A jövő hét végén a Tompa utcába őrületes hangulat költözik: tequila, csípős csirkeszárny-evő verseny, és kirántott burger érkezik. Maga megőrült? Igen kérem!
Menjünk is így szépen sorban, először a szesz:
Június 28-tól kezdve, 3 napon napon keresztül, 390 Ft.-ért adjuk az El Jimador tequilát és, hogy az italnak köszönhető jókedv ne legyen belétek fojtva, minden este élő zene kíséri majd az italozást, kint a teraszon!
Utána jön, ami még nem volt: a rántott burger! A próbafőzés már lezajlott a konyhában, úgyhogy testközelből láttam a dolgokat elkészülni. Először is két sima hamburgerről beszélünk, mindkettő alap, bennük hús, sajt, az egyikben jalapeno, a másikban bacon. Majd ők belekerülnek egy klasszikus panírba, végül pedig a forró olajba. Mindeközben egy szelet karaj sül a grillapon, és ha ez kész, megindul az összeszerelés folyamata.
Alulra jön az egyik rántott burger, rá a husi, egy jó adag zöldség (fő az egészség!), meglocsolva sajtszósszal, és még a múltkori klasszikus hambiszószból is fog rá jutni, úgy ám. Tetejére a másik rántott burger, így készül a 3-in-1 csoda. Sült krumpli lehet, hogy lesz mellé, de így is egy hihetetlen adagról beszélünk. Természetesen én is megkóstoltam, és egészen fantasztikus, ahogyan a külseje ropog, a belseje olvad, csíp, minden van ebben, és annak a négyzete is. Ráadásul ha bemondod a Burger Blog jelszót, még kedvezményt is kapsz a 2990 forintos árból.
Ez az ajánlat, egyszeri és megismételhetetlen, csakis június utolsó hétvégéjén, péntek este hattól vasárnap este hétig él! Ha viszont már péntek este becsaptad a dolgot, és szombaton már unatkoznál, van még egy ötletünk!
16 darab csirkeszárnyat kell elfogyasztani, ráadásul időre! Ami már biztos, hogy a leggyorsabb versenyző visszanyeri a nevezési díjat, ez egészen pontosan 3500 Ft. További nyeremények várhatóak, lássuk mit is kell elfogyasztani hozzá: 4 db Grincsilli, 4 db Chipotle, 4db Mezcal csirkeszárnyat, és végül az általunk csak „pokol tornácának” nevezett szörnyűséget, amihez gumikesztyűt az étterem biztosít! Szóval a legjobbakat kívánjuk a bátor jelentkezőknek! Nevezni a Facebookon küldött privát üzenetben lehet, valamint telefonon, a 06 20 428-28-72 vagy 06 1 780-93-77-es telefonszámokon! A leggyorsabb versenyző pedig visszanyeri a nevezési díjat, ami egészen pontosan 3500 Ft.
Ha a nevezésnél szintén bemondjátok a Burger Blog jelszót, további nyereményjátékon vehettek részt, mert a Mezcal szeret titeket! Ha pedig ez még mindig nem elég, nézzétek meg a videót, ami a próbafőzésen készült!
Facebook RSVP: https://www.facebook.com/events/152497291602148/