Burger Blog

Ínyenc burgerek a Deák St. Kitchenben!

2018. március 02. Jancsa Jani

De rég is volt már, hogy a Ritz-Carltonban burgereztem - sóhajt fel az egyszeri blogger, de az élet, és méginkább a történelem ismétli önmagát, így múlt szombat délben hirtelen azon kaptam magam, hogy rengeteg miniburger - amolyan sliders, csak Jerry O'Connell nélkül - előtt üldögélek.

2018-02-24_14_51_49.jpg

A dolog amúgy nem volt véletlen, ugyanis mostantól minden hétvégén elérhető a lehetőség - egészen pontosan összebandáztak a First Craft Beer-rel, és arra a megfejtésre jutottak, hogy 3 miniburger + 1 sör = 4700 forint. Ez már magában is pofás ajánlatnak hangzik, de ha kicsit belenézünk, bizony még szebb lesz a kép.

2018-02-24_14_19_56.jpg

A kínálatban ötfajta miniburger létezik - nyilván kikértük mindet, kétszer. Ez látható a képen is, még a tapasztalt burger blogger könnye is kicsordul a látványtól.

2018-02-24_14_52_52.jpg

2018-02-24_14_53_52.jpg

Kezdtük a Mangalicával, melyben a buci pirított hagymával van tuningolva, a húspogácsa értelemszerűen sertés, valamint került bele kovászos uborka, meg wasabis tejföl. Első fogásnak remekül megalapozta a dolgokal, ízes, picit pikáns darabhoz volt szerencsénk.

2018-02-24_14_52_20.jpg

Másodiknak nem bírtuk nem a Budapest kódnevűt kóstolni (vicces, hogy pont az előző postomban is volt egy ilyen burger, valami lehet a kollektív tudatban). Ez lett számomra a délután abszolút győztese: a buci paprikás, a húspogácsa Angus és bélszín is egyben (hagyományok, szevasztok), és minden belekerült, ami illik: libamáj grillen, lecsó, zöldborsópüré, és ami egy kis kikacsintás, az a shiitake gomba. Világbajnok darab, enném nagyban is.

Harmadiknak jött a Rák, melyben fekete buci volt a külcsíny, és tarisznyarákhús a belbecs, pogácsában grillezve. Ezen felül mondhatni a kötelező körök mentek bele, azaz spenót, fokhagyma, és egy kis füstös aioli - tengeri cuccok kedvelőinek kötelező!

2018-02-24_15_01_08.jpg

A Raclette, mint sajt nem gyakran bukkan fel, ezért is örömteli itteni megjelenése is. Panko bundában lett kirántva, paradicsomlekvár, paradicsom, és rukkola a társai az összeálllításban - a sajt nagyon adja, a többi igazából másodlagos benne.

2018-02-24_14_52_12.jpg

Szerintem tudat alatt, de a végére hagytam a számomra leggyengébb burgert, a Csicseriborsósat - ez pogácsázva és rántva volt benne, de a többihez képest egyértelműen sokkal gyengébb ízvilággal, bár ez nyilván a koncepcióból egyenesen következik. A savanyított kápia mondjuk bejött benne, de ennyi.

2018-02-24_14_54_07.jpg

Majdnem elfelejtettem, de zeller és csicsókachips is járt mellé, a házi kivitelből - itt elvileg az a terv, hogy minden héten más lesz, de mondjuk ez marad, azzal sincs semmi gond.

2018-02-24_14_54_12.jpg

A végén elfogyasztott csokis csoda pedig nem a menü részre, de ha még bírtok enni, erősen ajánlott, ugyanis nagyon rendben van: omlós, krémes, ropogós, mogyorós.

2018-02-24_15_18_30.jpg

Szóval ez az ajánlat, a dolgok jelen állása szerint minden szombaton 12-16-ig él, de ha bármi változás lenne, ebben a Facebook eventben csekkolhatjátok. Miniburgerekre fel!

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr2213709612

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2018.03.02. 20:54:00

Raclette kirántva? Ez érdekesen hangzik, hiszen a raclette arról ismert, hogy gyorsan olvad.

A burgerek nagyobbak, mint a Kiosk aprócska triója?
süti beállítások módosítása