Burger Blog

BpBurger (52) - Bölcső Bar & Food

2013. május 02. Jancsa Jani

A Bölcső Bar & Food egy nemrég nyitott bisztró-bár-kocsma (a tulajdonos pár szavaival élve); ráadásul ez egy olyan hely, melyet még nem leng be a trendi hipszterség szele sem, szóval figyeljetek, mert egy valódi premiernek lehettek most szemtanúi. Már ha szeretitek a jó burgereket. Meg a söröket. Meg a borokat.

2013-04-12 20.37.25.jpg

Belépve rögtön két félszinttel találkozunk (még mindig jobb, mintha két félszerzettel), az alsóban van a klasszikus asztalos rész, a felsőben inkább a mindenhonnan szedett-vedett, de a kilátás innen szebb, úgyhogy mi is ezt választottuk. Az asztalon lazán odadobott egyoldalas étlap mutatja, mit lehet enni, kár, hogy a pult mögött álló, és szemmel láthatóan ráérő pultosok feladatkörébe a rendelésfelvétel már nem fér bele, főleg, hogy nem is egyértelmű, várjunk-e vagy sem..

2013-04-12 19.58.02.jpg

2013-04-12 19.58.06.jpg

Italok közül leginkább a békésszentandrási főzde sörei közül választhatunk, de van például sör a miskolci Zip'stől is. Mi az előbbiekből választottunk, egy gyümölcsöset, és egy Ogrésat, előbbi kellemes, női ital jellegű, utóbbi pedig egy jó világos, bár nekem talán kicsit kevéssé karakteres.

2013-04-12 19.32.22.jpg

A burgerek olyan negyedóra múlva meg is érkeztek, és a pokolba is, baromi jól néztek ki. Bár korábban már felhívták a figyelmünket a helyre, nem tudtuk mire számítsunk, főleg nem egy ilyen kezdés után, de ezen a ponton először azt kezdtük érezni, hogy jó úton haladunk.

2013-04-12 19.33.10.jpg

Amint azt a tányéron is látjuk, nem fukarkodtak semmivel, hamburger, sült krumpli, saláta, kétfajta szósz - ennél rosszabb kezdésünk sohase legyen.

2013-04-12 19.33.39.jpg

2013-04-12 19.35.07.jpg

Először a krumplit csekkoltam a mártogatósokkal: a ketchupnél nem vagyok benne biztos, a majonéz tuti, hogy házi; és a krumpli is hihetetlen finom, ropogós, pont amilyet szeretnél egy fárasztó nap után este.

2013-04-12 19.33.14.jpg

A saláta úgy emlékszem egy citromos vinaigrette-tel érkezett, rukkola és sima saláta keveréke.

2013-04-12 19.34.41.jpg

A hamburgerbe beleharapva rögtön újra sínre kerültünk, és megértettük, miért érdemes ezt csinálni. A zsemle hihetetlen finom, pont eltalált textúrájú, jól átpirított. Rosszabb helyeken egy ilyen már elviszi a prímet, de itt, mint minden csak a húsnak játszik alá, amely kapcsán ráadásul előre megkérdeztek, hogy mennyire szeretnénk átsütve kapni. 

2013-04-12 19.36.00.jpg

A 16 dekás húspogácsa közel jár a tökéleteshez, mind ízben, mint állagban, az átsütöttség mértékéről már nem is beszélve, ráadásul a tetején még reszelt tűéles cheddar teszi teljessé az összképet. Egyetlen negatívumot találtam benne, ami lehet, hogy a darálás számlájára írható (nem tudom), miszerint volt pár olyan "hússzál" benne, ami állagában kilógott a többi közül, magyarosan szólva a fogamba ment, amit semmilyen körülmények között nem szeretek.

2013-04-12 19.38.29.jpg

A zsömle alján bónusz meglepetésként pedig egy jófajta remulád figyelt, mintegy záróakkordként.

2013-04-12 19.26.10.jpg

2013-04-12 19.25.27.jpg

Egyetlen hamburger van az étlapon, ennek az ára viszont nevetséges (1250), ami főleg annak a fényében nagyon jó, hogy minden házilag készült benne, plusz munka, kevesebb profit, tudjuk, hogy megy ez. Pontosabban annyira nem, mert ez a hozzáállás a párját ritkítja, ami mindig nagyon szimpatikus. Ha szavazni kéne, a Bölcső bizony elég jó helyen végezne a toplistán - a város, és a mi legnagyobb örömünkre.

Adatlap

Nyitvatartás: 11-23.

Cím: 1111, Lágymányosi utca 19.

Honlap: -

Facebook: https://www.facebook.com/bolcsobar

Telefon / asztalfoglalás: (1) 308 8210

4sq: http://goo.gl/mgXRt

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr325237505

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lilah 2013.05.02. 07:08:19

Nekem a krumpli igen kevésnek tűnik.

A címet elnézve megkapod a választ. Nem belváros, turistákat lehúzó helyen fekszik.

bl4ze 2013.05.02. 10:54:30

ez nagyon korrektnek tűnik, árban is !

nagypapi · http://kozosgomba.blogspot.hu/ 2013.05.02. 11:52:27

Biztos lehetsz, hogy a ketchup bóti, ilyen állagot/színt házilag nem tudsz előállítani.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.05.02. 12:46:42

nagyon jól néz ki a hely is, meg a kaja is, a hétvégén lehet kipróbálom.

Kovács László György 2013.05.02. 18:23:32

Azért az ára semmiképp sem nevetséges... Max átlagos.

Az a 7 szál krumpli mind jár? Vagy már csak a végén fényképeztétek le mikor már elfogyott a 3szorosa?

vittore 2013.05.06. 13:02:47

@matroznaklenni: Igazad van! Nállunk a zállomás mellett 600 ért sokkal jobbat lehet venni.

Én minden esetre a hétvégén kipróbálom az új helyet, mer' a Zicu a büfés szabin lesz..

Szittyakürt 2013.05.09. 00:05:35

Ma este voltam itt. Sem a kiszolgálásra, sem a burgerre egyetlen rossz szavam sem lehet. Ott figyel a Bölcső a top 5-ben!

Dudkin 2013.05.14. 14:38:39

A Bölcső valóban remek hely.

Több alkalmas tapasztalat után is bátran merem javasolni bárkinek. A vendéglátás korrekt, barátságos és informatív.

A burger tényleg kitűnő. A hús nekem eddig mindig úgy érkezett az asztalra, ahogy szeretem. A burgonya mennyisége valóban szórakoztató, de lássuk be, az egy kiegészítő. Másrészről a vinaigrettes sali nyomelem feledteti velem a sértődöttséget.

Ha többre lesz szükségem krumpliból, és kérek, meggyőződésem, hogy fogok még kapni :)

mjolnir 2013.05.31. 10:48:03

Ez a hely az, ami első látogatás után a kedvenced lehet. Nekünk nagyon bejött. A pultos nagyon jó arc, és a SÖRÖK(!!!!!!!!)-ről ejthettetek volna kicsit több szót is. Ilyen választék, ilyen áron sehol nincs a városban. Csillagos ötös!

uruk.hai 2013.06.14. 21:20:09

A hamburger ára valóban nevetséges.

panic_button 2013.08.07. 22:18:48

egy remek estét töltöttünk ma ott, mindenképp erősen ajánlott. jövphéten megnézzük a pho-t is. :)

Lameth 2013.09.26. 14:06:04

Több helyen is azt olvastam, hogy ez a főváros egyik legjobb hamburgerezője. Hatan mentünk ebédelni, elég üres volt a hely. Pincér felvette a kaja rendelést (3 közepesen átsütött + 1 jól átsütött marhaburger, 1 kacsaburger, 1 chilis bab), az italokat majd mindjárt rendelhetjük. Ez után 50 percig nem is nagyon láttuk (egy utána kiabálós kólát sikerült kicsikarnom), amikor is megkaptuk a kaját. A burger egész jó lett volna, sajnos a sajtot nem sikerült megtalálnom benne, a 250 forintos 1 szelet bacon legalább ropogós volt, Az 5 szem krumpli krumpli nekem ízlett, viszont kevés volt. A sáláta nem lett rendesen megmosva, tiszta homok volt. Az extra vidámságfaktort az nyújtotta, hogy egy kutya (agár) egész végig 5 centiről nézte ahogy eszek... Asszem többet inkább nem eszek itt.
süti beállítások módosítása