Burger Blog

Visszatérés az Up & Down-ba

2017. június 12. Jancsa Jani

Már több, mint másfél év is eltelt azóta, hogy utoljára a Fővám téren jártam burgerezni. Ez azonban nem jelent semmit, a címben említett helyszínen továbbra is hangsúlyos a street food vonal, így én is visszatértem, hogy meglessem, mit alkot mostanság a konyha.

2017-05-09_15_40_55.jpg

Azt azért meg kell adni, hogy a kilátás még mindig nagyon frankó, ha a Duna oldalára ülünk, azért a Gellért-hegyet bámulva ebédelni bizony úrias dolog, akárhogy is nézzük. Ennél már csak az úriasabb, ha három szendvicset is kérsz, de úgy voltam vele, mi baj történhet.

2017-05-09_14_32_27.jpg

2017-05-09_14_38_43.jpg

Az első természetesen a burger volt, bár én ezt inkább szendvicsnek nevezném, ugyanis a marha az megvolt benne, csak éppen omlós szeletekben, ami tekintve, hogy rib-eye-ról beszélünk, annyira nem is nagy probléma.

2017-05-09_15_41_27.jpg

A zsömle (mint a többi péksütemény is) házi készítésű, nagyon finom ízvilágú és kellemes állagú darab. Mindezen felül hagymalekvár kapott még helyett a szendvicsben, amivel így az egész elment egy kicsit édesebb irányba, viszont a savakról sem feledkeztek meg: erről a melléadott kimcsi (azaz fermentált káposzta) gondoskodott, így lett kerek a történet.

2017-05-09_15_41_40.jpg

Második szendvicsem a csirke irányába utazott el, mégpedig ízesítésben a curry útvonalán. Ez konkrétan egy ciabattába volt belepakolva, a hús pedig combfilé képében került bele - ez a duó is remekül működött együtt.

2017-06-06_16_58_42.jpg

Harmadszorra, de nem utolsósorban jött a pastrami, amely két szelet (szintén házi) szendvics-jellegű kenyér között került szervírozásra. A hús kellemesen ízletes volt, és egy kevés sajttal került összesütésre, ami pedig kifejezetten jót tett neki.

2017-06-09_17_06_23.jpg

Jött még köretnek egy kevés savanyú uborka, valamint sült krumpli is, mindkettő tette a dolgát, de semmi extra.

Ha pedig azt hittétek, hogy ennyi kaja után nem fért már belém a desszert - hát nagyon tévedtetek! Egy heti ajánlat túrógombócot sikerült belapátolnom, ami pont nem az édesebb vonalat követte nagy örömömre, és mind vizuálisan, mind ízben tökéletes lezárása volt a kora délutáni ebédemnek.

2017-05-09_15_41_58.jpg

A szendvicsek 2450-től 4750-ig tartanak, de ez utóbbi ugye már a steakes cucc, aminek amúgy is megvan az ára. Az Up & Down, bár fancynek tűnhet, kínálatában teljesen emberközeli, így egészen nyugodtan betérhetünk bármikor, simán meg tudjuk találni a nekünk szimpatikus ételeket.

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr7312586807

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pierr Kardán 2017.06.12. 16:46:26

De most komolyan, hogy lehet ennyi kaját megenni?!?!

Komolyra fordítva a szót, jónak tűnik a hely és a kaja.

Van esetleg a Deák térhez közelebb egy jó pastramis hely? Amióta bezárt a PistaBá' a Madách téren, azóta nem találok jó pastramit a Deák tér környékén.

bricz 2017.06.12. 17:43:45

@Pierr Kardán: Deáktól 6-7 percre van a Bestia. Az ott kapható pastrami durván jó , szerény véleményem szerint.
süti beállítások módosítása