Burger Blog

BurgerBar, Amszterdam

2013. július 22. Jancsa Jani

Pár hétvégével ezelőtt egy kiváló amszterdami technofesztiválon vettem részt, és ha már ott voltunk, mindenképp be kellett próbálnunk egy hamburgeres helyet is. A helyi toplistákon a top3-ban tuti benne van a Burger Bar - ide tértünk be hát mi is.

2013-07-01 13.54.46.jpg

Elvileg két egység van 'Damban, mi a Central pályaudvar mellett lévőt látogattuk meg. A belső kinézete a helynek kellemes, faborítás, mindenhol burgeres, marhás képek, olyan 20-30 ülőhellyel. A pulthoz járulva tudsz rendelni, de ahelyett, hogy előre elkészített kreációkból válogatnál, részletekbe menően te tudod összeállítani a burgert, ilyet itthon példuál Magicéknél láthatunk.

2013-07-01 13.28.38.jpg

2013-07-01 13.32.09.jpg

2013-07-01 13.32.14.jpg

Az alap lehet ír marha, angus, wagyu, vagy csirke, első háromnál 200 vagy 270 grammos verzióban. Erre jöhetnek a feltétek, majd az egészet megkoronázhatod némi jó sült krumplival, végül pedig üdítővel kerül fel a pont az i-re. Nálam most is az ír marha nyert, ebbe default érkezik paradicsom, savanyú uborka, házi burgerszósz, valamint saláta - mással nem turbóztam, elfogyott az euro az Awakenings végére. Kértem hozzá még egy jó adag sült krumplit koktélszósszal.

2013-07-01 13.29.11.jpg

2013-07-01 13.39.21.jpg

Itt is minden frissen készül, szóval egy 10-15 perc várakozásra készüljünk fel, de utána máris hozzák a tálcát, és megkapjuk a gyönyörűséget - tényleg az. Kezdem a krumplival: ilyen jó sült krumplit én még Belgiumban sem ettem! Minden egyes falat olyan ropogós, mint az álom, átütő olajíz sem érződik, minimum kétszer van sütve, az is tuti, és a szósz hozzá csak a bónusz. Elmorzsoltam egy könnycseppet a szemem sarkában, pedig a buli csak most kezdődött.

2013-07-01 13.41.52.jpg

2013-07-01 13.39.46.jpg

2013-07-01 13.39.43.jpg

A burger zsemléjének szerkezete harapásra nyomódik, egészen olyan, mint amilyet Johnnynál lehet kapni, és tökéletesen át is van pirítva. Alá belesve látjuk, hogy tényleg nincs túlspilázva a dolog: a fentebb ígért zöldségek, hús, szósz, és apróra vágott saláta.

2013-07-01 13.39.26.jpg

2013-07-01 13.45.24.jpg

De a hús. Az. Valami. Tökély. Az a helyzet, hogy én ilyen jót nem is tudom ettem-e itthon, és most nem a "külföldön még a kóla is jobb" sznob szólalt meg belőlem (amúgy tényleg); hanem esküszöm, a hús minősége volt olyan szinten összhangban az amúgy előzetesen megérdeklődött átsütés mediumságával, hogy ha előbb könnycsepp volt, most zokogás. Örömömben.

2013-07-01 13.40.50.jpg

Nézzétek meg a képen.

2013-07-01 13.55.48.jpg

Hiába volt húszdekás a hús, hamarabb elfogyott, minthogy be tudtam volna vele telni, úgyhogy szomorúan konstatáltuk, hogy mint minden jónak, ennek is vége szakadt egyszer, ráadásul hamarosan indul a buszunk Eindhoven felé. Az ára ennek így összesen volt picivel több, mint nyolc euro, ami a mennyiséget, a minőséget, és azt figyelembe véve, hogy hol is voltunk, egyáltalán nem mondható soknak.

Elérhetőség: http://www.burger-bar.nl/

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr665412528

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zephyrous 2013.07.22. 10:47:04

Nyugaton nem lehet lenyomni a szart az emberek torkán, mint itt, mert akkor elterjed a hely rossz híre és le lehet húzni a rolót. De akár hozhatnám Usa-t is példának, ott a hamburger olcsó, minőségi és finom. Itthon horror áron adják a minőségi hamburgert, amire a laikusok rámondják "há, ez kurvadrága, burgerért ennyit fizetni?!" majd vesznek piacon óccsó hambit cipőtalp hússal, teszkós öntetekkel, csalamádéval, zsömlében 300 ft-ért!

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.07.22. 10:58:07

technófesztivál? már a neve is sokkoló. :S

de a kaja jól néz ki az biztos.

Infomaker 2013.07.22. 11:24:53

Frankó lehetett! Mondjuk hambikat nem egy hálás dolog fotózni, némelyik (még a legfinomabbak is) nem túl fotogén szétszedve :-D

Virágh elvtárs 2013.07.22. 12:03:49

Én a hotdogot jobban szeretem, ha már mindenképpen az imperialisták ételeit kell fogyasztani.
Gondolom coca-colát is fogyasztott az elvtárs a szendvicse és a rojsebnie mellé.

nagypapi · http://kozosgomba.blogspot.hu/ 2013.07.22. 12:38:59

@Zephyrous: "Nyugaton nem lehet lenyomni a szart az emberek torkán, mint itt, mert akkor elterjed a hely rossz híre és le lehet húzni a rolót."

Ez elvileg nálunk is működik, erre vannak a "Hová ne..:" topikok pl. az indexen, csak olvasni kéne, meg persze megfogadni a tanácsot, ami többnyire elfogulatlan vélemény.
(néha nézem a 'Faljuk fel Amerikát' folyam epizódjait, szívesen megkóstolnám bármely meglátogatott hely zászlós kajáját.)

csillaberk 2013.07.22. 12:46:35

Én is jártam ott, nagyon finom, ez letagadhatatlan. Engem a kis hely zavart. Szeretem, ha van távolság köztünk és egy másik asztal között. Itt valahogy jobban hallottam a mögöttem ülőt, mint aki velem szemben ült. Persze ilyen helyen nem beszélgetni kell, hanem enni. És itt van is mit!

Palex 2013.07.22. 13:47:58

Pénteken vendégség volt nálunk, és hamburgert készítettünk.
Qrva jól sikerült, és nem is volt vészesen drága a fejadag.
Első saját grillezésem volt, viszont (sajnos?) sikerült magasra tenni vele a lécet, így egyre kevésbé lesz kedvem máshol venni hamburgert :)
Ez a képen viszont baromi jól néz ki.

isti82 2013.07.22. 13:56:44

Ezt is erdemes kiprobalni Amsterdamban: www.the-butcher.com/

Virágh elvtárs 2013.07.22. 13:56:52

Hát, én egyszer ettem egy ilyen hamburgert. Amikor beleharaptam az összes kecsup meg mustár ráfröccsent a zakómra meg a nyakkendőmre. Miért nem képesek evőeszközt adni hozzá, hogy az embernek ne kelljen rögtön a pucerájba rohannia étkezés után?

bl4ze 2013.07.22. 14:11:27

@Virágh elvtárs: Jobb helyeken adnak, meg kérni is lehet az elvtársnak. :)

Llychllyn 2013.07.22. 16:02:11

@Virágh elvtárs: Csak csipegetni kellett volna....

:)

Kelly és a szexi dög 2013.07.22. 17:16:24

Nem kellett volna bezárni a varázsgomba boltokat, burgert bárhol ehet az ember!

sokol 2013.07.22. 19:05:40

@Virágh elvtárs:

Talán nem ingbe meg nyakkendőbe kellet volna elmenni egy hamburgerezőbe,az ilyen dolgok simán előfordulhatnak egy ilyen helyen,ebben nem a hely a hibás hanem te, aki úrifiút akartál játszani.

De most komolyan,ing,nyakkendő egy hamburgerezőbe?

Ne hülyéskedj már!

Frakk,kalap nem volt rajtad?

Virágh elvtárs 2013.07.22. 19:21:00

@sokol: Elvtársam, én mindig nyakkendőben és zakóban vagyok. Miben legyek? Nálunk az államvédelemnél ez a szabványviselet. Csak az egyenruhás elvtársakra vonatkozik más szabály.
Tudom én, hogy a mai fiatalság mindenféle vadnyugati dzsínszfarmereket hord, meg pizsamaszerű ruhákban jár, dehát engedtesék már meg egy ilyen öreg harcosnak hogy abbam járjon amihez hozzászokott.
Egyébknét ismerjük egymást valahonnan az elvtárssal, hogy tegeződve szólít meg?

hunter84 2013.07.22. 19:23:43

@sokol: Latom nem vagod az ironiat... :)

rudebwoi 2013.07.22. 20:42:43

@Kelly és a szexi dög: nincs olyan, hogy varázsgombabolt, és nem zártak be semmit. A friss "kalapos" gombák árusítását tiltották be, ha jól rémlik 2-3 éve. Ettôl még vehetsz kalapos spórákat vagy "growkit"-et, azt' otthon felneveled. Továbbá továbbra sem tiltja semmi a "telepes" (truffel) varázsgombák árusítását, ezeket ugyanazokban a hűtôkben találod, ahol elôtte a kalaposokat. Még a fantázianeveik is kísértetiesen hasonlítanak a régi termékekre, egyszerűen átálltak a trüffelekre. Ettôl nem ugranak ki zavartlelkű turisták a szállodák emeleti ablakain, vagy valami ilyesmi... ;)

Kovács László György 2013.07.22. 21:56:07

@Virágh elvtárs: Ezt most muszáj egy hamburgeres blogon?
süti beállítások módosítása