Burger Blog

BpBurger (72) - Sza-Sa Burger & Gyros

2013. szeptember 04. Jancsa Jani

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én szeretem az árukapcsolást. Főétel mellé desszert, strandoláshoz vízibicikli, hamburger mellé meg egy kis dörzsi-mörzsi. Na jó, ez utóbbi idáig nem volt a listán, de amikor a Szabadkai út felől közelítettem meg a Gubacsi úti Lidl oldalában lévő helyszínt, 300 méteren három (helyi erő) lány is kacéran mosolygott rám, de erős voltam, hiszen kellett a pénz burgerezésre.

2013-08-24 12.30.21.jpg

Ha nyugat felől érkezünk a parkolón keresztül,a jobb oldalon lesz a Sza-Sa. Csak, hogy világos legyen, egy büféről beszélünk, előtte két sörpaddal, de sokan elvitelre kérték, bár ekkor nyilvánvalóan csorbul a burger-élmény. Odabenn is van pár hely, és ottjártamkor egy hölgy egyedül multitaskolta le a rendeléseket, így ahogy az ki is van írva, 15-20 perc várakozás mindig benne van a pakliban, főleg, hogy minden frissen készül. Ja igen, és ne tévesszen meg az, hogy jelen pillanatban egy hónapja frissítették utoljára a Facebookot, minden működik szépen.

2013-08-24 12.39.53.jpg

Én a signature burgert választottam, köretnek ehettek mirelit sült krumplit is, de én azt már annyira unom, hogy inkább most kihagytam. A 18 dekás húspogácsa vidáman sült a grillen, és külön pozitívum, hogy elkészülésének minden szakaszát vizuálisan is nyomon követhetjük. Jó volt látni,hogy például a zsömlét megkenték belülről, igaz, csak margarin, és nem vaj jutott rá, de sok más helyen még ennyire sem futja, szóval örüljünk annak, ami van!

2013-08-24 12.29.56.jpg

A burger méretre szép nagy, erre semmi panasz nem lehet. A zsömle, bár ránézésre azért kelt aggályokat a mérete miatt, szerencsére beleharapás után ez mind elszáll, mivel relatíve könnyen összenyomható, és egyáltalán nem fullasztós, szimpatikus darab.

2013-08-24 12.31.01.jpg

A szendvics alsó felére kerültek a zöldségek: saláta, paradicsom, hagyma, semmi különös. Ezután indul be a boogie. A hús nem csak, hogy jó, meglepően jó. Érződik rajta, hogy nem csúcsminőségű marha, de nem is a legrosszabbak közül való, finom, óvatosan fűszerezett, és persze teljesen átsült.

2013-08-24 12.30.41.jpg

2013-08-24 12.34.17.jpg

Erre került két különböző nagy maroknyi reszelt sajt, valamint két szelet bacon díszíti a tetejét, de itt még nem állunk meg: jön a tükörtojás, mely most nem a folyós állagával hódít, mindkét oldala meg van sütve, szóval annyira nagy maszatolás nem lesz. Ellenben, amit nem tudok, hogy direkt, vagy véletlen, az az, hogy a tojás és a sajt kiválóan egybeolvadtak, és benne a bacon-meglepetéssel olyan tökéletes nyúlós-ragadós matéria jött létre, amit egyszerűen csak imádni lehet.

2013-08-24 12.35.28.jpg

A legolcsóbb burger 750-be kerül, a legdrágább pedig 1350, de ebben már elgurult a gyógyszer, és még gyros hús is van; ezen felül pedig reggelizhettek is, de van hot-dog, gyros, és grillételek is. A környék elég lepukkant, és Erzsébet határozottan érdekes része a városnak, de ez a büfé szemmel láthatóan szeretné friss alapanyagokból készülő ételekkel ellátni a szomszédságot, amit mi csak üdvözölni és ajánlani tudunk.

Adatlap

Nyitvatartás: 7-21.

Cím: 1097, Gubacsi út 34.

Honlap: -

Facebook: https://www.facebook.com/szasaburger

Telefon / asztalfoglalás: 06705403271

4sq: http://goo.gl/VZPWus

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr845482373

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Richiramone 2013.09.04. 09:56:25

Én dupla dinamitot ettem a Sza-sànàl. Két hús, két sajttal. A hús akkoràra volt lapítva, mint a puffancs. Nagyon jó volt, talàn az egyik legfinomabb burger amit ettem idàig.

ZWolfS666 2013.09.04. 12:59:05

Csak dícsérni tudom, mint rendszeres fogyasztó, külön kiemelve a minőséget az árhoz képest is. A tulaj pedig nagyon jó arc. Amit érdemes még megkóstolni, az a gyros a saját gyártású salátákkal, nagyon finom.

Stefánia vagdalt 2013.09.04. 13:55:50

A "zsömle" az milyen tészta? Zsömlezsömle, vagy pedig az édestészából készült hamburgerzsömle?

Dezső bácsi 2013.09.04. 14:04:56

Bocsánat, a tulaj nem néz ki rosszul? Hogy jön ez ide kérem?
750 Forint. Sok pénz. A menzán ezért komplett ebédet tolnak elém. Fözikével, husival, leveskével. És mindezt nem olcsó anyagokból, mielőtt bárki ordibálna velem. ( azt amúgy sem bírom)..na de hogy jön ez ide, kérem?? Mindegy.
Szerintem hibbant az , aki ennyit ad egy ócska, úgynevezett hamburgerért.

Furore Carcosa 2013.09.04. 14:18:35

@Dezső bácsi: A "jó arc" nem azt jelenti, hogy nem néz ki rosszul, hanem azt, hogy szimpatikus a viselkedése. Egyébként meg egyed szépen a menzádat, ha az ízlik neked. Mi a ráknak olvasod ezt a blogot (pláne kommentelsz ide), ha egyszer zsigerből utálod a hamburgert? (Amiről szemlátomást nem is tudod, mi fán terem.) Tényleg nem értem, mit keresnek itt a hozzád hasonló fogalmatlanok...

Furore Carcosa 2013.09.04. 14:28:26

Nagyon jó húzásnak találom, hogy az elegáns, illetve felkapottan hipszter belvárosi helyek mellett egyre több figyelmet szenteltek az egyszerű, nem csilivili, a turistaforgalomból kieső, de minőségi ételt kínáló burgerezőknek. És kíváncsian várom az újabb debreceni posztot, amit a virágkarnevál kapcsán ígértetek be!

harait 2013.09.04. 14:38:27

Dezső bá ez egy hamburger blog, mi a francra számítottál hogy miről van itt szó...

Zephyrous 2013.09.04. 15:04:50

@Dezső bácsi: 750 ft sok egy hamburgerre?! Ne viccelj! Dérynébe lazán elkérnek 3 ezret is érte! :D De a szélsőségeket leszámítva, 1000 ft alatti finom, minőségi alapanyagokból álló hamburger köztünk szólva olcsónak számít.

A menzai főzeléket meg ne hasonlítsuk már egy hamburgerhez! Ég és föld a kettő, mintha a bolti, üveges bébiételt hasonlítanád a Wellington bélszínhez! Ha neked a menza jön be, keress egy menza-teszt blogot és ott dicsérd a menzai kajákat!

Rotten Shaolin Zombie 2013.09.04. 15:15:13

Én is rendszeresen járok a Sza-Sa-ba és még egyszer sem csalódtam. Szép, nagy burgereik vannak, mindenféle jóval ellátva. Akár egy egyszerű grill gombásról vagy a kedvencemről, Sza-Sa burgerről legyen szó. A gyros is egészen finom. Mindenkinek bátran ajánlom!

230e 2013.09.04. 15:34:59

Köszönöm a tippet, megnézzük majd.

@Dezső bácsi: Gratulálok, megragadtad a lényegét, igaz mi sem posztolgatunk menzás oldalra.

Rocko- 2013.09.04. 15:35:02

"és Erzsébet határozottan érdekes része a városnak"
!!!
így van Erzsébet az Pesterzsébet, végre nem vagyok egyedül, hogy én ezt így ismerem. :)))

sanya777ediarint 2013.09.05. 06:04:02

Tényleg istenik a hamburgerek!Ajánlom mindenkinek
Kóstoljátok meg a Juhász kedvencét is menyei
Ja meg a hot dog-ok is nagyon komolyak!

Zsuzsi Tb 2013.09.05. 09:53:21

ki nem hagynám a családommal a Sza-Sa Burgert !Nagyon jó hely,kedves a kiszolgálás !!Tényleg jó arc a fönök !! Finomak az ételek ,különösena a sza-sa burger ízlik !2,5éves kisfiam is imádja , akkora adag,hogy ketten alig birtuk enni .Mindenkinek csak ajánlani tudom .

Dezső bácsi 2013.09.05. 12:32:27

Bocsánat, nem ettem még hamburgert...az én időmben még nem volt.
Jut eszembe lehetne olyan, hogy az Én időmben poszt. Ott szerepelhetne az úgynevezett hamburger is,kérem.
Déryné 3 ezres hamburgere: meg is érdemli az a negyedkegyelmű úrfi aki ott lakomázik.

Dezső bácsi 2013.09.05. 12:33:44

@Furore Carcosa: Ön dislexiás? Nem a jóracra írtam, hanem arra, hogy jól néz ki. Túl sok, úgynevezett hamburgert fogyasztasz fiam. Gondolom úgy is nézel ki.

Zephyrous 2013.09.05. 14:09:29

@Dezső bácsi: "Bocsánat, nem ettem még hamburgert...az én időmben még nem volt." Akkor épp itt az ideje, hogy kipróbáld: burger.blog.hu/2013/08/27/a_kilenc_legjobb_hamburger_1000_forint_alatt

Olcsó és finom!

UI: Ha valamit még nem kóstoltunk és nem tudjuk milyen ízű, főleg ne minősítsük és hasonlítgassuk máshoz (pl. a menza kaja jobb)!

Furore Carcosa 2013.09.05. 17:21:37

@Dezső bácsi: Fiad nem lehetnék, legfeljebb lányod, de köszi szépen, nem tartok igényt a megtiszteltetésre. A külsőmmel pedig nincs különösebb gond, még így túl a negyvenen sem, legalábbis a férjem meg a gyerekeim szerint - bár ők értelemszerűen elfogultak. Amúgy tényleg ritka fogalmatlan egy alak vagy: előbb egy olyan ételt minősítesz le sommásan, amit nem is ismersz, aztán egy olyan embert. Ez utóbbit hívják személyeskedésnek, avagy meghittebb formában tahóságnak. Nyilván hálás téma lenne az általad javasolt Én időmben blogon, amit máris elindíthatnál valamelyik ingyenes netes felületen, ahelyett hogy itt fecsérled az idődet buta trollkodással. Még egyszer: mi a ráknak osztod az észt a hamburgerről, ha nem is kóstoltad soha?

gereb95 2013.09.06. 21:00:11

Kipróbáltuk, eszméletlen finom volt, a meki, káefcé, meg a börger (csak a "reklám" elkerülése végett :D) lazán elbújhatnak mellette, és olyan hatalmas volt, hogy az utolsó falatokat alig tudtam legyűrni, mindenkinek ajánlom, nálam 5 csillag. :)

bence0004 2013.09.06. 21:04:50

Multkor voltunk ott haverokkal, par ezer forintbol olyan jol laktunk hogy mindenkinek megeri elmenni:D kiszolgalas nagyon jo kaja meg jobb ;)

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.09.07. 20:12:01

@Dezső bácsi: "az én időmben még nem volt."
Ha csak nem vagy halott 30 éve, ez nyilvánvaló hazugság.
További kellemes trollkodást.

ghost recon 2013.09.09. 09:54:07

Hát, lehet hogy itt nem rossz, én egyszer ettem egy hamburgert ennek a sza-sának a Lobogó-Napfény sarkán található kirendeltségén. Hát az olyan rossz volt, hogy megkönnyeztem.

Mazlee 2013.09.09. 10:21:49

Tegnap este kipróbáltuk. Nagyon finom volt! Anyósnak is ízlett :) megyünk még az tuti.

sanya777ediarint 2013.09.09. 14:55:00

@ghost recon: gyere a gubacsira egy ingyen Sza -Sára a vendégem vagy a jelszó mokuskerék!várlak a kisbolt még nem az igazi azért ne írd le köszi

ghost recon 2013.09.09. 15:08:44

@sanya777ediarint:

Köszi.:) Nem lehetetlen, hogy holnap teszek egy próbát.

sanya777ediarint 2013.09.09. 16:40:39

Holnap nem én dolgozók hívjál fel 06705403271 ÉS SZOLOK ODA HOGY A HÁZ VENDÈGE VAGY!SZERETETTEL VÁRLAK

saxi80 2013.09.10. 19:47:28

Sziasztok:Hát a mai napomat sőt az egész hetemet feldobta a sza-sa burger.Merem mondani hogy életem egyik legfinomabb hamburgerét ilyeníiz bombát rég nem éreztem.Csak gratulálni tudok én biztos visszajáró vendégetek leszek AJÁNLOM MINDENKINEK

Pollen · http://indafoto.hu/pollen 2013.09.10. 21:46:46

@saxi80: sanya777ediarint ez így nagyon vágós, frissen regelve, hasonló stílusban és ugyanazokkal a hibákkal. Remélem a burgerekhez legalább értesz, mert kamuzni azt nem tudsz:)

Blobov 2013.09.13. 06:28:11

Egy pici bódéban a József Attila ltp-n, a Lidl és a Spar mellett is van Sza-Sa; hasonlóan szuper a hamburgere (sőt, a sültkrumpli is nagyon kafa).

ghost recon 2013.09.13. 11:47:48

Mindenféleképpen fel kell jegyeznem, hogy tegnap valóban a ház vendége voltam egy burgerre. Családdal együtt érkeztem, ők is szépen fogyasztottak.
El kell ismernem a most evett burgerek össze sem hasonlíthatók a régebben evett, nem túl jó hamburgerekkel. Ízletes, és tartalmas kajákat ettünk, és a végén még baklavával le is nyomattuk. Az én előítéletemet mindenképpen eloszlatta, megyünk máskor is!
Kösz!

Gery 09 2013.09.19. 17:37:51

Voltam a gubacsin és a lakótelepi Sza-Sa-nál is, számomra a gubacsin lévő üzletük szimpatikusabb, mert tágas,szépen berendezett, emberbarát hely, itt kényelmesen elfogyaszthatod a választott burgert.De a tény az tény, hogy mindkét helyen jó minőségű, nagyon finom hamburgert kapsz. Az én kedvencem a sza-sa és a hawai burger.Bátran ajánlom mindenkinek.

kmaate · http://kmaate22.blog.hu 2013.10.08. 17:51:47

Ha jol láttam ma, nyitnak a Teleki téren is
süti beállítások módosítása