Mire számítson az, aki lelkesen bejelentkezik ugyan egy ilyen futásra, de aztán készülni lusta, hovatovább az elmúlt másfél évben nem is nagyon futott? Semmi jóra.
Aki nem tudná, az ilyen futásoknak a lényege az, hogy (b)elédvágnak jó sok akadályt egy relatíve rövid terepen, aztán nézd meg, hogy mire mész vele. A helyszín a Puskás Ferenc Stadion volt, illetve annak a külső és belső részei.
A mi etapunk 12.30-tól rajtolt, és már az elején meg kellett mutatni, hogy mi az ami a csövön kifér - jelen esetben a saját testünk, mert ezt kellett keresztülpaszírozni rajta.
Ezután jöttek a csodás akadályok szépen sorra, mint például egy állványon csak kézzel végigmászni, slagolás (nem úgy) közben felmászni a domboldalba, aztán egy buszon keresztülfutni fel-le, vagy épp egy füsttel vagy épp rettenetes ízű habbal teli alagúton keresztülfutni.
Mentünk a Millenáris Velodrom bicikliseknek kiépített szakaszán (hát elég meredek), futottunk keresztül stroboszkóp és szocialista gyermekinduló mellett a stadion bejáratán, volt lépcsőzés, szögesdrót alatt sárban kúszás, vízzel teli konténerben mászás, meg autók motorháztetején csúszkálás (itt sikerült is elvágni két ujjamat, üzenem a múltbeli énemnek, hogy egész ujjas kesztyűt hozzak).
A végére jött egy kis katonai kiképzés, egyik oldalon egy bellt kellett elvinni, és az edzőm, Bálint biztos büszke lett volna rám, ha látja, hogy én kettőt is vittem, amit egészen odáig gondoltam jó ötletnek, mígnem kiderült, hogy a másik oldalon ugyanezzel a kettővel kell kitöréseket csinálni. Na sebaj, ezt is túléltük, a végén gumihegyen való átmászás, majd jött a befutó, a közepesen megalázó 45 perces eredménnyel.
A verseny baromi jó volt, nagyon fasza érmet is kaptunk, és megmutatta, hogy bizony nem árt, ha az ember néha kimozdul a komfortzónájából, mert ott kezdődik az élet (bár néha úgy éreztem, hogy nekem ott is fejeződik be).
Ha jövőre is lesz, ott tali!