Burger Blog

Duplasajtos Angus Burger - a Stika idei újdonsága!

2019. június 17. Jancsa Jani

A Stika régi jó ismerősként köszön vissza blogom hasábjain, ugyanis nem egy, nem két alkalommal méltattam már burgereiket, melyek bár nem erre épül a kínálatuk, mégis megjelenik benne. Bár már az év közepén járunk, nemrég fejeződött be egy megújulási szekció náluk, és természetesen ez egy újabb hambi-variációt is jelent.

2019-05-20_15_43_10.jpg

Mint mindig, a két tulajjal Misivel és Henrikkel ültünk le a teraszon (ahonnan mondjuk fél óra múlva bezavart a jégeső, dehát ez május közepén teljesen megszokott dolog - Angliában). Logikailag totál nem ide kapcsolódik, de pont ennek ellenére most mesélném el, hogy a Stika hátsó része olyan szinten megújult, hogy idéntől ez is vendégtér, és bár az első rész sem volt rossz, ez még egy fokkal elegánsabb lett, és ezzel együtt a dizájn is még fentebb lett szintezve. Rengeteg növény, a kicsit ipari jelleg is megmaradt - érdemes csekkolni.

Szóval, visszatérve a teraszra, nagyon frankó kis frissítők is helyet kaptak a kínálatban, amiket érdemes kipróbálni, de eljött az idő, hogy rátérjünk a burgerre, mely a Double Cheese Angus burger nevet kapta a keresztségben, és ez egy tökéletes leírása annak, hogy mi is található benne, cikk vége.

2019-05-20_15_22_24.jpg

Na jó, kivel is viccelek, nézzünk egy kicsit a dolgok mélyére. Mindenki ismeri az Angus marhafajtát, nos itt ebből készül a húszdekás, mennyeien ízes húspogácsa. A double a cheddar sajtot jelenti, egyik olvadósabb, másik karakteresebb, a kettő összege pedig nagyon szépen megragadja a burger lényegét, és persze az ízlelőbimbóinkat is.

2019-05-20_15_44_47.jpg

Ennyinél természetesen még nem állunk meg, került még bele chipotle majonéz, remulád, grillezett bacon, valamint csemege uborka is. De mibe? Na igen, ahogy az a képen is látszik, ez bizony totál nem egy klasszikus burgerzsömle, hanem egy házi, aszalt paradicsomos darab. Nos, ez megint egy olyan találat, ami máshol nincs a városban: kellemesen darabos, a paradicsom természeténél fogva kicsit olajosabb, de nem túlzóan nehéz, stabil alapja a burgernek - nem feltétlen egyértelmű elsőre, de ha megvan, onnan kész siker!

2019-05-20_15_46_00.jpg

Köretnek édesbugonya és tunkolós hasáb, szósznak pedig a kínálat: bravas szósz, mustár, dirty, meg chipotle majonéz.

Végül desszertügyileg egy huszárvágással kakaós csiga zárta a kajázásom, amit mindenképp érdemes kipróbálni, a puhább szélű iskola tagja, de ver sok neves kihívót is.

2019-05-20_16_13_27-1.jpg

A burger 3890, de tekintve a fentebb leírtakat, azt gondolom, bőven megéri az árát, hiszen egyedi élményt nyújt, annak megfelelően. A Stika megint összerakta - de ezen mi már meg sem lepődünk.

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr7514897856

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tuschinszky · https://www.shopstart.hu/ 2020.06.02. 09:49:58

Felirom a kipróbálandó listára. :) Köszönöm szépen az infókat.
süti beállítások módosítása