Bár hivatalosan a nemzetközi hamburgernapot május végén ülik, nálunk majd csak júniusban jön el a marhahúspogácsás-szendvics végső örömünnepe. Ráadásul idén egy nappal tovább tart a harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Hamburger Days.
Ha emlékeztek, én már a kezdetektől fogva rendkívül be voltam vonva az egész rendezvénybe, és most sincs ez másképp. Annak, akinek nem lenne meg a sztori, gyorsan összefoglalom: Millenáris, sok-sok hamburgeres, best of hamburger díj, evőverseny, cseh sörök, koktél, pálinka, finom ételek, nagy bebaszás. Na jó, ez utóbbi opcionális, de akárhogy is nézzük, egyértelmű, hogy a jó hangulat garantált.
A best of hamburger díj is idén harmadszor kerül majd kiosztásra, és bár a zsűri további tagjai még nem ismeretesek (akik idáig voltak: Segal, Bíró, Litauszki, Bereznay, Fördős Zé, és Havas Dóra), annyi tuti, hogy én ott leszek, és szakmázom a témát. Idén ráadásul lesz egy speciális event is, ugyanis Litauszki Zsolt, a Zsidai éttermek (mint például ÉS, Spíler, Baltazár) kreatív séfje 200 darab hamburgert fog sütni élőben a színpadon, melyet a szerencsések majd meg is kóstolhatnak. Hogy hogyan? Ez hamarosan kiderül, de annyi bizonyos, hogy ha olvasod a Burger Blogot, netán van BurgerCardod, már jó úton jársz...
A korábbi résztvevőket sem kellett nagyon noszogatni, viszont csatlakoztak melléjük újak is, így a kurrens lista, melyre néhányan még jelentkezhetnek, a következő:
- Spíler
- W35
- Burger House
- Tuning Bár & Burger
- Kandalló Pub
- Hungaro Bistro
- Johnny’s Bistro
- Mangalica & Társai
- Paneer
- Meat & Sauce
- Sza-Sa Burger
- Pola Pola
- Tuti Hami
- Finomító Kantin
- Burgerland
- Pántlika
- Burger’s Bar
- Chimichanga American & Mexican Kitchen
- Tranzit Chupito Food Bár
- KOBUCI
Impresszív lista, nem? A jelentkezés módjáról, az események lezajlásáról, és minden egyébről a www.hamburgerday.hu weblapon lehet infókat találni, naprakészségért kattintsd meg a Facebookot, és egy dolgot nem mondtam még, az időpontot: ez pedig 2015. június 18-21. Ott tali!