Burger Blog

BpBurger (102) - Halkakas halbisztró

2014. február 26. Jancsa Jani

Mindenki emlékszik még arra, hogy a Halkakas volt kábé az első, aki a haléttermek sorát megnyitotta? Hinnétek-e, vagy sem, de ott is kapható halburger, amit most ki is próbáltunk nektek.

2014-02-17 19.06.20.jpg

Belépve rögtön egy iszonyatos használt sült olajszag fogad, ami minden, csak nem jó. Oké, hogy a vendégtérbe kijön a konyha félig, de akkor is, szagelszívás nulla, ez gáz. A berendezésre a legjobb a műrégies szó talán, a falon pedig mindenhol a névadó halak láthatóak, ezek legalább jópofák. Sajnos a megvilágítás sem a legjobb volt, a képekért relatíve elnézést kérek.

2014-02-17 18.53.41.jpg

Egy fish & chipset és egy halburgert rendelünk, ami olyan negyedóra alatt el is készül, ez még pont belefér az időbe.

2014-02-17 19.08.27.jpg

Mind kiderül, mindkét tányérnak az alapja a harcsa, ami nem épp a legklasszikusabb F&C, sokkal inkább egy sima rántott halra emlékeztet, abban viszont teljesen korrekt. A sült krumpli mindkettőhöz a csónakburgonya, nagy baj ezzel sincs. Kértünk még egy remuládot is, ez viszont túl nehéz, ízvilágában a majonézes krumplisalátát hozza egy az egyben, ami szintén nem a legjobb asszociáció.

2014-02-17 19.08.33.jpg

A halburger zsömléje egy belülről jól megpirított ciabattini, a tetején vaskos majonézzel, idáig jók vagyunk. A húspogácsa jól fűszerezett, de hal terén kicsit semleges, nem feltétlen mondanám meg rögtön mi van benne. Alatta nyers uborka, paradicsom, lilahagyma, és egy szekérderék egyéb salátakeverék. Sajnos a zsömle alját csak harapni lehetett, a kés nem igazán vitte, ami csöpögtetős malackodáshoz vezetett.

A krumplihoz kértem még egy bazsalikomos paradicsomszószt is, ő nem volt rossz, legalább feldobta valamivel a krumpli monotonitását.

2014-02-17 19.09.47.jpg

 Mindkét főétel 1600 volt, a burgert ha magában kérjük (szósz és köret nélkül), akkor csak egy ezres. Ihatunk hozzá Kölesest, vagy limonádét, mindkettő 600. Árak tekintetében nem olyan rossz a Halkakas, de ha vesszük mint kapunk ezért pl. a Nemoban, vagy akár máshol, és ott ráadásul nem is leszünk halálosan olajszagúak, rögtön más a hal fekvése. 

Adatlap

Nyitvatartás: 12-22.

Cím: 1053, Veres Pálné utca 33.

Honlap: http://halkakas.hu

Facebook: https://www.facebook.com/HalkakasHalbisztro

Telefon / asztalfoglalás: (30) 226 0638

4sq: http://goo.gl/zpFfjc

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr595821937

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása