Burger Blog

BpBurger (230) - Chef Coffee

2017. november 07. Jancsa Jani

A Tompa utca bizony be akarja magának húzni a kilencedik kerület burgerhatalma címet, és most felfedeztem egy újabb gyöngyszemet az egykori nagy klasszikus, Pesti Burger helyén.

2017-10-31_15_28_42.jpg

A beltér ennek megfelelően nem ismeretlen, bár a dizájnon csavartak egy kicsit, de ugyanannyira kellemes, barátságos maradt. Nem is szórakoztam sokat, kikértem két burgert, melyből az első a ház marhaburgere volt, de nem is akármilyen.

2017-10-31_15_23_30.jpg

A húst Steakes Ati szolgáltatja, a zsömle pedig a Marmorstein-féle burgonyás, igen kellemes darab. Ez a kettő a lelke a burgernek, előbbi egy picit túlmenve a számomra ideális átsütöttségen, de még így is rettentően ízletesen, utóbbi pedig korrekt pirítással. Biztos alapokra szuperül lehet építkezni - így történt ez jelen esetben is. A húsra került egy hatalmas adag olvadó, ízletes cheddar, zöldségfronton pedig kaptam salátát, paradicsomot, valamint egy kevés marinált lilahagymát.

2017-10-31_15_10_57.jpg

Mindezen felül ment még egy jó szelet grill prosciutto, valamint hamburgerszósz, és egy kevés szarvasgombaolajos finist is kapott a hús. Ha bárki is aggódott, hogy a korábbi hagyományokat - mármint a gourmet burgerezést - meg kell törni, ezennel biztosítani tudom, hogy ne tegye, ugyanis ez a burger totálisan rendben van, az ízek a helyükön, az összkép pedig komolyan mondom, fantasztikus.

2017-10-31_15_11_10.jpg

2017-10-31_15_14_38.jpg

Nem is állhattam meg ennyinél, úgyhogy nagy lendülettel rákukkantottam a Mangalica burgerre is. Ebben az egyértelműen remek húspogácsa mellett lilahagyma-lekvár, házi karakteres barbeque szósz, olvadó sajt, és a már említett zöldségek adták a belevalót. Ami a durva, hogy ha választani kéne a kettő közül, komolyan nem tudom, melyikre esne a voksom - pont ezért bármelyiket bátran tudom ajánlani!

2017-10-31_15_28_54.jpg

A köret-ügy sem maradt el: egyrészt a már jól ismert, előre elkészült, vastagabb chips-burgonyát kapjuk (amit én mondjuk eléggé szeretek), valamint kértem kóstolót a helyi káposztasalátából is, ami szintén elnyerte a tetszésem.

2017-10-31_15_11_28.jpg

2017-10-31_15_12_16.jpg

Árak tekintetében a marhaburger 1600 a manga pedig 1800, amivel totálisan a helyére kerül minden. A Chef Coffee bár már nyitva van egy ideje, ezidáig elég jól elrejtőzött, de én azt mondom, érdemes nyitni felé, és felfedezni, mert burgerügyben totálisan rendben vannak!

Elérhetőség: https://www.facebook.com/chefcoffee.hu

Cím: 1094, Tompa utca 21.

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr4213192598

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.11.09. 08:27:55

Zsíííírrr....
süti beállítások módosítása