Burger Blog

Vendégpost: ZFC - Omán

2013. április 23. Mr. Burger

Talán úgy is kezdhetném, hogy nincs itt semmi érdekes látnivaló, kérem haladjanak tovább. De ha, azt írnám, hogy Ománba sodort az élet változó szele, talán többen olvassátok a vendégposztom. Így álljon előttetek a burger koppintás Sur városából. (Vendégpostunkat olvashatjátok, szerző: Lilla)

1.jpg

Az araboknál sok mindent, nagyon durván utánoznak, így a KFC sem maradhatott ki e sorból, igaz itt ZFC, vagy hosszabb nevén Zakki’s Fried Chicken sem. Ide látogattunk el. Saunders ezredes képe nem köszön vissza ránk, így nyilván az omániaknak sem sikerült megfejteni az állítólag 11 különféle fűszer keverékével ízesített panír hétpecsétes titkát. Belépve rájövünk, hogy a dizájn nem követi a jól megszokottat. Semmi extra, a szokásos gyorsétterem, de az ománi értelmezésben ez még mindig az átlag feletti.

Mi éppen délután voltunk. Magyarországon ezen időtájban be sem lehet férni egy KFC-be, itt látni, hogy teljesen üres. Sivatagi ország, rettenetes hőséggel. Nincs külön drive-in, csak leteszik a kocsit és dudálnak, míg nem megy ki a pénztáros felvenni a rendelést. Azt hiszem ilyenekért Magyarországon már háborognánk…

2.jpg

A szisztéma ugyanaz: vannak önálló szendvicsek, amik menüben is kaphatóak (itt combonak nevezik, természetesen ez nem tér el a megszokottól, jobban megéri, mint magában csak a szendvics). Vannak kosarak, brutál adagok, éhesen nem maradsz.

3.jpg

4.jpg

Van Twister, Strips, az elnevezés megmaradt. Árulnak még pizzát, tésztát, salátát, de nem ezért jön be ide az ember.

5.jpg

Mi megpróbálkoztunk egy Twister Comboval és egy Dinner Meallel, az étlap másik részén pedig megszólított egy Potato Net. Nincs semmi előre fizetés, leültünk és vártunk. Vagy fél órába is telik, míg kihozzák a menüket, aki ide téved, ne 5 percben gondolkozzon. Már nagyon éhesek voltunk, ekkor jöttünk rá, hogy az étlapon szereplő képek nem illusztrációk. A menüket külön tálcán kapjuk, 3 ember hozza. Egyik menü része sem volt, de hálós krumpli pikánsan fűszeres, mennyei. Hatalmas adag, nem is bírtam ép ésszel, bár egy spirál alakú is bekúszott, nem is értem hogyan.

6.jpg

Twister Combo: 0,33 literes Pepsi szívószállal, mirelit sültkrumpli, és maga a Twister. Ekkor már eljutott a tudatunkig, hogy jó nagy koppintás csupán, az íz nem fedi 100%-ig az igazi KFC-s hús ízvilágát. A tortilla száraz volt és egy picit ropogós, habár el volt eresztve mind a szósz (majonéz), mind zöldség (jégsaláta, uborka, paradicsom) tekintetében. De mint mindenben, itt is a hús a lényeg, sajnos számomra gyenge utánzat.

A panírral nem tudom mi lett készítés közben, de a mesterember keze biztos megcsúszott, amikor a lisztnél tartott, így a háztáji csirke ízét már nem tudtam élvezni. A végét ott is hagytam. Talán feltűnt nektek a képről, hogy itt nincs újratölthető üdítő, ez nagy kár, van még mit fejlődniük ezen a téren, de a pozitívum is megtalálható. Teljesen mindegy, hogy mit kérsz, mindig adnak ketchupot az adagokhoz, annyit nyomsz, amennyit bírsz felár nélkül.

7.jpg

Dinner Meal. Ez a menü az ászok ásza. Már a neve is jelzi, inkább este kérd, különben egész nap jóllakott óvodás módjára fogod érezni magad. És valóban: 0,33 literes Pepsi szívószállal, mirelit sültkrumpli, két hatalmas melles-hát rész, három bun, coleslaw. Utóbbit nem külön kértük ez a menüben van, így külön öröm, hogy nem húznak le minket még pluszban 400 pénzzel. A káposztasaláta ízre teljesen megegyezik az otthoniéval, ez kiváló hamisítvány. Ami a nagy különbség az a bun, nem is tudom mihez hasonlítani nektek, mert nem egy sima buci íze az már biztos. Olyan mintha fánk lenne, de közben meleg és minden egyes porcikád arra vágyik, hogy még egyet haraphassál bele. Ez telitalálat.

De jöjjön a sava-borsa az egésznek, a hús. Hatalmas adag, emberem alig bírta megenni, pedig nem kisétkű, ha olyanja van. Pedig most olyanja volt, 1-0 a hús javára. A panír hasonló, bár a liszt itt is eléggé uralkodó volt benne, mit lehet tenni, ha a ZFC-ben inkább ez a menő. A hús eléggé fűszeres, de az igazi KFC-től ez is messze áll. Picit tocsogott az olajtól, sebaj, kaptunk egy csomag szalvétát, akarom mondani zsebkendőt.

Összességében megállapítható, hogy a ZFC próbálkozik az eredetihez hasonlót gyártani kisebb-nagyobb sikerrel, a panírozást még tanulni kell, de jó lesz ez, én érzem, már ha megmaradnak a pluszok, amik a KFC-ben nem alap dolgok és mindezt piszok olcsón meg is úszod. A bun sokat dob a kosarakon is, Party Meal esetében már 15 darabot kapsz.

És mégis ezt mennyiért próbáltuk ki? Összesen helyi pénzben 3,3 riált fizettünk, szorozzátok 600-zal, úgy jön ki forintosítva (Twister combo 1 riál, Dinner Meal 1,7 riál, Potato Net 600 baiza). Durván kétezerért vihetnek a vágóhídra.

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr525237559

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vittore. 2013.04.23. 07:31:07

Az árat értem, de ez mennyit jelent egy ottani pénztárcának?

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.04.23. 11:17:25

hát ezt nem fogom kipróbálni.;)

de a szerző írhatna máskor is, jó a stílusa.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2013.04.23. 11:31:42

a kentákinál csak jobb lehet :)

SemBoga 2013.04.23. 12:00:04

a csirke alapú téma bezavart, eltartott egy darabig, amíg leesett, hogy a menüben kapható szendvicseket nem comb-nak hívják :)

ic 2013.04.23. 12:16:40

Indiában meg IFC volt :)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.04.23. 12:42:06

@Vittore.:

Az ománi életszínvonal kb. a magyarországi duplája.

kifordított nagyanyó 2013.04.23. 13:36:33

Vagy tíz éve volt egy Ománi rial 2,66 dollár.

Lilah 2013.04.23. 14:39:11

@Vittore.: Jogos a kérdés, a vendégposzt szerzője vagyok.
Nem tudom milyen értelemben értetted, de leírok pár adatot, ha nem talált, majd kérdezel.

1 riál nem egészen 600 Ft-nak felel meg, kb. 2 euró. Szóval az ománi pénz eléggé erős árfolyamú.

Nem tudom mi számít igazán jó életszínvonalnak, de tény, itt jobban élünk, mint Magyarországon. Itt is sok a vendégmunkás (főleg indiai, pakisztáni, de talán ők is jobban élnek, mint a saját hazájukban).
Nekünk - mérnök fizetésből, ami a magyarországi alapbér + külföldi napidíj - ez a KFC menü nevetséges összeg volt. De még az otthonihoz képest is, hiszen az adag jóval nagyobb - pluszok tekintetében -, de általában mi 3000 Ft felett eszünk a KFC-ben, itt meg alig 2000 Ft-ot hagytunk ott.

Alapvető élelmiszerekben Omán nem drágább ország Magyarországhoz képest, sőt ugyanolyan, annyi különbséggel, hogy itt tömbösítve kapható minden, sajnos hatalmas tételekben. (pl. rizs 2kg a legkisebb kiszerelés, konzervek 3-5 darabjával vannak csomagolva). Szóval nem igaz, hogy a duplája az életszínvonal. Itt is van rezsi költség stb. A legnevetségesebb a benzin, 70 Ft/l. :-)

Lilah 2013.04.23. 14:40:22

@doggfather: Köszönöm.

Illetve szeretném megköszönni Speednek, hogy hagyott kibontakozni, s támogatta az ötletem. :-)

Jarics 2013.04.23. 15:32:51

jó írás és KFC meg elmehet a búsba. :-)

Fejesrob 2013.04.23. 15:43:31

@Lilah: Basszus. benzin 70 Ft/l. Na azt irigylem.

A nép fia 2013.04.23. 16:21:45

@Lilah: Arab gazdaságból és kulturából diplomáztam és szívesen kimennék, főleg Ománba vagy Bahreinbe, esetleg Katarba. Ti mivel foglalkoztok?

cserjesl 2013.04.23. 18:01:55

Vannak még ilyen érdekességek a régióban, pl. Erbil is büszkélkedhet egy COSTA-rica Coffeeval: 1.bp.blogspot.com/_TFNL7-wbfI4/TQCg5VnAmPI/AAAAAAAASGk/fCOJsrshrrM/s1600/Costa+Rica+Coffee+Erbil.jpg

és egyből mellette ott a Burger Queen. :)

vittore 2013.04.24. 11:38:27

Tök jó a stílus, írjál még.

Lilah 2013.04.24. 13:20:45

@A nép fia: Fentebb említettem már.
Bővebben: egy Magyarországon is megtalálható nagyvállalatnál mérnök állás. (nevet szándékosan nem említenék)
süti beállítások módosítása