Burger Blog

Bill's Bar & Burger, New York

2017. július 18. Jancsa Jani

És igen, lehetséges még olyan new yorki post, ami tavasszal történt, de még nem került adásba, nem is kevés! A mostani is egy ilyen ezek közül.

img_0644.JPG

A Bill's azzal hívta fel a figyelmünket, hogy egyrészt majdnem a hotellel szemben volt (a Rockefeller Center egységről beszélünk), valamint díjnyertes burgereket emlegetett a honlapja, így a helyi idő szerint este 9-10, itthoni szerint pedig valami hajnali 3-as (alvás nélkül ofkorz) teljesen indokolta a falatozást. A hely maga elég hatalmas, tipikus amerikai közepes hodály jellegű, magasan forgó ventillátorok, kevés fény (ezért ilyenek a képek, sorry), és gyors kiszolgálás jellemezte, még le sem ültünk, már jöttek, hogy inni mit hozhatnak - egy helyi kézműves sörre esett a választás, mégpedig a Goose Island IPA-ra (de jó, hogy megvannak a blokkok), viszont arra totál emlékszem, hogy komló és keserűség volt benne rendesen.

img_0651.JPG

Szerencsére kajaügyileg jobban megmaradtak a dolgok, úgyhogy arról tudok mesélni - két alkalommal voltunk itt, ennek a kettőnek a csatolt beszámolója ez. Első körben kóstoltunk egy jó Fat Catet, valamint egy Bacon cheddar burgert toltunk, köretnek pedig Disco Friest, valamint rántott hagymakarikát.

img_0647.JPG

Utóbbi a helyi viszonyoknak megfelelően hatalmas, viszont kicsit sörtésztás jellegű bundával, jó volt, de nem kiváló. A Disco Fries nem más, mint sült krumpli, nyakonöntve gravy-vel (barnamártás) és sajtszósszal - ennek a receptjét amúgy reprodukáltam az aktuális Fördős Zé magazinban is, már akit érdekel. Finom volt, és rengeteg, ennyit tudok elmondani róla.

img_0649.JPG

A Fat Cat volt a CNN Top 10 burger awardos cucc, mely egy angol muffinban helyezkedett el, és a marhahúspogácsán kívül került bele még karamellizált hagyma, az elmaradhatatlan american cheese, valamint LTP, ami nem a lakótelepet jelenti itt, hanem a lettuce-tomato-pickles, azaz saláta-paradicsom-savanyúság kombót. Apropó, a helyiek nem az ecetes/savanyú/kovászos kombót használják, hanem a bread & butter verziót, ami egészen egyszerűen zseniálisan jó, és egy teljesen más vállfaját adja az általunk jól ismert savanyúságnak.

img_0650.JPG

A Pat LaFrieda húspogácsa közelített a tökéleteshez: ízes, omlós, szaftos - ez akkor tűnt csak fel, amikor belekóstoltam a másik burgerbe, ami ugye klassziks cheddar-bacon volt, és ott messze nem volt ilyen jó a husi: kicsit szárazabb, ízre is más - ezt nem teljesen értettem akkor sem, és most sem, főleg, hogy ez fel sem volt tüntetve sehol, ellenben ez kettőből kétszer így volt.

img_0646.JPG

Köretnek még amit nem említettem az a Fried Pickles & Peppers kódnevű, kvázi rántott savanyított uborka és paprika, egy jófajta ranch szósszal - hát ezt is nagyon szerettük, ráadásul mint minden kajából, ebből is rendes adagot adtak.

img_2009.JPG

Rendes adag, de rendes árért - ez is általánosságban elmondható a kinti vendéglátásra, ugyanis a sör darabja 9 dolár, a burgerek 12 dodó, a köret meg 5-8-ig terjedt mellé. Mindkét alkalommal két sör, két burger, meg két köret - adóval együtt 60-65 dollár simán volt, plusz a jatt, ami ugye 18-20%. Ha kimegy az ember, ezt nem is szabad számolgatni, a lényeg viszont annyi, hogy a Bill's nálam totál átment a rostán, mind hangulatra, mind kínálatra.

Elérhetőség: https://www.facebook.com/Billsbarandburger/

Cím: 16 West 51st St at 5th Ave, New York

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr7712669301

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása