Burger Blog

Visszatérés a Palettába, Balatonboglár

2016. augusztus 08. Jancsa Jani

Lassan már két év is eltelt azóta, hogy a Balaton körül kerestünk remek hamburgereket a TV2 stábjával. Ekkor futottunk bele a Palettába, Bezerics Dani akkor még első helyébe. Azóta sok minden történt, nyíltak éttermek itt is, ott is, amott is, de egy nyári szombat este ide tértünk be újra egy jó vacsorára.

2016-07-30_19_06_15.jpg

Az étterem nagy erőssége, hogy a kikötő mellett fekszik, így egyrészt el tudja látni az éhes hajósokat is, másrészt meg nekünk sem kellett messzi menni hozzá. A Palettának van egy utcafronti, és egy tó felé eső terasza is, mi az előbbin foglaltunk helyet, és rendeltünk is azon nyomban.

2016-07-30_19_06_26.jpg

A kaja egészen hamar meg is érkezett, és bár anno sem nézett rosszul ki, mostanra ha lehet ilyet mondani, még jobban festett. Amit talán kevesebben tudnak, hogy pizzában is igen erősek, mi most a tavalyi nagy kedvenc “tonhalas” pizzát kóstoltuk meg balatoni módra.

2016-07-30_19_06_54.jpg

Na, ez még mindig egy olyan fogás, amit a tengerparton is büszkén lehetne felszolgálni. Van benne házilag aszalt paradicsomos alap, nemesbüki mozzarella olvadt rá, kapri ékesíti, de ami a lényeg, az a repceolajos szürkeharcsa. Hát, ez olyan szinten durván ízes és finom, hogy megőrülsz tőle, kedvenc pizzám ez ever.

2016-07-30_19_07_59.jpg

Emellé illeszkedik tökéletesen a másik Beach Food, ami nem más, mint a Bazalt Burger. Ebben egy jófajta, húsz dekás fenyvesi Angus húspogácsa ékeskedik, minden jó tulajdonságával, amit csak el lehet mondani róla. Ezt fogja közre a szezámos buci, kiváló állaggal, valamint további feltét még a cheddar, házi hambiszósz, és a friss kis zöldségek.

2016-07-30_19_11_52.jpg

Nem mehetünk el szó nélkül a házi sült krumpli mellett, melyből a korábbi évek folyamán kóstoltam már pár verziót, de ez most hazaért, ugyanis olyan, mint amilyennek hirdetik (Heston Blumenthal), mint amilyennek lennie kell: kívül ropog, belül puha. Zseniális, komolyan mondom, mind ízre, mind kinézetre.

2016-07-30_19_06_35.jpg

Itt a környéken valamit éreznek, ugyanis előző nap kóstoltam egy szintén baromi jót a Díszpintyben, most pedig itt – sült krumpli mennyország.

2016-07-30_19_06_10.jpg

Az ételek a belevalóinak megfelelő árral rendelkeznek: a burger 2300 a krumpli 650, a pizza pedig 2000, viszont a minőség is olyan, amit a legfancybb helyen is örömmel vennénk. Két éve még a rántott húsos “burgerről” is voltunk lenn forgatni, és bár lehet, hogy manapság az is megvan még, annyi biztos, hogy az ilyen helyek biztosítják azt, hogy a balatoni gasztronómiának és a strandkajának együtt is legyen jövője.

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr539491478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

protézisesh 2016.08.09. 14:45:57

plusz egy "házi limonádé", tehát egy hamburger "menü" nem áll meg 3500 forintból... Az azért elég combos. A krumpli meg még nem is szimpatikus. :(

Más (hogy ne csak károgjak): a héten Ausztriában ettem egy ilyent:
mcdonalds.at/produkte/hot-mexico (+baconnal)

Sose gondoltam volna, hogy ezt le merem írni, de: valami kib*tt jó volt. Mindene: a hús, a zsemle, a zöldségek, a bacon, mind-mind tuti volt. És Úgy is nézett ki, mint a képen!

A meki meg menjen a bánatba, hogy Mo-on ilyent nem bírnak adni. Meg azért is, mert Mo-on van 6 (hat) éttermük, ahol 1 (egy) féle gluténmentes hamburgert árulnak, miközben Ausztriában az összes "standard" szendvicsüket kérheted GM zsemlében is, felár nélkül.
süti beállítások módosítása