Burger Blog

BpBurger (11) - Bodega, Vágóhíd

2012. június 06. Jancsa Jani

A Bodegának a Facebook oldalát már nem is tudom, hogy találtam meg, de az nagyon megfogott, hogy az akkor még ismeretlen admin belinkelte Heston Blumenthal tökéletes hamburgeres videóját. Ott és akkor meg is kérdeztem a hely elérhetőségét, és onnantól csak idő kérdése volt, hogy mikor látogatom meg.


Külön örömömre szolgált az is, hogy mint kiderült, újdonsült munkahelyem közelében található, csak sajnos, azt nem tudtam pontosan, hogy a cím mit takar. Így jutottam a Soroksári úton el addig a régi gyárépület-komplexumig, ahol anno Beke Putyival (Ivan & the Parazol) voltam a termükben, és amig ők zenéltek meg denkeltek, én élveztem a miliőt. Eltértem a témától. Megyek az utcán, meglátok egy helyet, gyanúsan be van táblázva az ablaka, közelebb megyek, zárva. A kajaszag egyre erősödik. Ugyanazt teszem, amit őseink anno: megyek a szag után. Az illat a komplexum belsejébe vezet. Teszek még a behajtón pár lépést, és máris visszaköszön a FB-s fénykép.


Belépve jó eséllyel Ákos (jobbra, és manapság már Tomi, balra) fog fogadni titeket is, előbbiről annyit kell tudni, hogy egyrészt a Busó von Kobra nevű zenekar gitárosa, másrészt egy ideje dolgozik a vendéglátásban, és keni-vágja a dolgokat, harmadrészt pedig elege lett abból, hogy a környéken nincs jó burgeres, és nyitott egyet ebben a lakóautó-szerűségben, mely télen egy kis fóliasátorral, két sörpaddal, és egy asztallal nyújt lehetőséget a melegedésre (utóbbiak természetesen nyáron is ott vannak, kibővítve pár másik paddal). Az eszcájgért elment egészen a német-holland határig, és onnan szállította haza, cserébe sokkal jobb áron megvolt, mintha itthon szerezte volna be.


Ha először érkezünk, érdemes egy hamburgerrel indítanunk, még jobban járunk ha kérünk rá sajtot és bacont is. Nincs sok lehetőség amúgy sem, nem kell túlspilázni. Minden előttünk készül, nincs semmi titok, a darált hús egy dobozban várja sorsát, abból készül a húspogácsa, a zsemle pirul a platnin, közben rákerül a sütőlapra a bacon is, zöldségek, csípős, ha nem vagyunk kislányok, közben mehet a húsra egy fedő is, hogy párolódjon kicsit – csak őszintén és egyszerűen. Látjuk, nincsenek nagy titkok, savanyúság, ketchup, ahogy azt kell.


Kb tíz perc alatt el is készül a burger, és máris előttünk illatozik, harapjunk is bele. Ez kábé az első falatig fog menni, szóval ha késsel-villával kínálnak minket, fogadjuk el, mert kelleni fog, ellenkező esetben pedig egy nagygenerál a kaja után, mert ez bizony folyik rendesen. A hús nagyon jól fűszerezett, laza állagú, könnyen szétesik evés közben, tessék vele vigyázni. A hozzávalók mind finomak, és együtt van a burger teljesen. Nagynak tűnik ugyan, de be fog férni, mivel könnyű megenni, nagyon szaftos.


Sült krumpli meg az egyéb köret helyett viszont most másról is szót ejtenék, mivel nem titok, hogy igyekszem azért hetente kijárni ebédre, mert a könyéken ár-érték arányban a topon van a Bodega. Morgan&Stanley, Vodafone Hungary, K&H, BP – halljátok amit mondok? Így tudom még ajánlani a quesadillat, ami ugye tortilla, benne sajt, rásütve, mellé megy a fentebb említett marhahús, csípős, a lecsószerű zöldségek, az iszonyat jó és füstös chipotle, aztán a tejföl pedig csak hab a tortán. Új volt nekem a jalapeno-leves, ami egy tejszínes-csípős matéria a névadó paprikából, ha kértek hozzá egy fél szelet kenyeret, a burgerrel együtt úgy jól fogtok lakni 1400-ből, hogy a fületek is kettéáll. Szó szerint, főleg, ha a mínusz 15 fokban eszitek, hóesésben. True story.

A kínálatban újdonságok is szerepelnek, ilyen a nemrég a táblán lévő Rockburger (aktuális kedvenc), amiben az extra a rokfort (másnéven kék, vagy márványsajt) szósz, de pont ma láttam a remuládot is a listán, ami meg elvileg coleslaw-val (amit szintén nagyon ajánlok), csirkeburgeresen nagy királyság.


A burgerek 800-tól kezdődnek és 1000-ig tartanak, a teteje a Borzasztó burger, aminek a koronája egy tükörtojás. Délben előfordulhat, hogy nagy a burgerezési szándék, ilyenkor érdemes lehet Ákosra rácsörögni, és akkor előre összerakja nektek a cuccost, hogy mire megérkeztek, már ehessétek is.

A Bodega egy remek hely, nem tagadom, hogy igencsak megkedveltem, de ha emiatt azt hiszed, hogy elfogult vagyok, menj el, és próbáld ki – szerintem nem fogsz csalódni.

Adatlap


Nyitvatartás: Hétfő/Péntek: 11-16, Kedd-Csütörtök: 11-18
Cím: Soroksári út 58, Budapest, Hungary, 1095
Honlap: -
Facebookhttps://www.facebook.com/pages/Bodega-V%C3%A1g%C3%B3h%C3%ADd/181001545309822
Telefon / asztalfoglalás: 36 70 334 8176
4sqhttps://foursquare.com/v/v%C3%A1g%C3%B3h%C3%ADd-bodega/4e4a53347d8b3dcca3587ed1

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr634565309

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2012.06.06. 12:56:24

Erdekes a nyitvatartasi ido.
A kepektol meg csorog a nyalam.

Lacusru 2012.06.06. 12:57:51

ÁNTSZ is ismeri a helyet?
Jobb az ilyet élőben nem látni, már a képek is elvették az étvágyamat szerencsére.
Az a JAR-os flakon annyira ütős a mosogatónál, hogy nem is kell tovább magyarázkodnia a háromfázisú mosgatásról...

Extraként lehet kérni szőr és hajszálmentes burgert is?
Az utcai "munkaruháról" ne is beszéljünk :-)

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2012.06.06. 13:02:45

@Lacusru: nekem még sosem volt egyik sem a kajámban :)

Jodei 2012.06.06. 13:36:15

@Lacusru:
Nemigazan hasznalnak manapsag harom fazisu mosogatast, atvette a helyet a ket fazisu (kombinalt) mosogatas. A harom fazisu mosogatas amugyis a feher mosogatoban volt eloiras, itt pedig gyanitom nincs feher mosogato (eldobhato edenyeket hasznalnak az etkezeshez).

dr. _mmm_ 2012.06.06. 14:16:51

1000-es hambi? Annyiért otthon is összerakom.. és még szebb is jobb is.

Sofokles · http://sofokles.blog.hu 2012.06.06. 22:12:14

Szerintem nem kell a fika. Szoktam látogatni a helyet, a srácok kedvesek, a hambi hibátlan, a quasedilla férfiasan őszinte, a kajád tiszta, a hangulat zseniális.

korforgalom 2012.06.07. 20:16:53

Budapest legjobb hamburgere itt keszül. Ma is ettem egy borzasztó burgert és se szőr se szál...

2012.06.10. 15:07:08

minden jól néz ki a facebookos képeiken, ki kell majd próbálnom

Majdénmegmondom 2012.09.01. 00:20:39

Ez igazi férfiaknak való burger, nem a bacilusok miatt nyafogó kislányoknak!
(De azért a barátnőm is bedörrentett egy Borzasztót, azóta is nyaggat, hogy mikor megyünk megint...)

SirDrake 2012.11.17. 12:07:13

@dr. _mmm_: Egy barátomat idézném : lehet de,hogy nem az biztos...Azért csak HAJRÁ ! Kíváncsi vagyok otthon ez 3-4 perc alatt sikerül-e Neked...Aki hamburgert eszik annak valószínűleg nincs ideje belemerülni a konyhaművészetbe...
Ha mégis sikerül akkor javaslom módosíts pályát :D

Azt mondom : gyerekek, pont jó ez így ! Lájk aki egyetért :D

atomarc 2012.11.17. 13:45:43

@Lacusru: Rinya! Te tipikusan az az arc lehetsz, aki pl. Thaiföldön, Kairóban, stb., nem mer az utcán enni, mert az ÁNTSZ ugye nincs jelen, ezáltal kimaradsz a legtutibb dolgokból. Sajnálnivaló!

idioty 2013.02.23. 08:20:55

Szerintem is a túl sok szabály teszi tönkre a jó kajákat. Inkább eszek sok egészségtelen, de finom kaját, és szenvedek az utolsó pár évemben, és halok meg hamarabb, mint egész életemben szenvedjek a sok egészséges, de kevésbé ízletes kajától, és mindezt még további évekig???
süti beállítások módosítása