Burger Blog

BpBurger (61) - Klondike Ételműhely

2013. június 24. Jancsa Jani

A Klondike Ételműhelyt még a Hamburger Day előtt teszteltük, hogy meglássuk mi lapul a sokat ígérő név mögött.

2013-06-12 19.29.59.jpg

Belépve a hely egészen üres (szerda este fél nyolckor vagyunk), csak a mellette lévő focipályáról beérkező kispályások kezdik megtelíteni, és ahogy majd a végén kiderül, részben ez a kereslet is definiálja a helyet. Rendelés a pultnál, limonádét kérünk, sima, és sajtos hamburgerrel.

2013-06-12 19.35.59.jpg

A neten korábban látott pisztráng sajnos nem volt a füstölő elromlása miatt, viszont van még pár érdekes tétel, például a sajttál, melynek darabjait akár élőben is láthatjuk (szagolhatjuk) az egészen eklektikusan berendezett kajás kocsmában.

2013-06-12 19.30.06.jpg

Kezdésnek a limonádé érkezett, és itt kezdtem el aggódni, mert ha egy hely nem tudja, hogy a limonádé az nem egyenlő a szódavízzel, benne némi naranccsal, akkor az aggodalomra adhat okot. Ennyi erővel ihattam volna szódát is, tizedannyiért. Íze nem volt, annyi szent.

2013-06-12 19.39.18.jpg

A hamburger már ránézésre is elég nagy, köret nem jár hozzá. Persze nem a hús nagy benne, hanem a buci, ami valódi kalácsos, szerencsére annyira nem édes, mint ahogyan kinéz.

2013-06-12 19.39.48.jpg

A burger tetejét leemelve meglátjuk a zöldségeket, paradicsom, hagyma, uborka, saláta, kisebb darabokra vágva, ezzel nagyon gond nincs, és a szószokkal sem; habár a sajt mellé elég rendesen volt csapatva a mustár, de még így sem sikerült teljesen elnyomnia annak amúgy finom ízét.

2013-06-12 19.41.05.jpg

A hús házi készítésű, érezhetően olcsóbb marhából (na ezt viszont nem értem, mert ha én veszek a Tescoban fél kiló előrecsomagolt darált marhát, abból ízletesebbet csinálok); jó vékony is, egynek elmegy valahol egy külvárosi büfében, de egy "Ételműhelyben" ez nagyon kevés.

2013-06-12 19.43.24.jpg

A sima burger 890, a sajtos 990, és ez bizony az a lélektani ezres határ, amennyiért már jobbat is kapunk a környéken. A füstölt pisztráng érdekes lehet, de nekem nagyon úgy tűnik, hogy a legfőbb kínálat a helyen a foci utáni sörözés / kajálás betöltésére van, az pedig tudjuk jól, hogy nem éppen csúcskategória.

2013-06-12 19.29.26.jpg

Az ilyen öngólokra pedig nehéz mit mondani:

"A füstölt pisztráng jó! A füstölt pisztráng finom! Nálunk a hamburger is jó! Írhatnánk róluk hosszú sorokat, de nem tesszük! El kell jönnöd, hogy megkóstolhasd! Biztosak vagyunk benne, hogy majd Te írsz rólunk! Persze ne feledd el lefotózni amit nálunk eszel, hogy a barátaid is láthassák!" (Facebook)

Adatlap

Nyitvatartás: 11-23.

Cím: 1112, Mérnök utca 35.

Honlap: -

Facebook: https://www.facebook.com/klondikeetelmuhely

Telefon / asztalfoglalás: (30) 655 0825

4sq: http://goo.gl/7by7F

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr385362422

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vittore 2013.06.24. 09:08:36

A célközönséget jól definiáltad, nincs is semmi gond evvel, de azért az "ételműhely" név valóban egy kicsit többet sejtet. A nyúzott faágtól elpusztulok, egyszerűen ki nem állhatom, biztos valami fóbia, de ez legyen az én bajom... :)
Ez a limonádé(házi, kézműves, nagypapa, nagymama... stb) őrület szerintem hatalmas biznisz, jobb mint a sima "pia". Mekkora árrrés lehet rajta? 1000%? :)

Zolika1212 2013.06.24. 10:59:10

Limonádé a legnagyobb vendéglátós lehúzás ami valaha is létezett.

vittore 2013.06.24. 14:38:44

@Zolika1212: Ja, ezért írtam az árrést három errel, hogy nyomatékosítsam a mondanivalómat.... :)

newbleda 2013.06.24. 14:53:34

Hát még, jó hogy ők nem voltak a hamburger dayen, lehúzták volna a színvonalat, ami elég magas volt!!! szerintem új kultikus helyek születtek a hétvégén, én legalábbis biztos törzsvendége leszek 1-2 helynek, akik kint voltak!

Leone_510 2013.06.24. 17:00:57

a sajtot csak így belebaszarintották? elég kiábrándító, kösz a tesztet, spóroltál nekem mert mi ide soha

jEnci · http://vajaskenyer.blog.hu 2013.07.01. 17:48:53

lehet, hogy a burger nem csúcsminőség, de az a sajtos hűtő határozottan figyelemre méltó :)

Korchma Zsombor 2013.07.09. 14:10:17

Kedves Speed!

A nem túl fényes kritika ellenére köszönöm az észrevételeidet, nem éreztem bántónak, megfontoljuk a dolgokat.

Éttermünket nemrég nyitottuk azzal a szándékkal hogy különleges füstölt ételeket készítsünk, illetve hagyományosakat újszerű megközelítésben.

Egyes ételeknél (fő különlegességünk a saját füstölésű pisztráng), jó nyomon járunk, másoknál, mint például a hamburgereknél még kísérletezünk. Húsbeszerzésnél több forrással próbálkoztunk, eddigi tapasztalataink szerint a jó minőségűt „szinte” elrontani se lehet, a rosszat meg nem lehet feljavítani. Fura mód ez nem is árfüggő, néha az olcsóbb jobb. Ezért egyenlőre étlapunk sincs, minden nap kiírjuk táblára amit éppen készítettünk.

Időközben megtaláltuk a megfelelő beszállítókat, kérlek ,ha van még bennünk bizodalmad látogass meg minket a közeljövőben és tegyél velünk még egy próbát.

Észrevételeidet akkor is szívesen fogadjuk.

Üdvözlettel:
Klondike Ételműhely
süti beállítások módosítása