Az országjáró Sous Vide Supreme gép most egy hétre hozzám ugrott be, én pedig mi mást csináltam volna vele, mint egy kiváló bugert!

Aki nem tudná, a sous vide (szuvid) a következőképp néz ki. Fogod a kajád, egy speckó vákumfóliázó segítségével lezárod, majd egy előre beállított hőmérsékletű vízfürdőbe helyezed, és ott x ideig főzöd. Ennek több előnye is van, az egyik például, hogy eszméletlenül puha és omlós tud lenni a hús, amit beleraksz, de ezek közé tartozik az is, hogy bármikor tudsz kvázi percek alatt (ha már megfőtt) éttermi szintű kaját tálalni, hiszen csak adsz egy kérget a korában elkészült, és eltárolt húsnak a serpenyőben, és voilá. Ugyanitt kell megemlítenünk, hogy a szuvid segítségével lehetséges például a átsültségi fokozatokat tökéletesen kontrollálni, mivel tudjuk, hogy egyes szintekhez (rare, medium, well-done, hogy csak ezt a hármat említsem) milyen maghőmérséklet társul.

Amióta megtudtam, hogy hozzám is fog érkezni egy ebből a jó kis készülékből, elkezdtem bújni a magyar netet, de nem hiába én vagyok az ország első számú burgerbloggere, bizony a szuvid burgerről még senki sem írt itthon. A következő lépés a világirodalom volt, és így már azért találtam releváns anyagot. A következő lépés kedvenc hentesem felkeresése volt hamburgerhúsért, majd eljött a vasárnapi ebéd ideje. Igen, mi akkor is ilyet eszünk.

Egyenként 12-15 dekás húspogácsákat formáztam, majd kettesével félretettem őket. Kettőt levákumfóliáztam, tehát minden levegőt kiszívtunk belőle elvileg, a másik kettőhöz pedig Arkhimédész törvényét hívtam segítségül, azaz vízbe mártottam a zacskókat, és úgy préseltem ki a levegőt, majd zártam le, ekkor persze vákum nélkül. Az elmélet szerint ha kiszippantunk minden levegőt, akkor túlságosan kompresszálódik a hús, és nem lesz jó utána. Lesz, ami lesz- gondoltam, majd becöccentettem 60 fokra a vízfürdőt, és amikor felmelegedett, belehekkeltem mindkét tasakot, majd egy órára magukra hagytam őket.

Hozzátartozik a dologhoz, hogy valahol 1,75 és 2 óra között akartam bennhagyni, de olyan elképesztően éhes lettem, hogy nem bírtam ki; mindemellett reméltem, hogy ennyi idő azért elég volt a húsoknak. Nos, ez még nem derült ki, ellenben piszkos forróra felmelegítettem az öntöttvas serpenyőmet, kis olaj, és kettesével beletettem a húsokat, oldalanként olyan 45-60 másodpercet, valamint fordítás után egy-egy szelet sajtot kaptak. Mivel nem tettem rájuk fedőt, így annyira nem olvadt meg a cheddar, de ekkor az izgalom már nagyobb volt, mint amit bárki ép ésszel elbírna.

A burgerre házi készítésű paradicsomszósz került, plusz bele egy kevés savanyú uborka is. A zsömle sajnos gyalázatos minőségű volt, ez talán a képeken is látszik. Félbevágva a börgert szemünk elé tárult a következő tökéletes látvány, melyet még értékelni is lehetne, ha nem lenne ilyen prosztó helyenként a fénykép. Mindenesetre, hogy vokalizáljuk is: az egész hamburger tökéletesen medium volt, a külsején kéreggel. Álom.

Fontos megemlíteni, hogy a húst csak magában tettük be a zacsiba, szóval nem történt semmilyen fűszerezés, de ha szeretnénk megcsapathatjuk kis rozmaringgal, fokhagymával, ilyesmi, amit nehogy belekeverjünk, elég csak mellérakni, úgyis át fogja járni az egész. Viszont! Amikor sütjük, bánjunk elképesztően nagylelkűen a sóval-borssal, mert különben csak valami naturális íz lesz a burgerünk sajátja, ami szép és jó, de higgyük el, nem ezeket a droidokat keressük. Ugyanígy visszatérve a vákumozás kérdésére, lényegében semmi különbséget nem vettem észre, szóval nem volt túl tömör egyik verzió sem.

A Sous Vide Supreme, amint azt mi is láthatjuk, egy tökéletes metódus arra, ha fixen beállított elkészültségű burgereket szeretnénk enni, és lényegében elrontani sem lehet, szóval egyrészt köszönöm a gépet, amit kipróbálásra kaptam, másrészt pedig a módszert csak ajánlani tudom mindenkinek, mert igen jó dolgok készíthetőek benne.