A következő írásunk Nagy Sanya tollából érkezett, aki nem más, mint a Hódítás blog írója, és személy szerint már én is kóstoltam a főztjét a februári Restaurant Day-en. Köszönet a postért, és a képekért! (speed)
Figyelem! Teljesen szubjektív poszt következik egy olyan embertől, aki street food-on nevelkedett a brit fővárosban!
Már az elején tudtuk, amikor kitaláltuk Zével (Szárnyas Ízvadász), hogy forgassunk egy videót Londonban a klasszikus street food helyekről, hogy hamburgerrel nem fogunk foglalkozni. Nem azért mert nem érdemes, hanem azért, mert egy hét sem lett volna elég, hogy a jobb hamburgeres helyeket körbejárjuk. Angliában - de kiváltképp Londonban - szinte majd’ mindenhol kapni hamburgert.
A kocsmák (nevezzük kocsmának, de hát ‘public house’ mindegyik) különös hangsúlyt fektetnek a hamburger és a fish’n’chips menükre. A steak night, a curry night és a bangers and mash ebédmenü mellett a hamburger menü az, ami bármelyik pub menüjéről elérhető. Megszámlálhatatlanul sok hamburgerest kereshetünk fel Londonban. Ezek között vannak kizárólag hamburgerre specializálódott speckó helyek, mint e BYRON vagy a GBK (Gourmet Burger Kitchen), de ha jó hamburgert akarunk enni Londonban, akkor a fesztiválokra, hétvégi piacokra megyünk!
A Borough market erre a legjobb hely: általában valamilyen vidéki farm állít fel hamburgeres standot, a hús is közvetlenül onnan jön, minden organic (ez egyébként is nagyon menő szó manapság), meg helyi. A minőség garantált!
A hétvégi kajapiac, a Sloan Squaretől pár percre gyalog, a King’s Road-nál szintén megfelelő hely lehet egy jó hamburgerezésre. A hétvégenként állandóan itt lévő Chelsea Farmer’s Market a legjobb a környéken. A burgereket nem viszik túlzásba: hús, kevés rukkola, pár szelet uborka és angol mustár. Az egész mégis olyan ellenállhatatlan elegyet alkot, hogy már az első harapás függőséget okoz. Köszönhető ez a kiváló minőségű alapanyagnak.
Aztán ott van a Waterloo állomástól egészen a Westminsterig tartó ‘flangáló’ a Temze partján.. Itt egymás után botlunk a hamburgerezőkbe. Ezek közül is az egyik legjobb a Laughing Stock nevű hely: kizárólag street foodra specializálódott üzlet, több fabódéval és catering kocsival, bőséges hamburger menüvel: csirke, marha, sertés és bárány is van az étlepon.
Ha egyszerűbbre vágyunk, akkor viszont érdemes felkeresni a pubokat. Veszélyes terep, és nem csak azért mert utána jobban csúszik a sör, hanem mert a hamburger-sör kombóval rövid időn belül felszaladhatnak a kilók. Tudom, tapasztalat: az állandó helyzet, és vágy, amikor a lakásunk ablakából ráláttam a sarki pubra és kétnaponta benyomtam az olcsó hamburgermenüt az ajándéksörrel, mert le kellett mennem hamburgerért... nos... az egy idő után nem éppen normális (hasban be is erősödtem, mai napig nyögöm).
Angliában sokan nem szeretik a Wetherspoon pub hálózatot: kissé ‘dodgy’ (az angolok olyan helyekre mondják ez, ahol inkább az alkesz angol nyugdíjasok és a lepukkant balhés alakok járnak) és alapvetően már reggel 10kor láthatunk dupla whiskeyt és pint söröket rendelő papókákat. Mondjuk ezt máshol is, de valamiért a Wetherspoon az, amelyikre ez a jelző ráragadt a köztudatban. Én viszont szerettem.
Az étlap teljesen vállalható, jó az alapanyag (ettem én már 13 fontos hamburgert AVIKO mirelit burgonyával Covent Garden közepén, vállalhatatlan buciban és hússal), kedden Steak Night, csütörtökön Curry Night, vasárnaponként pedig Sunday Roast Day van. Napközben all-day-breakfast (egész nap ugye), délután kettőig pedig Fish’n’Chips teával vagy kávéval (3.5 fontért!) és természetesen hamburger. Mindig. Elképesztően olcsón, nem csak londoni viszonylatban! Egy alap hamburger 5.50-től kezdődik és van hozzá egy ajándék pint Foster’s Strongbow vagy Guinness. Ha kérünk rá hagymakarikát, bacont, plusz sajtot, vagy variálunk, akkor is megáll az egész 7 font alatt. Ez kb 2500 forint - fullos hamburgerrel, körettel, szósszal és Guinnessel. Tessék elképzelni ugyanezt Budapesten...
Ha mondani kellene valamit, hogy mi a különbség a kinti és az itthoni hamburgerezés (mint üzlet és vállalkozás) között, akkor talán ezt mondanám: az ár, a minőség és az, hogy a kevesebb-néha-több elv teljesen működik és erre az ottani vendéglátósok rájöttek. Már rég. Lehet azt mondani, hogy hát könnyű nekik, mert olcsó a pia és az alapanyag is, de ez nem feltétlenül igaz. Nem ez az ok. Egész egyszerűen látják, hogy ha emberi áron adnak jó kaját és még egy kis extrával is megfejelik, akkor nem csak hogy visszajárnak a vendégek, de egyébként is többet fognak fogyasztani - mondjuk sörből.
Hamburgerezni Londonban az egyik legjobb dolog! Csak bírjuk végigenni! (nekem nem sikerült ameddig ott éltem)
(Ha valaki puccosabb Wetherspoonba szeretne elmenni, annak ajánlom a Baker Street metrómegálló mellett található Metropolitan Bar nevű helyüket
Még két pub, amit ajánlok!
Wimbledonban a Dog and Fox - gyönyörű belső, kiváló kaja! - egy időben a környéken dolgoztam és hozzájuk jártam ki burgerezni, a legjobb kaja-kómáim ekkor voltak. A másik Wandsworthben a The Old Sergant - rengeteg ausztrál kajával (a Surf and Turf állandó az étlapon!) és kenguru burgerrel!
Ha tudtok jó helyeket Angliában (nem csak Londonban), írjatok, kommenteljetek és legközelebb felkeressük őket! Addig is itt egy link, kiegészítőnek a fentebbiekhez: http://www.shortlist.com/cool-stuff/shortlists-search-for-the-uks-best-burger