Burger Blog

Jucy Lucy - Fald fel Amerikát Klub

2012. december 27. Jancsa Jani

Hogy mi is a Jucy (Juicy) Lucy? Egy szendvics, melyben két húspogácsa van egybesütve, közötte ínycsiklandozó húsos sajttal? Egy lány, aki folyamatosan lédús? Nem tudjátok meg, amíg el nem olvassátok a szendvics első egyik itthoni bemutatkozását a Fald Fel Amerikát Klub jóvoltából.

A címben szereplő burgert eredetileg Minneapolisban találták fel, mégpedig az 1950-es évek közepén, és rögtön két étterem is a magáénak tulajdonította (lásd, az eltérést a névben). Lassanként 2009 környékén Európába is kezdett átszivárogni, majd 2012 végén nálunk is megjelent, egyszeri alkalommal a Buffalo's étteremben, ahol természetesen mi is ott jártunk, és Gábor, a tulajdonos jelenlétében össze is csöpögtettük magunkat. Aztán a szendviccsel is.

2012-12-16 16.04.21.jpg

A képeken látható, szinte már fekete külseje a húsnak a valóságot tükrözi, mégpedig a húsba kevert titkos alapanyagtól, ami miatt karamellizálódott (innen is üdv a Maillard-reakciónak), és hihetetlenül ropogós lett. Az első harapás után már bizonyossá vált, hogy valóban Lúcsiával van dolgunk, mivel a sajt rögtön ki is folyt mindenfelé (itt nyert értelmet a szendvics mellé adott papírtörlőhenger is). Megtudtuk, hogy annyira nem egyszerű ezt a szendvicset létrehozni, mivel fontos, hogy tálaláskor a sajt még folyós legyen (ergo nem lehet várakoztatni elkészülés után), valamint az sem árt, ha a sütés közben nem folyik ki a két hús közül. Ja igen, a húson kívül volt még benne saláta és savanyú uborka, ezen felül viszont semmi más, úgyhogy tényleg nem tudta a figyelmet elvonni a remek alapanyagokról.

2012-12-16 16.05.39.jpg

2012-12-16 16.05.49.jpg

Gábor elmesélte, hogy a klubbal az a célja, hogy az USA-ban már régóta elterjedt étkezési kultúrát kicsit meghonosítsa itthon, ne nézzünk fura szemmel akkor sem, ha például drágább a hamburger, mivel minden étel azon múlik, hogy milyen minőségű alapanyagok kerülnek bele, és megfelelő balanszírozással egy burger például simán egyenértékű társa lehet bármely éttermi főételnek (mint azt manapság már egyre több és több példa mutatja).

2012-12-16 16.08.57.jpg

A szendvics ugyan hamar elfogyott, de nem úgy a lelkesedésünk, szóval én csak azt tudom ajánlani, hogy mindenki lájkolja a klubot Facebookon, mert lesznek itt még olyan dolgok, melyet érdemes lehet a szánkra venni.

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr354981218

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mr. Jerkow 2012.12.27. 09:23:16

Erről van szó a fenébe is. Ez igen! Ez burger! Nem az ilyen folytó édesbucis olcsócsalamádés igénytelen gézabácsis szarok.

hunter84 2012.12.27. 19:21:17

Akartam is irni: na ilyen egy igazi burger! Nem az a nehany szar, ami neha megfordul itt a blogon.

tükörfúró 2012.12.27. 19:48:30

most akkor lehet a buffalo'sban ilyet enni vagy nem? ha nem, miért nem? főétel minőségű szendvics?...na ez az, ami ma scifi idehaza...

Nina Skye 2012.12.27. 20:15:52

en egy ideje csinalom otthon, a legjobb kaja a vilagon, de ne akard atharapni egszerre, mert nem megy

Anti Anyag (törölt) 2012.12.27. 20:48:56

Nekem is kedvencem, de Mo-n étteremben nem nagyon merném rendelni, utcáról pedig kizárt. A Burger King-ben veszem és otthon fel szoktam dúsítani jó sok hagymával mert én úgy szeretem.

Pedig éppen ez az, hogy éttermekben sokkal jobban meg lehetne csinálni mint pld. a Burger King-ben.

tczgabor 2012.12.27. 21:08:49

Mindig is idegesített ez a szemétláda műsor, de most éreztem csak rá igazán késztetést, hogy sercintsek egyet, hogy láttam, hogy már rajongói klubja is van. Gratulálok, csak így tovább!

tczgabor 2012.12.27. 21:10:45

Felteszem, semmi jelentősége, ha ezzel valaki nem ért egyet.

Sákif za morro? 2012.12.27. 22:09:03

@Anti Anyag: Ne legyél már egyszerű! Neked miért egy gyorsétterem az etalon? Tudod te, hogy az mitől olyan amilyen? Ha nem, szerintem ne is akard, maradj meg boldog tudatlanságban! Egy igazi burgernek nagyon kevés köze van ezekhez a szarokhoz. Csak az egyik legfontosabb: nem transzzsírral, ízfokozóval turbózott husi kell, hanem kiváló minőségű marhahús és vesefaggyú ízlés szerinti keveréke.

a_tom 2012.12.27. 22:12:56

"...a húsba kevert titkos alapanyagtól, ami miatt karamellizálódott..."

A karamellizálás valóban szupertitkos és exkluzív dolog, csak a beavatott szabadkőművesek és alkímisták, 00-ás titkosügynökök figylejenek, leleplezem a dolgot: cukor

Kászon Tomi · http://kulturjunkie.blog.hu 2012.12.27. 22:53:44

Hát ez a hús nem valami bizalomgerjesztő... :D

Szpájk 2012.12.27. 22:55:43

@tczgabor: Ahogy engem is idegesítenek a futball közvetítések, a zenei "tehetségkutatók", a plazák, a szűk látókörű és baromarcú emberek egyaránt, ahogy másokat megint más idegesít, és igen, semmi jelentősége annak, ha egy ember egy másikkal nem ért egyet.
Mert mindig van valaki, akivel igen.
És velük kell foglalkozni, nem a halmaz másik felével, különben az ember elbassza az agyát egy idő után az idegtől, tök feleslegesen.

Szpájk 2012.12.27. 23:01:58

@Szpájk: Nyilván a "szűk látókörű és baromarcú" kitételek a kinek nem inge kategória volt, semmiképp sem célzás, vagy személyeskedés, csak felsoroltam egy pár példát az engem idegesítők közül,ez is ilyen, ezt kimaradt megemlíteni, de sosem késő...

Terror Dzsoni 2012.12.27. 23:29:03

Engem igazából az ára érdekelne, ha az is az "amerikaiakra" van szabva, - értsd: lóvés hülyék - akkor ez sem lesz a nép kedvence. ;)

pluto111 2012.12.28. 05:25:27

Összecukrozott hús ipari hulladék zsemlében. Mi ebben az étkezési kultúra?

(tudom majmoljuk Amerikát, ha kell ha nem)

tczgabor 2012.12.28. 10:31:50

@Szpájk: természetesen mindenben igazad van, amit leírtál. Nekem sem a kajákkal van bajom, nagyon is szeretem az ilyen típusú ételeket, de ahogy meglátom ezt a megélhetési életművészt, aki a műsort vezeti, rögtön felhúzom magam, hogy sok más egyéb, "nyomdafestéket" nem tűrő jelzőt ne is említsek. :-) Sem veled, sem veletek hál' Istennek nincs semmi bajom, sőt, ahogy az első posztomban ironikusan, úgy kívánom most teljesen őszintén, hogy hajrá, egyetek sok jó amcsi kaját, akár étteremben, akár otthon, és még egyszer leszögezem: engem csak a műsor idegesít, de az nagyon. Köszönöm!

!alexz · http://senshinext.blog.hu 2012.12.28. 10:36:31

Ezek az ételek valami borzalmasan gusztusosak, ugyanakkor egészségtelenek is, ami nem valami jó.

Valerijov 2012.12.28. 22:33:30

buffallo: 3szor voltam ott az elmúlt félévben, nem is értem, hogy került oda egy ilyen guszta cucc, mert én vékony, agyonszárított húspogácsákat s mirelit szar krumplit kaptam csak ott, meg szappan nélküli mosdót, meg körbehugyozott piszoárt, amit senki nem takarított fel, papírtörölköző meg nem volt, töröld a nadrágszárba a vizes kezed. de a legdurvább a legutóbbi volt, csedáros-békönös hamburgert kértem, amibe nyersen volt belehajítva a kicsit kockázott békön, ami AVAS volt. csesztek megbizergálni egy pár percre a vaslapon, nem hogy jobb legyen, hanem a romlott ízt elvegye, ilyen igénytelenséget egy buszvégállomási bodegában talán elvisel az ember harmadáron, de itt, ennyiért, hát pár utcával odébb tisztességes burgert kínál 1-2 konkurens, fulladjon bele a smucigságába az ilyen tulaj/konyhás.

BigPi 2012.12.29. 08:11:23

@senshinext: Nem létezik olyan hogy egészségtelen étel. Ellenben van olyan, hogy rossz v. egészségtelen élet mód.
Ez ugyan olyan mit mikor néhány nagy okos azt mondja, hogy csak rossz alapanyag érhető el ebből és ebből. Ellenben olyan van hogy a rendelkezésre álló alapanyagot rosszul használják fel, és olyan ételt próbálnak készíteni belőle amire nem alkalmas.

Ezek az ételek jól néznek ki és igazi "munkás" ételek, amelyek jótékony hatását pár órás sétával, favágással kompenzálni tudjuk.

bl4ze 2012.12.30. 17:14:04

volt szerencsém megkóstolni a klub napon. finom volt, de sajnos nem a "besza behu" kategória. a zsemle lehetett volna jobb, nem közértes szezámos cucc, és nekem a hús kissé túl volt sütve. de tényleg le a kalappal a kezdeményezésért, jó volt megkóstolni, de szerintem lehetett volna jobbra is csinálni ezt a hambit. és ja, a wc elég koszos volt tényleg, ahogyan az előttem posztoló is írta. :(

therealbigcet 2012.12.30. 23:23:03

Tengernyi fikázás?.....
Én itt dolgozom ebben az étteremben, de ez nem erről szól, hanem egy klubról, aminek mi csak otthont adunk.
A "minden szar" kollégának csak annyit, hogy ha így mebántottunk, akkor miért jöttél háromszor is? Sokan szeretnek minket, és nem ilyen lesúlytó a véleményük. A Wc-ről meg csak annyit, hogy tudom mivel itt vagyok, napi három-négyszer takarítunk. Nem a Buffalo's szolgáltatása, a körberondított pisoar, sem a tucatjával kihajigált kéztörlő. Tudnék mesélni, de semmiképp sem itt. Talán meg kéne találni azt a kultúráltsági szintet, hogy nem teszünk tönkre dolgokat, "vendégségben"! És természetesen azzal egyetértek, tényleg "gáz" hogy ezt a rendre vágyó vendégek sínylik meg. Állandó takarító, meg csak a mekiben van. Romlott kaja vékony hús satöbbi... Ugyan már! Napi beszállítás van mindenből. A sima "nekem nem ízlett" is megtenné, de muszáj mindent porig alázni egy biztonságot nyújtó nickname mögül? Miért nem szólsz ott nekünk? Miért az alényeg, hogy rossz hírét keltsd valaminek? Ezt soha sem bírtam.
Egyébként viszont nekem is jutott egy a Juicy Luci-ból. Szerintem nagyon különleges. És finom volt. És mivel a Blog sem, és a Klub sem a wc-ről, meg az éttermről szól, ennyi ide pont elég is lett volna. :(

Sword 2013.01.23. 17:28:12

Étkezési kultúrának elég rettenetes, gyorskajának viszont fényévekkel jobb és minőségibb, mint amiket úgy általában itthon lehet kapni a büfékben "hamburger" néven.

Valerijov 2013.03.05. 12:51:55

ha ilyen ultrafasza hely ez a buffalo's, akkor hogy fordulhatott elő, hogy jó ideje már csak 1-2 ember lézengett ott esténként, s pár hete be is zárt?

silentkiller 2013.03.21. 10:07:55

@Valerijov: Pont az ilyen "faszkalapok" miatt mint Te vagy. Akinek az élet célja egy monitor mögé elbújva, mocskolni másokat. A világháló nagy Úr sok mindent el lehet hinni amit itt írnak. Kérdés csak az ki írja? Lehet hogy valami igaz valami nem. Csinálj Te valami nagyot! Mutasd be és kommenteljük ha akkora Fasza gyerek vagy.
süti beállítások módosítása