Mit csinál az egyszeri blogger, ha kedd van, szakad az eső, és az egyik trendi bárból elhajtják, mert a kaja fele hiányzik, bár az étlap szerint kapható? Fogja a listáját, és megy a következő helyre... így jutottam el én is a már korábban kinézett helyre a Wesselényi-Kazinczy sarkára, a gasztro-epicentrumba.
A hely nem túl nagy, de olyan 10-15-en elférnek odabenn, pont ezért is volt kicsit zavaró, hogy kétszerannyi személyzet volt benn, mint mi (két pultoslány, ketten a konyhában, plusz még egy vélhetően a tulaj). Ez persze nem hozott minket zavarba, úgyhogy gyorsan ki is rendeltük a két zászlóshajót, a Grill & Chipset, valamint a Prémium Grill burgert menüben, megcsapatva egy adag hagymakarikával.
Ez utóbbi érkezett meg elsőnek, szép nagy tál, annyi szent, egy kübli majonézzel, amely kicsit tartáros jelleget is öltött, tetszett. Ennyire már nem egyértelmű a hagyma, mivel bár házi, a bunda puha volt, és teljes egészében fánktésztából készült! Hát én azt hittem eldobom az agyam, ilyet még életemben nem láttam - nem mondanám rá, hogy rossz volt, sokkal inkább, hogy nehéz, plusz az édeskés ízvilág is egy érdekes felhangott adott neki.
Nemsokára a másik két tál is megérkezett, a menü igen bőkezű, mivel egyik esetben része a sült krumpli, kolbász, pirított káposzta és szörp kombó, míg a burger mellé pedig szintén kapunk krumplit, káposztasalátát, és szörpöt, még akkor is ha nem úgy írjuk, hogy coslow, és a chips sem egyenlő a mirelit hasábbal. Szóval ezen a ponton a chips kiesett, nézzük, mit tud a grill mutatni.
A két kolbász a vékonyabb fajtából való, és mint ilyen, teljesen finom, ízletes, hozzá a káposzta is egy klasszikus, teljesen korrekt.
A burger nem is annyira zsemlében, mint inkább kifliben érkezik (lásd molnárka), külseje fényes, viszont állagra nagyon jó puha, mint ahogy a többi belevaló is. Ezen a ponton jöttem rá, hogy nem fogok tudni klasszikus "belseje" fotókat készíteni, mivel annyira egyben van az egész, hogy végképp nem mutatna jól a dolog szétszedve.
A marhahúspogácsa omlós, finom, a csirke pedig gyaníthatóan lávakövön sült, legalábbis erről tanúskodott a kicsit füstös íze. A bacon, grillezett hagyma, paradicsom pedig, ha nem is volt mind külön definitív, teljesen jól tették a dolgukat az összhangot tekintve. Az összhatás pedig egy nagyon ízes, puha, ámde nem szétesős, finom burger volt. A káposztasaláta hozzá pedig nagyobb darabokra vágott, kellemesen ropogós, "jó, hogy van" anyag.
Nehéz a helyzet, ha a Grill & Chips-et szeretném értékelni. Ár tekintetében 1890 a burger tál, 1490 a G&C menü, a hagyma pedig 790. Egy jó vacsit ettünk ott, hamar meg is kaptuk a rendelést, úgyhogy ha ti is élményekre éhezve járjátok a várost, ide egy korrekt kajálásra bármikor betérhettek.
Adatlap
Nyitvatartás: 8.30-4.00
Cím: 1077, Wesselényi utca 15.
Honlap: -
Facebook: http://goo.gl/Lw1xdU
Telefon / asztalfoglalás: -
4sq: http://goo.gl/67oQwi