Burger Blog

BpBurger (48) - Kazimir Bisztró

2013. április 05. Jancsa Jani

A hasonló című előadást már évekkel ezelőtt láttam, úgyhogy éppen itt volt az ideje, hogy a hasonló nevű bisztróba is ellátogassunk, ami nem máshol található, mint a Kultúra utcájában. Annyit előre is elárulhatok, hogy burgerviszonylatban nézve az előadás jobb volt, pedig abban nem is volt benne a legendás szendvics.

2013-04-01 17.46.24.jpg

A rendelés leadása után kicsit körbenézünk, a belső szimpatikus, kellemes érzetre, és ez csak fokozódik, amikor az italok mellé megérkezik az alanyi jogon járó háromfajta szósz, kicsit megint beljebb jöttünk Európába.

2013-04-01 17.52.56.jpg

A burgerekre olyan negyedórát kellett várni, sört kortyolgatva semmi gond nincs ezzel az idővel, és amikor megérkeznek, kicsit elkezdünk kukacoskodni. Egyrészt nem szeretem azt, ha a név nem egyezik azzal, amit kapunk. A leírás szerint: Kazi burger (amerikai káposzta saláta, hagyma chips, hasábburgonya). Nos, ez alapján én arra gondoltam, hogy a hagyma 1) chips lesz 2) és nem a burgerben, lévén a többi felsorolt is mellé érkezik. Hát, tévedtem.

2013-04-01 17.57.52.jpg

2013-04-01 17.58.07.jpg

A hamburger zsömléje itt négyszögletes, ciabatta jellegű, nagyon jó, laza szerkezetű, talán egy kicsivel több pirítást még elbírt volna. Benne a hús viszont úgy rontja el az egészet, ahogy van: helyenként égett (ezt nem tudom, hogy sikerült, konkrétan keserű, fekete darabkák voltak a burgereken), de mindenütt másutt is annyira túl volt sütve, hogy rághattuk szépen, a kés is alig vitte. Szomorú.

2013-04-01 17.58.35.jpg

2013-04-01 17.59.33.jpg

A fentebb emlegetett hagymára visszatérve: sima sült hagyma volt (mint a rostélyosra szokás olyat tenni), ami szép volt, jó volt, csak akkor írjuk ezt. A hús alatt megint akkora darab nyers uborkák táncolnak, hogy csak a fejemet fogtam, de a salátával sem fukarkodtak; plusz még helyett kapott a paradicsom is a kínálatban.

2013-04-01 18.03.27.jpg

A sült krumpli friss, mirelit volt, a szószokkal egy rossz szavam sem lehetett rá, csakúgy mint a coleslawra sem, ami a vártnál két fokkal frissebb, ropogósabb volt, szóval ő is mentette a hús-élményt.

2013-04-01 18.02.07.jpg

2013-04-01 17.58.16.jpg

A Kazi burger ára 1390, és mivel menüben van, annyira nem vészes, de a fentebb említett kritikák miatt nem is jó, összehasonlítva más helyekkel a környéken. A korsó Borsó 480, ugyanekkora limonádé 590, és fájó ugyan, de jó szívvel nem tudnám ajánlani a burgert. Bocs srácok.

Adatlap

Nyitvatartás: 08-02

Cím: 1075, Kazinczy utca 34.

Honlap: http://bistro.kazimir.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/kazimirhaz

Telefon / asztalfoglalás: +36 1 798 5747

4sq: http://goo.gl/weyT5

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr555193688

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.04.05. 12:51:45

a hely szimpi, a krumpli jól néz ki. a szendvics nem nyert valamiért.

dr Smittpálelnökúr 2013.04.05. 13:19:33

Kezd elegem lenni abból, hogy lassan minden olyan dögevő, aminek a környékén nem kolbászolnak hajléktalanok, bisztrónak nevezi magát.

Zolika1212 2013.04.05. 14:19:15

Fasz kivan ezekkel a helyekkel, egy korsó borsodi 480, hol élnek ezek ? A házi limonádé is nagyon felkapott lett mindenhol...víz, cukor citrom(lime?)karikák meg jég, hatszázért ?

Közbiztonság Szilárd 2013.04.05. 15:07:17

Mindig meglep,hogy vanank olyan barmok, akik képesek kiadni 1400 Ft-ot egy fos hamburgerért.

Ennyiért tisztességes kajából 2-szer lehet jóllakni jó pár helyen. Akár a pesti belvárosban is.

vittore akit kitiltottak 2013.04.05. 15:34:37

@dr Kangörény: Na ja!@Zolika1212: Mekkora lehúzás ez már??? Mondjuk a sok sznob fasz meg is érdemli a 6-900 Ft os szupertrendi "házi limcsijét"
Hely tetszik, hambit kihagyom. A horror ubin kívűl, + szósz ide vagy oda, nekem túl száraznak tűnik.

vittore akit kitiltottak 2013.04.05. 15:37:04

Szerzőtől elnézést, tudom, ő és a társasága kizárólag a mi hiteles tájékoztatásunk érdekében, csak önfeláldozásból limonádézik... :)

Luis Von Heavson 2013.04.05. 15:41:15

Az ár színvonalával még nem is lenne baj, csak legalább adnának érte valamilyen szintű minőséget. Vissza az osztályozást. Amennyiben III.kategória, max 380 lehet egy korsó és 800 az "égetthúsos" hamburger. Az osztályzatot pedig a vendégek szavaznák meg. Az a tré hogy minden vendéglátós egy korsó sörön akar meggazdagodni.

Fejesrob 2013.04.05. 15:47:33

A hamburger nem nemzeti ételünk, nem is tudják jól csinálni. Azért pedig senki nem megy ki az USA-ba, hogy figyelje az apró titkokat, recepteket gyűjtsön be.

Ez itt amúgy egy kamu, gondolom a burgonya is mirelit.

Drago Brutic 2013.04.05. 17:49:14

Hát én balkáni "hamburgerbunkó" vagyok, nem értem mi fáj ebben a húspogácsában 1400 forintba? Akkor már Montenegro Gurman a Blahán, ezért a pénzért mennyei pljeskavica jár ajvárral, pitával.

hunter84 2013.04.05. 18:24:33

Egyetertek a felettem szolokkal. Latszik az igyekezet, de az alapanyagokat es a keszites modjat surgosen javitsak fel, min. az erte elkert ar szintjere.

mizrolist 2013.04.05. 18:38:54

@Fejesrob: a kritikában is szerepel, hogy mirelit krumplit adtak :)

Bartush 2013.04.05. 21:09:07

Az áron nem vitázok, nem olcsó tény. A szendvics viszont már ránézésre sem tetszik. Lehet, hogy finom volt a zsemle, de nekem nem teszik a formája sem, kicsit égettnek kicsit száraznak is tűnik. A hús gusztustalan. A nyers uborkát salátában igen, burgerben nem szeretem. Összességében látva a képeidet, olvasva a véleményed, nem fogok ide ellátogatni.
süti beállítások módosítása