Burger Blog

Vendégpost: Fald Fel Amerikát – Tata

2015. február 25. Mr. Burger

Bár személy szerint nem értem, miért van 5 FFA étterem is itthon, melyeknek semmi köze egymáshoz,azért fogadjátok szeretettel a következő postot Marcitól

Tatán nem csak nagyon jókat lehet romantikázni (tapasztalat), hanem most már kajálni is. Itt most nem valamiféle szűzérmére, vagy rántott sajtra kell gondolni, hanem egy teljesen egészséges hamburgerre, vagy inkább hamburgerekre.

397932_282594445139602_1428551573_n.jpg

Lassan egy éve, hogy felfedeztem magamnak/magunknak a helyet, annak ellenére, hogy amikor én először ettem a Fald Fel Amerikában már akkor sem számított frissen nyílt gyors étteremnek. Tatabányai révén teljesen kézenfekvő volt, hogy leteszteljem a kínálatot. Először csak azt hallottam, hogy lehet náluk fejméretű hamburgert enni, aztán azt is, hogy még jó is. Néhány barátommal egy kellemes bringázás után betértünk, hogy meg kóstoljuk mi is a burgereket.

1933244_412342085498170_1668669459_o.jpg

Egy picit megtévesztő a hely. Nem egyértelmű, hogy itt ilyen remek kaját szolgálnak fel. Egyrészt a tatai buszpályaudvarán vagyunk, másrészt (ezt sosem fogom megérteni miért) mert egy hatalmas tábla azt jelzi, hogy itt bizony leginkább Fornettit adnak, nem pedig burgereket. Sajnos a hely nagyon kicsit, vagy legalábbis sokkal kisebb, mint amit megérdemelne. Nyáron vannak kint könyöklők, illetve asztalok, de bent sajnos csak egy bárszékes, három, max négy emberes pult.

A szakácstól megérdeklődve kiderült, hogy mindenképpen szeretnének fejlődni, és keresni egy olyan helyet, ahol fedetten is le lehet majd ülni, és nem csak négyen. Két lány („pultosok”) egy fiú (a szakács) a felállás az étteremben. A lányok nagyon kedvesek, és gyorsak. A szakács (ha jól tudom a tulajdonos) nem csak úgy süti a húsokat, mint akinek csak pénzt jelent a dolog, hanem úgy, mint aki őszintén szereti ezt csinálni, és érdeklődik az ilyen jellegű ételek iránt. Többször beszélgettem is már vele a burgerekkel kapcsolatban.

1185323_565554670176910_1321047295_n.jpg

Legnagyobb örömömre nem egy 20 féle hamburgerből álló kínálat fogadott, hanem egy klasszikus, visszafogott, érthető, és nem legutolsó sorban használható menü. Azért így írom, hogy használható, mert ott, ahol 20 féle burger van az étlapon, az ember hajlamos elveszni a kínálatban, és inkább csak megnehezíti a választást, és nem megkönnyíti. Illetve akkor sem szerencsés a hosszú menü, ha esetleg nagy a sor. Klasszikus burgereket kínálnak, könnyű a választás, még annak is, aki nagyon ritkán eszik ilyen ételt. A szokásos dupla, dupla + sajt, dupla + bacon + sajt stb… Sajtokból több fajtával is kérhető a burger.

Az erős szószokat sem hagyták le az étlapról, amiből kérhető több fajta erősségű is. Én egy klasszikus dupla fogyasztó vagyok. Ez nekem annyit jelent, hogy dupla burgert kérek, sajttal, és baconnal. Én a dupla burger + cheddar sajt, és dupla bacon kombinációt ugrottam meg. 4 csík baconnal is lehet amúgy kérni, de én csak kettőt kértem, majd kitérek arra is, hogy miért.

466402_291169277615452_2019670894_o.jpg

A rendelés leadását követően maximum 15 percet kell várni, de inkább kevesebbet. A tálalás a helyhez, és az ételhez képest szerintem teljesen rendben van, bele illik a kategóriájába. Ez nem egy michelin csillagos étterem, így ne tessék ahhoz hasonló tálalásra számítani, és nem is egy gourmet étterem. Tűzött hamburger, autentikus amerikai zászlóval. Nekem a burgerhez KELL a sült krumpli, így én azt is rendeltem, abból is lehet választani. Steak, vagy hasáb, akár olvasztott sajttal (ez egy kellemes ráadás).

Akkor a lényeg: A zsömle nekem a kalácstésztás kategóriába esik, de szerencsére ebből a finomabb, kellemesebb fajta. Szezámmagos, nem „meztelen”. Kellően karakteres, nem szivacsos, és nem is porhanyós, nem esik szét. A zsömle lényegi rész szerintem az alsó rész, ezen sok múlik. Ha túl vékony, vagy esetleg nincs kellően „elszigetelve” a tartalomtól a zsömle, akkor elázik, onnantól kezdve pedig nem beszélhetünk burgerről, hanem csak húsról, meg köretről, mert az egész szét fog esni az ember kezében. Itt viszont nem ez a helyzet, és soha nem is volt. Az alsó rész teljesen jó vastagságú, nem ázik át, tartja tartalmat, nagyon kellemes.

A következő zöld található a burgerekben: káposzta, uborka, saláta, paradicsom, és lilahagyma (ezt lehet enyhén pirítva is kérni, ami plusz pont) Nálam sem az uborka (ebben az esetben kígyó uborka), sem pedig a káposzta nem való a burgerbe, így én ezeket minden alkalommal minuszoltam a rendelés leadásánál.

Sajtok terén szerintem remek lehetőségekkel bír a hely. Kék sajt, cheddar sajt alapból van, ezek a legjobbak szerintem, és vegyíteni, illetve plusz feltétként is kérhetőek.

A bacon. Ez egy kiváló ereje ennek a burgernek. Lehet bele kettő vagy akár négy csíkot is kérni. Annyit kell tudni, hogy nem egy papírvékony bacon szeletről beszélünk, hanem egy igen testes, nagyon finoman átsütött, enyhén pirított, parádésan szaftos baconról. Én a kettővel szeretem, egész egyszerűen azért mert ez az a mennyiség, amivel a burger többi része is még egyensúlyban van.

A hús. Nagyon finoman átsütött, de nem túlsütött, kellemesen, és egyszerűen fűszerezett pogácsa, egyből kettő is, mert ugye dupláról beszélünk. Egyáltalán nem száraz, nem porhanyós, de nem is rágós, nagyon jó, szaftos. A sajt akkor kerül a húsra, amikor a hús majdnem készen van, de még a vaslapon hever, így remekül rá olvad.

A szósz, na, erről nagyon sokat nem tudok, ha jól emlékszem, akkor ez valamilyen mix, a szakácsot nem kérdeztem ki, hogy pontosan mi van benne, majd talán legközelebb. Én volt, hogy szószt sem kértem bele. Szerintem, ha a hús megfelelően szaftos, és jól van elkészítve, akkor ad annyi nedvességet a burgernek, hogy nincs szükség szószra. Persze, ha valaki ezzel szeretné egy kicsit fokozni a fűszerességet, ízeket, akkor mehet bele.

A krumpli, ahogy fentebb is írtam vagy hasáb, vagy steak. Én a steaket szeretem jobban. Jól kiegészíti a hamburgert, jó a falatokhoz csipegetni belőle, viszont baromi nagy adag. Adott esetben akár két főre is elég lehet. Még egy dolog, ami a helyet nálam erősíti.

1653790_636672983065078_2060908307_n.jpg

Üdítők terén nálam bejön a hely nagyon. A legérdekesebb szénsavmentesektől kezdve a legklasszikusabb, szénsavas üdítőkig mindent kínálnak. A Foco család, Rubicon, a szokásos Coca-Cola family. Az első márkát erősen ajánlom, igen minőségi üdítőket kínálnak. Szívesen ajánlom a helyet mindenkinek, aki esetleg Tatán vagy a környékén jár. Elérhetőségnek álljon itt a Facebookos csatlakozás (a képek is innen származnak), illetve a térkép.

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr67178411

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása