Burger Blog

BpBurger (36) - Hard Rock Cafe

2013. január 22. Jancsa Jani

Világszerte hatalmas hype övezi a HRC-t, bár ezt én a mai napig nem értem, csakúgy, mint mondjuk a Starbucksot sem, de ez már maradjon az én problémám. Az biztos, hogy az új év első tesztjeként ellátogattunk a Vörösmarty térre, hogy megnézzük mit is tud a hamburger, mely többek között Handrás kedvencévé is vált.

Fontos azonban, hogy ne keverjük össze a pécsi Hard Rákkal, mert akkor hosszú út vár ránk, a végén ráadásul csalódással.

Beérkezve, a földszinten kialakított relikvia-boltból továbbirányítanak lefelé, ahol a lépcső alján már elkapnak, és a meglepően hatalmas vendégtérben az asztalunkhoz vezetnek. Már itt feltűnő, hogy milyen nagy a személyzet létszáma, külön van vendégvárónak, kísérőnek, bemutatónak, felszolgálónak, és pultosnak is ember. Ráadásul a pincérleány szexi rövidnadrág+harisnya kombóban nyomja, amilyet már a Hootersben is láthattunk - Háj Fájv!

2013-01-14 19.14.44.jpg

Meg is kapjuk az étlapot, a pincérünk (nyilván a hely szabályainak megfelelően) laza, segít választani is, miután átnéztük az étlapot. Trükkös lehet kicsit a dolog, mert a Hard Rock Cafe is azon éttermek közé tartozik, akik úgy gondolják, hogy nem kell online feltüntetni, mi mennyibe kerül, így vakon érkeztünk mi is, ti meg most izgulhattok a post végéig. Leadtuk a rendelést, majd amíg megjött az ital (a kóla egyszer újatölthető, mondjuk így már reálisabb a 900 forintos ára), körbenéztünk.

2013-01-14 19.26.14.jpg

A falon mindenhol emléktárgyak, hangszerek, ruhák, Janis Joplintól kezdve Hendrixig mindenkinek ott van valamije, plusz a falakon minden pár méterre jut egy lapostévé, ahol VH1-szerűen HRC-re szignózott rockzenék szólnak. A fal mellett asztalok, boxok, de mindenkinek kényelmesen jut hely, nem érezzük szűken magunkat, a komfort tényleg megvan. Ráadásul ha szeretnénk, körbe is vezetnek, ennek negatív oldala, ha rossz helyre ültetnek, aztán pedig idióta külföldieket hoznak az arcodba, hogy "nézdmár mekkora fless, tátsd a szád, sőt, fényképezd is le", úgy van.

2013-01-14 19.21.18.jpg

2013-01-14 20.18.50.jpg

Check-in után húsz perccel meg is érkezik a két hamburger, az egyik a Mushroom and Swiss, meglepő módon pirított gombával és svájci sajttal, a másik pedig a Local Legendary, melynek már az összetevői sem voltak feltüntetve az étlapon (beteges paranoiát kezdek sejteni), de így utólag már elmondhatom, hogy a húson kívül tartalmazott karamellizált lilahagymát, libamájat, bacont, valamint egy kis csípőset is. Mindkét burger sült krumplival érkezik, melyet ha szeretnénk, lecserélhetünk hagymakarikára is.

Elnézést, véletlenül megettem a kis zászlócskát a hamburgerről, kaphatnék még egyet? Köszönöm.

A szendvicseink ránézésre remekül festenek, és az első harapás után pedig bebizonyosodik, hogy ez bizony színvonal, amellyel korábban Nyugat-Európában találkoztam, kár hogy árában ezt duplán meg kell fizetni.Kezdjük a zsömlével, mert itt látszik, hogy valójában nem kell semmi extrázás ahhoz, hogy nagyon ízleteset alkossunk.

2013-01-14 19.34.05.jpg

Nem véletlenül használtam a zsömle kifejezést, mert tényleg talán ahhoz állt a legközelebb, persze most ne az itthon bármelyik boltban megkapható, 10 forintos verzióra gondoljunk. A szerkezete pont megfelelő tömörségű volt, nyomásra formálódik, a pirítást sem vitték túlzásba, szóval pont a szerepének megfelelően viselkedett.

2013-01-14 19.34.30.jpg

A M&S (fordítva) burgerben a húson pihent a gomba, melyet egy hatalmas, olvadt sajtréteg fedett be, és amikor beleharaptunk, egyszerre érkezett a gomba ropogóssága, ressége, és a sajt zamata. Más ezen kívül nem is volt abban a burgerben, de lássuk be, nem is hiányzott.

2013-01-14 19.35.58.jpg

A legjobb részről még nem beszéltem, és az nem más, mint a 283 grammos hús, amely uralkodott a szendvics felett. Alapból megkérdezték, hogyan készítsék el, és bár úgy tűnt, hogy a medium végül medium well-done lett, a medium well-done pedig well-done (konkrétan partnerem az övére megkérdezte, hogy ezt az öt fokozatból hová lehetett volna még sütni), azért nem panaszkodtunk. Ez az az állag, minőség, íz amit én gyakorlatilag a tökéletes húsnak nevezek az eddigi ismereteim alapján, és egy tökéletes világban ennél nem lenne rosszabb sehol sem. Csillagos ötös.

2013-01-14 19.34.12.jpg

A Local Legendary burgerben itt még nem álltak meg, hanem tovább tetézték, nem véletlenül ez az egyik zászlóshajó az étteremben. A libamáj szinte szétolvadt, és a mennyiséggel sem voltak gondok, a bacon az itthon szinte ismeretlen, vastag, húsos fajta volt, a lilahagymalekvár pedig további pikáns ízélményt nyújtott. Nem írtam a köretről még, ami sült krumpli volt, és mint ilyen, korrekt munka, bár semmi extrát nem nyújtott.

2013-01-14 19.35.37.jpg

Én kaptam hozzá egy majonézes mártogatót, melybe trükkös módon balzsamecetet is tettek - fura volt, ilyet sem ettem még, de végülis az élmény pozitív volt, el is fogyott.

2013-01-14 19.19.24.jpg

Az étkezés nem ment maszatolás-mentesen, így kaptunk egy zöld Facebookos kedves néztörlőt nedves kéztörlőt is, legutóbb ilyennel a Westendes Friday's-ben találkoztunk.

2013-01-14 19.57.07.jpg

Természetesen egy ekkora lakoma után a meditáció szükségszerű. Vicces, hogy a vécé előtt kis pihenőhelység lett kialakítva, bár ez jogos, hogy ülve talán kevésbé kell stresszelni, hogy minden kabin tele, melyek amúgy fura módon a repülős vécékre emlékeztettek.

Ebben az idősávban történt meg az a bátor koncepcionális váltás, miszerint egy Ozzy Osbourne-ra ráemeltek egy I've got a feelinggel, amihez innen a szerkesztőségből is szeretnénk gratulálni.

A végére jön egyrészt a titok leleplezése, mert lefényképeztem az étlapot, szóval innentől arrafelé a kollektív tudat alapján már tudni fogjátok, hogy mi-mennyi-hány méter. Másrészt a kettőnk számlája két üdítővel, két burgerrel, 9600 volt, szóval ebből az információból, meg a fentebbi üdítőből már láthatjátok, hogy a burgerek árfekvése 3600-4200-ig tart; és így lett ez az élmény életem legdrágább hamburgerezése.

2013-01-14 20.08.17.jpg

Drága volt? Pokolian. Finom volt, nagy volt a hús, minőségiek az összevetők? Nanáhogy! Csinálhattam volna ebből a pénzből otthon 15 hamburgert? Ehettem volna Gyula bácsinál hétszer? Elmehettem volna kuponos salsa-oktatásra? Természetesen. De akkor ezt a bejegyzést most nem olvashattátok volna.

2013-01-14 19.08.51.jpg

Anyám fia feláldozta magát értetek, a dicsőségesen csillogó Hard Rock Cafe fényében. A számlát kérem. Hogy mennyi?!

Adatlap

Nyitvatartás: 12:00 - 01:00

Cím: 1051 Budapest, V. kerület, Deák Ferenc utca 3-5.

Honlap: http://www.hardrock.com/budapest

Facebook: http://goo.gl/hxxUm

Telefon / asztalfoglalás: (1) 882 3430

4sqhttp://goo.gl/GvTK4

2013-01-14 20.19.48.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr895024069

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2013.01.22. 09:45:44

A HARD ROCK COFEE egy indian torzs tulajdonaban all. Az arak nem veszesek. Pekingben is gyakran fizetek 800 Ft-ot egy dobozos kolaert, vacak kis barokban Sanlitunban, azt meg csak utana sem toltik.

hunter84 2013.01.22. 10:04:19

Drága! Én nem fizetnék ennyit, főleg, hogy nem csak az alapanyagok vannak az árban, hanem a felesleges személyzet is, na meg a túlcsicsázot helyszín.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.01.22. 10:29:52

"Világszerte hatalmas hype övezi a HRC-t, bár ezt én a mai napig nem értem, csakúgy, mint mondjuk a Starbucksot sem, " FOLYTATÁS: vagy a mekit vagy a burger kinget. ;)

A hely egyébként tetszik, a kaják nem annyira nyertek így képek alapján. (kivéve a krumplit)

bl4ze 2013.01.22. 10:37:55

Piszkosul drága tényleg, de marha jól néz ki mindkettő hamburger. Egy biztos: én kihagyom ennyiért, de jó volt olvasni a postot :) BIG UP!

tbazsi83 2013.01.22. 10:48:37

Én annyira nem ájultam el a HRC burgeritől... nem rossz, de tényleg túlárazott.... ennyiért Manhattan legjobb helyein is ehet burgert az ember.

olyan sztem nincs, hogy medium-well done... medium-well az van

Andras Horvath 2013.01.22. 12:00:50

Mondtam, hogy finom a burger. :)

Sparrow79 · http://sparrow.uw.hu 2013.01.22. 12:16:55

Átszámítva tehát 10-12 font egy hambi? Ez csak Magyarországon számít drágának, itt a UK-ban egy normál pizza is ennyibe kerül. Étteremben jóféle steaket kapsz 18 fontért.

Sparrow79 · http://sparrow.uw.hu 2013.01.22. 12:21:23

És mi az, hogy "a kóla egyszer újratölthető"? A UK-ben bottomless kólát kapsz az éttermekben, tehát annyiszor töltöd újra, ahányszor akarod. Egy ember úgysem iszik háromnál többször, nem fér bele a kaja mellett.

norbonc 2013.01.22. 12:28:31

"...burgerek árfekvése 3600-4200-ig tart."

Egyétek.....

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2013.01.22. 13:07:25

Ideje lenne használni a 10 post / oldal és oldaltörés funkciókat, mert szarabb gépeken nem fog záros határidőn belül betöltődni.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2013.01.22. 13:08:16

@Andras Horvath: Handras Neked minden finom ami kibaszott drága és az emberek kis része engedheti meg csak magának.

JosephSmith 2013.01.22. 13:21:52

Nem tudom, ki ez a Handras, de látatlanban egy köcsög.

OdettésaMacskák 2013.01.22. 13:24:33

@doggfather: az igaz, de szerintem a HRC és a Starbucks nem egy kategória a mekivel meg a burger kinggel

egyébként pl. a starbucks szerintem ilyen csicska hipszter hely, ahova nagyon hipszter és trendi lejárni, de közben meg csak egy szar kávézó

kiskocsmában a legjobb a hosszú fekete :)

egyébként meg 3800 HUF tényleg sok egy hamburgerért, bár tény és való hogy elég fasza ami benne van

ha mondjuk 1 ezressel olcsóbb lenne le is veretnék máris, de 4 ropiért elmegyek egy jobb étterembe kajálni

Andras Horvath 2013.01.22. 13:25:14

Tomi: ezt konnyen tudom cafolni, pl a Nobu is draga, es nem szeretem...

A Hard Rock nyilvan nem olcso, de nem dragabb mint pl egy Fridays. USA brand, ott pedig minden etteremben ennyibe kerul egy hambi atszamitva, nem fogjak csak azert olcsobban adni, mert itt szarabb az eletszinvonal.

Blindmouse 2013.01.22. 13:29:00

@tbazsi83: Ráadásul útiköltséggel együtt..

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.01.22. 13:43:21

@OdettésaMacskák: abból a szempontból, hogy túl van hype-olva abból a szempontból egy kategória.;)

Shopping 2013.01.22. 13:50:27

a Hard Rock a SEMINOLE indián törzs-é.

De miért ÜVÖLT a zene??????

Egyszer voltam, de olyan hangos volt, hogy többet biztos nem megyek...

voltam már pár helyen ( Barcelona, Parizs, Hollywood ) de egyikben sem üvölt így a zene...

Globetrotter2014 2013.01.22. 14:28:38

Nem csak a mekiben kellene burgerezni, akkor nem lepődnétek meg az éttermi árakon....

Ezek itthon sem extrém árak, az én kedvenc bejáratot helyem sem olcsóbb (de évente 1-2szer belefér...).

Sákif za morro? 2013.01.22. 15:33:10

Ez a burger kb. a felét éri. Egy fillérrel sem többet.

jarics 2013.01.22. 16:00:39

A hamburger úgy, ahogy van túl van értékelve hazánkban (is). Egy igénytelen étel, amelynek helye a külvárosi bisztrókban és pályaudvarokon lenne, nem a legnívósabb belvárosi utcák egyikén. Egy parasztvacsora nívósabb, mint ez.

jarics 2013.01.22. 16:03:50

@OdettésaMacskák: teljesen egyetértek veled. 4 ropiért már nem csak pörköltet nokedlival lehet enni egy étteremben. Otthon pedig 4 ropiért király hamburgereket lehet enni, nagyjából 2 embernek 2 otthoni hamburgerezésre elég 4 ezer forint és degeszre ették magukat.

Blindmouse 2013.01.22. 16:18:40

4000 forintból konkrétan még egy Dallasban is jóllakik 2 ember a közepes burgerrel.. és a környezet ott sem tré.

@jarics: otthoni burgerezés?
még egy Adri büfében is kijön 7 duplahúsos 4000-ből ha nem érdekel a környezet.

persze nem lehet összehasonlítani egy üllői úti állvaevős helyet, egy belvárosi rongyrázó hellyel.
de azért 4rongyért brutálisan DRÁGA!

jarics 2013.01.22. 16:21:11

@Blindmouse: Blindmouse: ha hamburgert eszem, akkor azt sosem a környezet miatt teszem, szóval nem érdekel. Otthon szoktunk hamburgerezni nosztalgiázás céljából, mivel a párom régebben hamburgerkészítéssel kereste kenyerét, szóval finom. :-)

rudebwoi 2013.01.22. 16:29:29

Nem meglepő az ár, kb. ennyi euróból átszámolva bárhol európában. Ami már meglepőbb, hogy ennyiért az agyondicsért zsemle, a húspogácsák, a sertésborda, a halak, az összes csirke, de most hogy olvasom, Magyarországon talán még az "az itthon szinte ismeretlen, vastag, húsos fajta" bacon is fagyasztott cucc, ami többezer kilómétert utazik körbe-körbe európában. A ruhákat meg az ajándéktárgyakat Kínában Malaysiában meg hasonló harmadikvilágbeli országokban gondos kicsi kezek faragják, miközben az étterem egyik fő szlogenje az "All is one" mellett a "Save the Planet". :)

Kicsit visszásnak érzem a dolgot, hogy őszinte legyek. :)

_ng_ 2013.01.22. 17:00:49

Tyű, bacon is volt benne? Az miben különbözik a szalonnától?

tbazsi83 2013.01.22. 17:10:20

@Blindmouse: Jogos :) igazából csak azt akartam érzékeltetni, hogy a világ egyik legdrágábbnak számító városa sem annyival drágább mint Budapest... bár lehet, hogy a budapesti HRC árazása nem is itthon dől el

tbazsi83 2013.01.22. 17:12:42

@tbazsi83: természetesen itt a hamburger árakra gondoltam

pluto111 2013.01.22. 18:30:31

Brutál drága.

Local legendary: libamáj, szalonna az ok, de lilahagymalekvár??? Jézus!!!

six76 2013.01.22. 18:45:08

Hype a pöcsömet! Az usa-ban biztos nem, csak nálunk..ez alapján áraznak. Ott a csórók kajálnak, homlessek melegednek..

Az Jody, a feleségem 2013.01.22. 19:03:32

@tbazsi83: Mondjuk ez nem teljesen igaz. Jobb helyen 35-40 dollár körül van egy burger.

Jokerpofa 2013.01.22. 19:27:14

ha itthon medium szeretnéd a marhát, alap, hogy medium rare kéred :)
eddig kb mindenhol ezt tapasztaltam, bár a legújabb menő helyet a KNRDY-t nem próbáltam még

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2013.01.22. 19:57:00

@tbazsi83: Az árak nem a városon, hanem a hely jellegén múlnak. Hidd el, itt is más lesz a Hamburger ára a város legdrágább luxusszállójának a "büféjében", és egy a helyi lakosokat kiszolgáló olcsóbb büfében... mondjuk akkor is, ha a 2 hely között nincs 500 méter távolság.

Az étterem pedig mindig külön műfaj. Mert nem is a kaja, hanem az étterem látogatás mint program az amit megfizetsz. És igen rongyrázós hely is akad olyan, ahol az asztalnak van ára, a kajáért, üdítőért, stb. nem kell külön fizetni. És ezek közül van elérhető távolságban olyan is ahol van jó hamburger is.

Az étterem felára az étel alap árán felül pedig éppen olyan, mint egy mozi-, vagy színházjegy ára.

A különbség elsősorban abban van, hogy az USAban nagyobb hagyománya van a hamburgereknek, "nemzeti ételek" így bizony ciki a rossz hamburger, sok helyen van jó. Akár olcsó helyen is.

goldblum 2013.01.22. 21:08:02

Vegaburgert nem ettetek? Mert én csak amiatt mentem eddig HRC-ba, természetesen külföldön.

tbazsi83 2013.01.22. 21:41:58

@Az Jody, a feleségem: akkor kérlek küldj már pár jobb helyet ahol voltál és 40USD volt a burger.... mert engem meglepett, hogy elég jó éttermekben sem volt több mint 20 USD... és szerintem ehhez képest elég drága az itthoni 3000+forintos ár

horrorpornó bábszínház 2013.01.22. 21:51:12

"De akkor ezt a bejegyzést most nem olvashattátok volna."

Semmit nem vesztettünk volna.

@Az Jody, a feleségem:
Ez mondjuk kamu. Átlag amerikai étteremben 5 és 10 dollár között van, és a 10 dolláros már a kurva drága kategória.

Persze biztos van 40 dolláros is a Hiltonban, csak a HRC nyugaton messze nem a Hilton, csak egy szaros kis rockklub.

mojoking77 2013.01.22. 22:00:12

I.Mult het vegen ebedeltunk Newburgh-ben, az Orange County Choppers kiallitotermevel es ajandekboltjaval egyutt uzemelo ettermeben. Ket medium Texas Burger (szenzacios allagu huspogacsa, salata, avokado, sajt es bacon), plusz az eddig kostolt legfinomabb hazi chips, szigoruan "bottomless" udito (ahogy elfogyott, a pincersrac elvitte es ujratoltotte), borravaloval egyutt $25-ert.
Ja, es apro am hatasos fogaskent a cipo tetejebe belesutve az OCC felirat.
Igen, otthon azert kicsit draga a Hard Rock Cafe.
II. Negativ kritika (nem tudom volt e itt szo mar rola) a Claro etterem a Raday utcaban. Par hete szerettem volna mar irni roluk, meg tavaly ev vegen jartunk naluk egy barati tarsasaggal vacsorazni. Keresemet, miszerint medium burgert kerek, finoman kirohogtek, mondvan ok ilyennel nem foglalkoznak, majd egy szornyu, szenne egett (nem tudom a pincer jofejsege, vagy a szakacs erdektelensege miatt), fuszerezetlen husgomboccal, fel szelet fonnyadt salataval, es egy kis ketchuppal diszesitett, a minosegehez kepest kifejezetten nagyon draga burger utanzattal szurtak ki a szemem. Nagyon erossen nem ajanlot kategoria !!!

six76 2013.01.22. 22:12:02

Vegaburger az nem olyan mint az elektromos izomautó???:))) bocs..bocs..

The real Donky 2013.01.22. 22:12:07

Az ember (már aki nem kis naív, idealista) eleve úgy megy be ilyen helyre, hogy visz magával pénzt, nem csak aprót. Én fejenként 10 rugóval számoltam, kb be is jött, de ezért a pénzért igen jó kaját kaptunk, figyelmes kiszolgálást, és nekünk tetsző környezetet.
Valaki említette, hogy hangos a zene. Igen, az. De az a furcsa, hogy nem kellett kiabálva beszélgetnünk, hogy halljuk egymást. Magic... :)
Sok szempontból a pesti HRC jobban is tetszik, mint pl. a müncheni.
Fél évente egyszer érdemes ide benézni az átlagembernek is, ha szereti ezt a stílust.

mojoking77 2013.01.22. 22:19:38

Meg valami. Kozben uj kedvenccel gyarapodott otthon a burgerezo helyek listaja. A Dallas etteremrol van szo a Zay utcaban az 1-es villamos obudai vegalloasatol par percre. Nem reszleteznem, de egyszer mindenkep megeri kiprobalni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.22. 23:16:24

HRC-ben 15 korul van a burger es hat igyon kolat hozza aki absztinens, ehhez sor kell
2 burger 4 sor + jatt itt is kb ennyi, kicsit kevesebb talan
ide nem melegedni jarnak a csovesek

BariKarika 2013.01.22. 23:32:33

Az 5000$-os hamburgerrol is irni fogtok valamikor? Igaz ott a burger ajandek a bor melle :)
@hagyma: szia, reg lattalak :)

mojoking77 2013.01.22. 23:59:33

@hagyma: De. De ezt mar megbeszeltuk ugy harom oraja. A bacon iatt amugy sem lehetett mas. Plusz a kola, amitol a szank osszeragadt. ennek ellenere finom volt. Es mindenkep nagyon olcso. Parizsban a McDonalds kaja is dragabb volt.
BTW, nezd meg a Tutul csaladot. Szerinted?

Az Jody, a feleségem 2013.01.23. 08:37:53

@tbazsi83: Del Frisco's, Wolfgang's, Primehouse, Ben and Jack's pl.

Az Jody, a feleségem 2013.01.23. 08:46:50

@horrorpornó bábszínház: lehet, de a kommentben Manhattan legjobb helyeiről volt szó. Az nem egyenlő egy átlagos amerikai hellyel.

tbazsi83 2013.01.23. 09:24:37

@Az Jody, a feleségem: csak a Del Frisco's néztem meg: "Prime Cheeseburger* 8oz. of prime beef burger with american cheese, lettuce, tomatoes, red onions and pickles, served with skillet potato chips 16.00 "

ehhez képest továbbra is soknak érzem a hazai árakat és erről is szólt a kommentem... lehet, hogy ha ráguglizol tényleg fogsz találni olyan helyet, ahol 40USD egy burger NYC-ben, de itt mást próbáltam hangsúlyozni. Szerintem az nem normális, hogy Mo.-n többet fizetsz egy burgerért mint egy kifejezetten drágának számító étteremben külföldön.... mint, ahogyan az is vicc, hogy a pl. MOM Park-ban 1000-1400 HUF -ot kérnek egy szendvicsért a kávézókban. Szerintem ezek az árak nem normálisak, a hazai bérszínvonalhoz mérve... ennyit szerintem elvből nem szabad fizetni ezekért a kajákért.

Az Jody, a feleségem 2013.01.23. 09:51:55

@tbazsi83: ebben nincs vita köztünk. Persze a pogácsa mérete is meghatározó az árban. A Ben and Jacks-ben 32 dollár egy burger, igaz ott a hús 1 lb.
A HRC burger talán 10 oz. De, ismétlem, az előbbi kommented nagy részével teljesen egyetértek.

sien 2013.01.23. 11:16:57

annyira aranyosak vagytok ahogy az áron csámcsogtok és nem azon hogy jó-e az étel vagy sem. nincs pénzed csak párizsis zsömlére? egyél párizsis zsömlét. de ezért nem kell fikázni a hilton konyháját ahol egy francia hagymakrémleves előételként 3e ft. meg kell fizetni a környezetet és a hangulatot is. jó hogy nem a hentesárat kéritek számon egy étteremben a steaken.

Andras Horvath 2013.01.23. 12:02:36

New Yorkban 15 dollar a Hard Rockban egy hamburger. 15x220 ft = 3300 ft, ez netto ar, itt meg rajon 27% afa is, tehat 4191 ft. End of story.

tbazsi83 2013.01.23. 12:09:49

@sien: Látom megértetted a lényeget... hidd el, nem az a problémám, hogy engedhetem meg magamnak ezeket a helyeket (és nem is a mindennel elégedetlen magyar mentalitás szól belőlem) hanem meglepőnek tartom, hogy bár minőségben és a kiszolgálás színvonalában rendszerint alulmaradnak külfölddel szemben, árképzésben legalább ott tartanak, sőt le is körözik azokat... és itt végig a hambergerről volt szó ha figyeltél, és kommentem kizárólag erre az összevetésre vonatkozott. Bár végülis teljesen igazad van, annyiért kell adni amennyiért megveszik.

mojoking77 2013.01.23. 20:56:12

@tbazsi83: Reszben igazad van, az USA-val megsem celszeru osszehasonlitani a burgereket, foleg nem ar tekinteteben. Itt ugyanis ez a nepkaja, amit barki fogyaszthat tonnaszam. Hidd el, egy, a kozepesnel kicsit jobb olasz etteremben, hirtelen kozelebb van a $80-hoz a szamla.

sien 2013.01.24. 11:36:19

@tbazsi83: sajnos nem volt alkalmam amerikában kóstolni hrc hamburgert, de erős a gyanúm hogy az állami terhek jelentősen eltérnek egy ilyen intézmény esetén. a kiszolgálás és a környezet szerintem egyensúlyban van az árral.

kár volt magadra venned az írásom, nem neked szólt személy szerint. továbbra sem tartom normális dolognak, hogy valaki (nem te) a resti csalamádés hamburgerének az árát kéri számon, hogy a még rettenetesebb kommentekre ne is utaljak.
süti beállítások módosítása