Burger Blog

BpBurger (134) - Tranzit Chupito Food Bar

2014. november 10. Jancsa Jani

A Nagymező utcában, másnéven a Broadwayen azért bőven volt, van, és lesz is helye a jó kajás placcoknak. Ha ez még egy kis italozással is társulni tud, az pedig végképp garancia lehet a sikerre. Most is egy ilyen helyet találtunk, ami ráadásul frissen nyílt.

2014-11-03 17.47.23.jpg

Egészen konkrétan kevesebb, mint egy hónapja tárta ki a kapuit a Tranzit Chupito Food Bar (nem összekeverendő a csepeli Tranzittal), amely nem másra vállalkozott, hogy a spanyolok kedvenc shot-koktéljait hozza el Budapestre. Egy másik chupitos helyről tudok a Móricznál (ami azóta talán be is zárt), mindenesetre maga a koncepció is elég érdekesnek tűnik. Annyi a lényeg, hogy van egy baromi nagy itallap, azon különböző, feles alapú koktélok vannak, melyeket párosával szervíroznak mindenféle ízesítéssel. Van itt gin uborkával és kakukkfűvel, fűszeres rum licsivel és bodzával, de kérhetünk akár vodkát baracklikőrrel és áfonyával is.

2014-11-03 17.47.08.jpg

A nagy belmagasságú hely lelkét a lazán elrendezett asztalok adják, hátul van a pult, valamint balra a látványkonyha, melyben a hozzáértők figyelmét rögtön megragadja a legnagyobb méretezésű Josper, melyből még ezzel együtt sem lehet ötnél többet fellelni a fővárosban. Az étlap is ennek megfelelően áll a barfood jellegű ételekből, salátákból, valamint izmos burgerekből, és egyéb grillhúsokból.

2014-11-03 17.47.35.jpg

Mi, miután bevertük az első chupitot, a hely névadójára, a Tranzit burgerre mentünk rá, majd pedig kikértük a második kört.

2014-11-03 17.46.56.jpg

Az étel olyan negyedóra alatt el is készült, és már ránézésre is igen jól festett.

2014-11-03 17.59.22.jpg

Kétféle köret érkezett hozzá, az egyik a káposztasaláta, nagyon kellemes ízvilággal, igaz, kicsit levesen.

2014-11-03 17.59.49.jpg

Mellé házilag konfitált, majd sült burgonyahasábokat kaptunk, az ízvilága valami elképesztően finom, kábé bármikor tudnám ezt enni.

2014-11-03 17.59.27.jpg

A hamburger zsemléje kellemes, laza szerkezetű, belül kapott egy kis pirítást is, valamint gazdagon meg volt kenve a ház speckó, ketchup és majonéz alapú szószával.

2014-11-03 18.02.58.jpg

Alulról, ha folytatjuk, szintén szósz, majd jönnek a zöldségek: saláta, paradicsom, savanyú uborka, fehérhagyma. Pár szelet pont jól megpirított bacont is kaptunk, imádjuk.

2014-11-03 18.00.06.jpg

A húspogácsa szép nagy darab, minimális sóval-borssal ízesítve, szóval egyrészt a marha karaktere is megmaradt benne, másrészt pedig ez tökéletesen kiegészült a Josper minden előnyével, füstös, ízes, omlós. Ezen pihent egy szelet ráolvasztott cheddar, valamint egy jó karika tükörtojás.

2014-11-03 18.02.00-1.jpg

2014-11-03 18.06.21.jpg

Desszertnek pedig az egyszerű, de nagyszerű kategóriából a szilvás-körtés crumble-re mentünk rá, ami szintén egy remek találatnak bizonyult.

2014-11-03 18.34.57.jpg

A burgerek 1790-től 2390-ig tartanak, én pedig teljes szívemből tudom őket ajánlani. A Tranzit - nevéhez méltóan - tökéletes hely lehet buli elé, alapozni, két buli közé, vagy bármikorra, ha betérnél egy jót kajálni, vagy bedobni pár chupitot, szóval ha még nincs programod estére, akkor már van!

Cím: 1065, Nagymező utca 30.

Elérhetőség: https://www.facebook.com/tranzitbar

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr136874985

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása