Burger Blog

BpBurger (232) - Buddies Burger Blaha

2017. december 27. Jancsa Jani

Ahogyan arról már korábban is hírt adtam, a Buddies hirtelen osztódással megjelent a 8. kerületben is, konkrétan a Blahához egészen közel. Még karácsony előtt jött el annak az ideje, hogy egy ünnepi akció keretein belül teszteljem az új létesítményt is.

2017-12-22_19_55_35.jpg

A hely maga nem ismeretlen, ugyanis korábban itt volt a Rendelő, valamint utána a Bocanova centro néven futó olasz - na, hát ez Buddiesosodott, és a korábbi dizájnelemek egy következő szintre léptek, és nem csak azért mondom ezt, mert itt van emelet is - maradt a sárga-fekete kombó, és bár minimálba, de jól megcsinálták a belteret.

2017-12-22_19_39_25.jpg

Két burgert is toltam, melyek közül az egyik a havi ajánlat, mégpedig egy különleges ízvilággal. Ebben a már jól ismert szaftos, kívánság szerint átsütött hús és a kézműves Panificio zsömle mellé (azaz inkább bele) ment egy gombás-áfonyás majonéz, kéksajtos öntet, hagymalekvár, rukkola, valamint paradicsom.

2017-12-22_19_55_57.jpg

Az ízvilág ennek megfelelően kellően mély és átütő, a kéksajt kellemes, de nem dominál, szóval újfent egy jól összerakott burgert üdvözölhetünk a kínálatban.

2017-12-22_19_57_23.jpg

A másik pedig egy speciális, csak karácsonyi ajánlat, melyet kivételesen most még a két ünnep között is tudtok tolni. Ebben (csak ezen a napon) Angus húspogácsa adta a talpalávalót, benne egy kis tépett pulykahús, camembert, ciderben párolt lilakáposzta, és egy karácsonyi jellegű narancsos-fahéjas barbecue szósz került.

2017-12-22_20_04_40.jpg

Picit füstös, picit édes, nagyon ízes burger lett ez is, mely összetevőinek különböző állaga csavar még egyet az egészen.

2017-12-22_20_06_50.jpg

Köreteknek a már jól ismert klasszikusok érkeztek, azaz a házi sült krumpli (ez egyre nagyobb kedvencemmé kezd válni), a rántott hagymakarika (ez mindig is az volt), valamint a káposztasaláta, na meg a tunkolós szószok.

Amiről pedig még beszélnünk kell, azok a kézműves sörök, ugyanis több főzde is a kínálatban van - na tehetjük, mindenképp érdemes őket is megkóstolni.

2017-12-22_19_38_12.jpg

A havi burger ára 1700/1900 Ft (hús méretétől függően) a karácsonyi pedig 1800/2000 Ft-ba kerül, valamint mondanom sem kell, hogy a Buddies az új helyen is hozza a régi minőséget, csak épp egy következő stációra ugorva, szóval ha szeretnétek előre foglalni, és még kényelmesebben enni a burgereteket, akkor ez lesz a választásotok!

Elérhetőség: https://www.facebook.com/buddies.blaha/

Cím: 1085, Somogyi Béla u 8.

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr3013526483

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása