Ráadásul az asztalomon. Az egyes szendvicsekről külön-külön írni minden félkegyelmű tud, de valami fergetegeset alkotni csupán a nagyszerű elmék kiváltsága. Még szerencse, hogy én az utóbbiak táborát erősítem.
Pont láttam, hogy Meki bácsi felszállt a hazafias vonalra, és Magyar Heteket hirdetett. A jelek szerint ez is egy olyan eset volt, amikor az Út hamarabb talált meg Engem, mint Én az Utat, mivel a pénztárnál egészen pontosan annyit fizettem, amennyi Bözsi utalvány volt nálam (sőt, még azt is hallhattam, hogy a műszakvezető a front desknél lebaszta szegény csajszit valamiért).
Hazatérve gyorsan ki is csomagoltam mindent, amit csak kapni lehetett, névszerint a marhaburgert sült libamájjal, a magyaros sertésgburgert savanyú káposztával, a sajttal töltött pulykaburgert, pirított gombával, valamint a camembert falatokat, és a borsos burgonyát.
Látjuk, hogy kibontva a szendvicsek elég kis csóringerek így magukban, de zsenialitásom már látta előre, hogy mi itt a megoldás: összekombinálni mindent egyben, a lehető legkevesebb reziduum otthagyásával. Nesze neked Ray Kroc erre varrjál gombot!
A májból nem birtam ki, hogy bele ne rágjak a végébe, mert esküszöm nem emlékszem, volt-e ilyen valaha, de meglepően jó kis matéria volt, támogatom azt, hogy legyen egy zsírosdeszka-burger májjal és lilahagymával, pörcös zsíron!
A Behemót-szendvics alapja a kukoricás zsömle alja lett, erre megpróbáltam rákenni az összes paprikás szószt, ami maradt.
Erre került egy kevés saláta, már nem is tudom honnan.
Rá pattant az egyik sertéshúspogácsa, paprikás szalámival, és a szintén szószos savanyú káposztával.
Zsö nö sze pá- gondolta Stirlitz, és ráküldött két, félbevágott camembert...
...és megkente dzsemmel.
Erre került a második röfipogi...
... és a gombás-borsos szósz. Hát jó, hogy szó'sz.
Kicsit kilógott a sorból a sajttal töltött pulykamell.
Ellenirányban pedig a krumpli szélesítette a sorokat.
Egy klasszik marhahúspogácsa lett a következő elem.
Rá pedig a burzsoázia diszkrét bája került.
A tető pedig a fonott szezámos buci lett.
Ahogy az látható, egy 45 dekás burgert sikerült megalkotnom, és még maradt is egy kevés köret hozzá, mivel a jóízlés nem engedte, hogy állat módjára azt is belenyomjuk, mit hittél.
A szendvicset félbevágva láthatjuk, hogy ebben a monstrumban mindenki megtalálja a számítását a proletáriátustól kezdve (sajttal töltött pulykamell) a felső tízezerig (máj).
Hevenyészett számításaim szerint létre sikerült hoznom egy olyan 1800 kalóriás szendót, amelynek nagyrésze viszont hús! Hail to the king! Ja igen, és az ára az összetevőknek 4200 forint volt. A konklúziókat mindenki vonja le magának.