítették így el?
Jók a képek, korrektek az árak.

230e 2013.09.02. 10:14:58

Zing pénteken a Food-Show keretében, vagy ez? Nehéz döntés, és a kettő egyszerre nem megy.

Zephyrous 2013.09.02. 10:17:17

Olcsó és nagyon jól néznek ki a képek! Megér egy próbát!

A kovászos uborkát viszont nem szeretem és nem is értem, hogy miért kapjuk a burger mellé, ráadásul párban...

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2013.09.02. 10:47:30

@szuperferko: hát pedig van, mert ez marha volt, 100% :) karamellizált, rostlapon sütve
@Zephyrous: USA-ban is sok helyen adnak külön mellé savanyú ubit, vagy mellé, vagy a zsömle tetejére tűzik pl.

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2013.09.02. 10:48:08

@230e: tényleg nehéz döntés, mind a kettő jó :)

Metaaal 2013.09.02. 11:13:04

Szerintem az nem jó arány ha a zsömle nehezebb mint a hús,ráadásul a képeken is látszik,hogy vagy a hús pici vagy a zsömle nagy.

bl4ze 2013.09.02. 12:19:41

Jelentem voltam ma: teljesen rendben van. Én a töltött juicy lucy szerűt ettem. Korrekt! Megkérdezik mennyire legyen sütve, kérsz-e csipőst, stb. Nekem annyi csak, hogy szerintem a hús egy pici fűszerezést elbírna még. Jó Hely! :)

Silent Bob 2013.09.02. 14:44:14

8 dekás hús??? Az már sértés. :D

MarbleC 2013.09.02. 18:15:35

@szuperferko: Vagy esetleg egy ügyesen pácolt lóhusi?

Shopping 2013.09.02. 20:01:14

@fakyo: Te hogy kerültél ide? A subba- n nincs semmi érdekes?

GentleSpecter 2013.09.02. 20:38:16

@fakyo: Hát én ezen visítottam a röhögéstől! Köszi! Szereztél egy kedélyes estét nekem! :D

2013.09.03. 00:37:32

meglepő egy telepi burgerestől, ha arra járok benézek.

2013.09.03. 00:38:51

Egy nagyon kicsit rossz lett a lelkiismeretem, hogy odamentem a 130 kilómmal és felzabáltam a bolt teljes hamburgerkészletét!!!!
A tulaj nagyon szimpatikus arc volt, egyfolytában szabadkozott, hogy megjelent ma az interneten valami és már délután kimerültek a készletei, annyian jöttek. Ők kis hely, nem tudnak sok alapanyagot tárolni és erre a rohamra nem voltak felkészülve.
Nekem az volt a szerencsém, hogy előttem két vevő tanakodott, mit egyenek, így az utolsó egy darab hembörgör az enyém lett, nekik meg jutott egy-egy girosz mert az még volt.

A kajáról: spéci zsemlében (az édeset választottam) a húspogácsa, a cheddar sajt, egy tüktoj, a növényzet, hozzá koviubi és kértem egy adag sültkrumplit és plusz egy adag koviubit - kaptam kettőt, gratis! - talán kárpótlásul, merthogy felzabáltam a készletük végét :-)
Amíg csendben elköltöttem a korai vacsorámat, egyfolytában érkeztek a blog olvasói. Szerintem oszthattak volna sorszámot, mert egy igazán jó kajáldába előre be kell jelentkezni!

A Big Daddy Burger Bár szuper, ráadásul nekem nincs messze, kösz az értékes tippet!

230e 2013.09.03. 08:09:35

@speed: Zing tegnap kipipálva, így lehet koncentrálni a pénteki Big Daddy-re.

bl4ze 2013.09.03. 08:48:04

@Rézsöly Püpü: Én amikor 11 után voltam szóltam nekik előre, hogy készüljenek lehet roham lesz. ment is a telefonálás a hentessel, épp faggyút kerestek ! :)

spamdog · http://www.szorfdeszka.hu 2013.09.03. 13:19:18

Ma délben voltam ott 40 percet kellett volna várni.
Elmondásuk szerint tegnap du 6-kor be kellett zárniuk mert mindenből kifogytak. 1 sütőlapjuk van 2 burgert tud rajra egyszerre legyártani. (Ma átmentünk a Magic-be)

Ficus Cucis 2013.09.03. 14:37:04

olyan kicsiben a burger-piac, mint az ország: aki sz*rt csinál, annál van pénz, paripa, fegyver; aki pedig valami csoda folytán minőséget prezentál, kvázi belerokkan abba, ha híre megy...

massey ferguson 2013.09.03. 14:52:27

Most jövök onnan, 14:00 körül kifogytak a dupla mennyiségű alapanyagból is, úgyhogy egy ideig nem vesznek fel újabb rendelést.
Én még elcsíptem egy sajtburgert, finom is volt, bár utána kellett sóznom.

A személyzet nagyon rendes, nem győztek elnézést kérni, úgyhogy ha lecsengett a blog roham, akkor visszatérő vendég leszek.

Pajkos kisdömper 2013.09.04. 20:55:06

Mi is most jöttünk onnan.Bementünk,kijöttünk.Merthogy nem volt alapanyag.Este 3/4 7-kor....Ha pár napja mindig kifosztják a helyet,nem kéne felkészülni??Ha gyűlnek az éhes,elküldött ügyfelek,nem lesz nagy jövőjük.Mi a párommal csak a cikk miatt mentünk át Érdről.Többet nem megyünk.Ettünk velük szemben a lángososnál.Nála van alapanyag záróra előtt 1 órával......

BigDaddyBurgerBar 2013.09.04. 22:41:09

S@Pajkos kisdömper: Szia, hidd el, nekünk is az a legrosszabb érzés, ha nem tudunk valakit kiszolgálni. De a blogbejegyzés óta rengetegen jöttek hozzánk, ami egyrészt öröm, másrészt nagyon kemény napokon vagyunk túl. Reggeltől estig talpon vagyunk, sütjük a burgereket megállás nélkül. Ahogy más is írta, néha nap közben is töltekeznünk kell, hogy legyen elég hozzávaló aznapra, de még így sem könnyű kalkulálni a mennyiséggel, és azzal, hogy mindig legyen friss alapanyag.

A viszonylag nyugis, nyári időszakban nyitottunk, hogy legyen idő kitapasztalni a dolgokat, és most, ahogy a blogbejegyzés miatt hirtelen felfutott a forgalom, sajnos előfordulhat, főleg a zárórához közel, hogy nem, vagy csak hosszú várakozás után tudunk valakit kiszolgálni. Még egyszer, sajnáljuk, hogy ebbe belefutottatok, de sajnos számolni kell vele. Igyekszünk fejlődni és alkalmazkodni az igényekhez, de előfordulhat - ez egy kis büfé.

Ha biztosra akartok menni, és jártok még erre, próbáljatok kicsit korábban benézni. Mondanánk, hogy a hétvégén, de hétvégénk még nem volt az Index címlap óta, így nehéz megbecsülni, hányan jönnek majd.

BigDaddyBurgerBar 2013.09.04. 22:49:58

Sziasztok, először is köszönjük a szerzőknek a remek írást és a pozitív visszajelzéseket!

Amint láthatjátok, vesszük a kritikát is. A cikk megjelenése és indexes címlapra kerülése óta hatalmas roham van nálunk. Igyekszünk helyt állni, de a héten sokszor csak hosszú várakozás után tudtunk kiszolgálni mindenkit - hiszen szó szerint sorok álltak a büfé előtt!

Ez a váratlan siker nekünk nagy öröm, de jókora kihívás is egyben. Elnézést, ha emiatt bárkinek kényelmetlenséget okoznánk, de csak korlátozott mennyiségű hamburgerhúst tudunk tárolni, feldolgozni és, főleg, megsütni egyszerre ebben a kis büfében. Sajnos ezzel jár, ha ilyen, helyben készült burgert állítunk elő - kell hozzá pár dolog és némi idő, de a minőségből nem akarunk engedni!

Tényleg azt tudjuk javasolni, hogy ha kóstolni jöttök, próbáljátok kerülni az ebédidős és az esti csúcsot!

Flankerr 2013.09.04. 23:57:15

@BigDaddyBurgerBar: Öröm látni, hogy a minőségi munka és a jó ár/érték arány kifizetődik.

Omahaboss 2013.09.05. 08:46:25

Tegnap voltunk, LEGfinomabb hamburger életemben. Szólok előre, hogy ha ilyen jó minőségű kaját csináltok és ennyiért, akkor nem lesz kevesebb a tömeg, csak több. Vegyetek fel valakit aki segít, de jól válasszátok ki:)
5*

230e 2013.09.06. 18:15:45

Ma voltam kora délután. Nem volt tömeg, és 10 percen belül meg is kaptam a Láva burgerem. Megérte elvillamosozni érte, nagyon korrekt darab volt, ajánlott hely.

ghost recon 2013.09.09. 10:00:35

Én a bejegyzés megjelenésének napján mentem, olyan fél 5 tájban. nem mondom, hogy nem kellett várni egy cseppet, de hát négyen voltunk, és bőségesen rendeltünk.
Azt kell mondjam, a hamburger és a hotdog kifogástalan volt. A mirelit krumpli szar, de hát az már csak ilyen. A házi limonádé tökéletes. Mindenképp megyünk még, ha a hipszter hiszti lecseng egy picit.

Sok sikert kívánok, és cseréljétek le a mirelit krumplit igazira!

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2013.09.09. 10:22:13

@ghost recon: azért a hipster hiszti megfogalmazás kicsit túlzás, inkabb csak sokan ehesek jo és olcso burgerre :)

bl4ze 2013.09.09. 11:45:39

@ghost recon: "hipszter hiszti" WTF? :p

Ergo Sum 2013.09.09. 21:48:42

@Pajkos kisdömper: egyszer majd menjetek el a Mekibe, az csak ám az igazi ciriburi, helyenként nonstop!!!!!

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2013.09.16. 14:25:56

Én szombaton látogattam meg. Nagyon finom volt a Lávaburger :)
Szerencsére közel van így máskor is van esélyem, hogy jut is :):):)

bl4ze 2013.09.23. 13:53:50

Megint voltam és egy sima sajtosat kértem normál méretben a korábbi Láva után: sajnos hatalmas csalódás:( a 8dkg hús eltűnik a buciban, a buci olyan közértes rágós állagú volt, a hús fel volt itatva-megázva a zöldségek között, annyira pici a 8dkg hús, hogy az íze jellegtelen volt. A Láva esetében is éreztem, hogy egy kis fűszerezés még jót tenne, de itt a sima húsnál (nem töltött) NAGYON előjött. Sajnos ez nem nyert, a kiszolgálás-tulaj továbbra is kedves, szimpatikus, de ez a sima 8dkg húsos hamburger gyengusz :(
süti beállítások módosítása