Burger Blog

Gluténmentes burger a Stikában!

2016. január 27. Jancsa Jani

2016 az egészségtudatosság éve lesz, és ez a burgerekben is megmutatkozik erősen. Egyre több embernek okoz problémát egyre több dolog, és ez ellen tenni kell, főleg, ha szeretnénk megmaradni a hamburgerek által kikövezett úton! A Stika erre kínál most egy ízletes megoldást.

2016-01-15_16_58_22.jpg

Azt bírom a helyben, hogy mióta megismertem, jópárszor volt már kisebb-nagyobb étlapváltás, és ami még jópofább, hogy a kezdeti nulláról elég rendesen felbővült a burgerkínálat. Ennek a része a mostani kaland is, mely a Dirty Love névre hallgatott.

2016-01-15_16_26_51.jpg

Egyszerre két burgert is kaptam, csak, hogy meglegyen az összehasonlítási alapom: az egyiket a sima, a másikat pedig a gluténmentes zsömlében. A szendvicsek alapja a 15 dekás érlelt marhahúspogácsa, ami remek, mint mindig.

A gluténmentes zsömlében egyáltalán nem érezni, hogy kivették belőle azt, ami nem lehet benne, mely talán a legjobb jel ilyen szempontból nézve. Formára, ha jobban megnézzük, megkülönböztethető a kettő, de amúgy ízre ugyanolyan kellemes, jó textúrájú, mint alapváltozata.

Azonban ennyinél nem állunk meg, ha mostani tesztünket nézzük, ugyanis jönnek a speckó dolgok: először is a hétfajta paprika felhasználásával készült pikáns házi szósz, amely a lelke és meghatározója a szendvicsnek, nagyon betalált. Az alapját képző paprikakrémet magában való fogyasztásra is ajánlom, ha sikerül kikönyörögni a srácoktól, ugyanis betyárjó, és kellő mennyiségben fogyasztva a másnapi tüzesz szárkánnyal sem lesz gond.

2016-01-15_16_46_47.jpg

Ezeken felül még található a burgerben vörös cheddar, bacon, valamint grillezett kápia és hagyma, köretként mellé pedig a jól megszokott chipsburgonyát kapjuk.

2016-01-15_16_23_22.jpg

A Stika újfent megmutatta, hogy megújulásban tökéletesek, legyen szó akár a nagy faliképről, vagy az étlapról, mindenhol kiválóan hozzák a formájukat - akár gluténmentes verzióban is. Menjetek és egyetek!

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr628311692

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása