Burger Blog

Homemade burger

2013. április 12. Mr. Burger

Bár a korábbi visszajelzések alapján a vendégpostokat egyelőre pihentettük, nem tudtam kihagyni Dani írását, melyről egyrészt eldönthetetlen, hogy komolyan gondolta-e vagy sem (lásd: stílus, zsemlemorzsa), másrészt pedig akár egy modern férfi történeteként is felfogható. Következzen hát az írás, várjuk a kommenteket! - speed

Érdemes elmenni a Vásárcsarnokba, mi mindig ott vásároljuk az ilyen pimp ételekhez a hozzávalókat, aztán lenyelünk 3-4 fröccsöt meg egy ünicumot, csak a zíze kedvéért.

IMG-20130406-WA0010-1.jpg

60 deka darált marhahús következőképpen elkészítve:

  • bors
  • pokol fűszerkeverék (Vásárcsarnok főbejárattól elindultok egyenesen aztán kb középtájt, jobb oldali 'kisutca' fűszeresbolt)
  • sült oldalas fűszerkeverék
  • 1 marék zsemlemorzsa
  • 2 tojás
  • egy fél fej hagyma apróra vágva
  • 2-3 gerezd fokhagyma ledarálva fűszereket ízlés szerinti mennyiségben, ki hogy szereti, kóstolgatni kell

Közben/utána összekeverés után hagyjuk egy fél órát állni a hűtőben, hogy kicsit összeérjen hús után elvágjuk a zsemlyét - ami egyébként levescipó - viszont fontos, hogy a teje részből ki kell venni a belét és csak viszonylag keveset hagyni benne, mert alapból egy ekkora cipót is kihívás megenni, nemhogy még ha tökig van hússal meg zöldséggel.

IMG-20130406-WA0006.jpg

Bedobjuk a szalonnaszeleteket sülni, majd miután megsültek, beletesszük a cipóba, a feles zsírt pedig ráöntjük az aljára - így a szalonna meleg marad, és a szalonnazsír átissza a zsemlét utána meggyúrunk két húspogácsát okosba, széthajtjuk egy tányérra, és bekenjük a tetejét olajjal, ezt nagyon forró serpenyőre rádobjuk, nyilván olajos felével lefelé, sütjük egy kb 5-8 percig, aztán még sülés közben a másik oldalára is nyomunk egy kis olajat, és végül megfordítjuk ugyanúgy 5-8 perc, és a vége felé rádobunk lapkasajtot, hogy ráolvadjon igényessen, szentimentálissan.

IMG-20130406-WA0007.jpg

Zsemle: aztat kettévágtuk korábban, az alját jól átitta a szalonnazsír, úgyhogy készen áll a pirításra (benne lévő szalonnákat természetesen kivesszük egy tányérra) mi szoktunk a tetejére díszítésnek tenni egy pár pirított szalonnakockát reszelt sajttal (az épp nem volt ennél, mikor készült, csak a szalonna) és az ráolvad a sütőben, nagyon faszagányosan néz ki ezt olyan 150 fokon, alul-fölül sütősön pirítjuk érzéssel, ki mennyire szereti.

IMG-20130406-WA0003.jpg

IMG-20130406-WA0008.jpg

Eközben megsült a hús is, úgyhogy már csak egymásra kell dobálni a hozzávalókat, ebben a sorrendben:

  • alulra egy 6-7 karika csemege uborka
  • 2 salátalevél
  • hús
  • kecsap-mustár
  • 3 karika paradicsom
  • 3 karika lilahagyma
  • 1 karika vöröshagyma
  • közé pár karika csemege uborka
  • egy jó nagy marék csalamádé
  • közepére még egy gerezd paradicsom
  • kecsap-mustár-majonéz
  • olyan 6-7 baconszalonna szelet
  • kecsap-mustár-majonéz
  • teteje

Tutkeráj!

IMAG0153.jpg

Tehát ami kell:

  • 60 deka darált marhahús
  • só, bors
  • pokol fűszerkeverék (opcionális) - erős mint a p*csa
  • sült oldalas vagy hús fűszerkeverék (opcionális)
  • 2 tojás - egy marék zsemlemorzsa
  • egy nagy fej vöröshagyma
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • 1 nagy fej lilahagyma
  • 1 fej saláta
  • 2 paradicsom
  • kb. 20 deka csalamádé
  • sok csemegeuborka (1 üveggel simán, úgyis fogy készítés közben)
  • 15-ös pakk baconszalonna
  • 4-5 lapkasajt (vagy akármilyen szeletelt sajt)
  • egy kis sima reszeltsajt
  • 2 levesescipó
  • meg egy kevéske olaj

Ez két főre volt összesen 3500 körül, de pl. az ubiból maradt, meg a paradicsom volt vagy 8 darab stb. Ja és esélytelen megenni, a haverom aki a főszakács volt nagyjából megette, de ő 2 méter, 120 kiló, és nagyon tud enni. Hajrá!

IMG-20130406-WA0001.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr635214546

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Silent Bob 2013.04.12. 07:27:30

A csalamádéra inkább nem mondok semmit, a hús meg a leírás alapján inkább fasírt, mint burger.

OdettésaMacskák 2013.04.12. 08:52:14

hát pedig kibaszott finom volt :D

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2013.04.12. 13:12:45

OMFG..

Vesz 60dkg marhahúst, de normális sajtra már nincs pénze.. lapkasajt.. te jó isten...

Vitéz Kőbányai Világos 2013.04.12. 14:47:44

Szerintem a stílussal együtt minden benne van, ami a pesti agglegénynek kell! (Igen, a zsemlemorzsát én sem kérném bele, de a stílusba belefér, kb a lapkasajt mellé.) Lehet mondani, hogy nem az a kifejezett óót kuzin, de hát ilyenek vagyunk :).

vittore 2013.04.12. 14:48:55

Jójez sráccok! :) Hambi ütős, stílus bejön!

Jó hétvégét!

Johnny336 2013.04.12. 15:15:50

@Silent Bob: a fűszeres darált hús, pogácsaformában kisütve mégis mi, ha nem fasírt?

Silent Bob 2013.04.12. 15:31:03

@Johnny336: Őőőő, húspogácsa, más néven burger? Ami nem egyenlő az olsdszkúl magyar fasírttal, de ez a fűszerkeveréket leszámítva igen. Pl. zsemlemorza mit keres benne, cserében hol a zsiradék? Jó, hogy áztatott kenyeret nem rak bele. Egy normális burger 25-30%-a zsír, leginkább marhavesefaggyú.

Silent Bob 2013.04.12. 15:32:51

@OdettésaMacskák: Fogadjunk, bringás aki írta a posztot. :D

Bartush 2013.04.13. 21:44:41

Soha nem tennék bele csalamádét, amúgy sem szeretem, de burgerben pláne nem. Csak úgy simán darált marhahús? Hányszor volt ledarálva? Semmi vesefaggyú? Szerintem ez így inkább fasírt. Egyébként ha igazán home made, akkor süssétek ti a bucit is.

Szűcs Attila · http://twitter.com/szucs_attila 2013.04.13. 22:44:19

A zsemlét (levescipót) is a vásárcsarnokban vetted?

OdettésaMacskák 2013.04.15. 09:45:27

@Szűcs Attila: ott hát!

@Silent Bob: nem, egyikőnk se bringás :D

egyébként a zsemlemorzsa egy netes receptben volt, nem nagyon oszt-szoroz

ezt a marhavesefaggyús majomság meg valami sznob pöcsség, szarok rá, kurva finom volt így is

@amsz: szopd le magad

Silent Bob 2013.04.15. 10:02:40

@OdettésaMacskák: Nem feltétlenül kell vesefaggyú, de zsír igen. Én sima zsírszalonnát szoktam bele tolni. De ti úgyis fasírtot csináltatok... :D

OdettésaMacskák 2013.04.15. 10:03:55

@Silent Bob: oszt akkor mivan? kurva finom volt!

bl4ze 2013.04.15. 10:59:47

érdekes a stílus + a hambi is, egészségére a készítőnek! :)

blash 2013.04.18. 10:39:57

@Bartush: meg csináljanak ketchupöt is maguk. Már a fűszerkeverékeknél gyanakodtam, hogy ebből túl sok jó nem sülhet ki, na meg a lapkasajt... Megszórhatta volna még pár marék vegetával, delikáttal is.
süti beállítások módosítása