Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én szeretem az árukapcsolást. Főétel mellé desszert, strandoláshoz vízibicikli, hamburger mellé meg egy kis dörzsi-mörzsi. Na jó, ez utóbbi idáig nem volt a listán, de amikor a Szabadkai út felől közelítettem meg a Gubacsi úti Lidl oldalában lévő helyszínt, 300 méteren három (helyi erő) lány is kacéran mosolygott rám, de erős voltam, hiszen kellett a pénz burgerezésre.
Ha nyugat felől érkezünk a parkolón keresztül,a jobb oldalon lesz a Sza-Sa. Csak, hogy világos legyen, egy büféről beszélünk, előtte két sörpaddal, de sokan elvitelre kérték, bár ekkor nyilvánvalóan csorbul a burger-élmény. Odabenn is van pár hely, és ottjártamkor egy hölgy egyedül multitaskolta le a rendeléseket, így ahogy az ki is van írva, 15-20 perc várakozás mindig benne van a pakliban, főleg, hogy minden frissen készül. Ja igen, és ne tévesszen meg az, hogy jelen pillanatban egy hónapja frissítették utoljára a Facebookot, minden működik szépen.
Én a signature burgert választottam, köretnek ehettek mirelit sült krumplit is, de én azt már annyira unom, hogy inkább most kihagytam. A 18 dekás húspogácsa vidáman sült a grillen, és külön pozitívum, hogy elkészülésének minden szakaszát vizuálisan is nyomon követhetjük. Jó volt látni,hogy például a zsömlét megkenték belülről, igaz, csak margarin, és nem vaj jutott rá, de sok más helyen még ennyire sem futja, szóval örüljünk annak, ami van!
A burger méretre szép nagy, erre semmi panasz nem lehet. A zsömle, bár ránézésre azért kelt aggályokat a mérete miatt, szerencsére beleharapás után ez mind elszáll, mivel relatíve könnyen összenyomható, és egyáltalán nem fullasztós, szimpatikus darab.
A szendvics alsó felére kerültek a zöldségek: saláta, paradicsom, hagyma, semmi különös. Ezután indul be a boogie. A hús nem csak, hogy jó, meglepően jó. Érződik rajta, hogy nem csúcsminőségű marha, de nem is a legrosszabbak közül való, finom, óvatosan fűszerezett, és persze teljesen átsült.
Erre került két különböző nagy maroknyi reszelt sajt, valamint két szelet bacon díszíti a tetejét, de itt még nem állunk meg: jön a tükörtojás, mely most nem a folyós állagával hódít, mindkét oldala meg van sütve, szóval annyira nagy maszatolás nem lesz. Ellenben, amit nem tudok, hogy direkt, vagy véletlen, az az, hogy a tojás és a sajt kiválóan egybeolvadtak, és benne a bacon-meglepetéssel olyan tökéletes nyúlós-ragadós matéria jött létre, amit egyszerűen csak imádni lehet.
A legolcsóbb burger 750-be kerül, a legdrágább pedig 1350, de ebben már elgurult a gyógyszer, és még gyros hús is van; ezen felül pedig reggelizhettek is, de van hot-dog, gyros, és grillételek is. A környék elég lepukkant, és Erzsébet határozottan érdekes része a városnak, de ez a büfé szemmel láthatóan szeretné friss alapanyagokból készülő ételekkel ellátni a szomszédságot, amit mi csak üdvözölni és ajánlani tudunk.
Adatlap
Nyitvatartás: 7-21.
Cím: 1097, Gubacsi út 34.
Honlap: -
Facebook: https://www.facebook.com/szasaburger
Telefon / asztalfoglalás: 06705403271
4sq: http://goo.gl/VZPWus