Burger Blog

BpBurger (178) - KAJAHU

2016. március 07. Jancsa Jani

A KAJAHU-t nagyon-nagyon régen már teszteltem, azonban azóta annyi változás történt gyakorlatilag mindenben, hogy a tesztrovat folyamán először úgy éreztem, kell kapjon egy új esélyt.

2016-02-26_11_10_46.jpg

A helyszín jelen esetben az ötödik kerület szívében található, egy hatalmas loft jellegű földszinten, rengeteg üveggel, fával, barna-fehér dizájnnal. Az első térben tudunk bár, vagy sima asztalokhoz leülni, hátrébb pedig található a piactér, ahol rengeteg signature terméket tudunk megvásárolni, de erről kicsit később. Szintén erre helyezkednek el a külön, illetve meeting roomok. Hogy mi?

2016-02-26_11_59_16-2.jpg

A KAJAHU (kádzsáhú) ugyanis több oldalról is próbálja megfogni a 2016-os évet. Az egyik a technológia, ugyanis minden asztalba van építve egy (sajnos még nem érintő) kijelző, melyen tudunk rendelni, a többi asztallal csetelni, a hátsó piactéren vásárolni, sőt, ha kisgyerekek vagyunk, akkor még játszani, illetve meséket nézni is. Jó tudni, hogyha szeretnénk, az egyenlegünket fel is tudjuk tölteni, és akkor kvázi készpénz nélküli a fizetés az étkezés végén.

b75d1837-34ce-4744-8d24-fb28d3931123.jpg

A másik zászlóshajója a helynek, az a szürkemarha. Ez a klasszikus, ridegen tartott magyar jószág már a logóban is feltűnik, és a Szomor Farm szolgáltatja hozzá az alapanyagot. Nagyon jól meg van csinálva a rendszer, mivel minden egyes állat visszakövethető, és a belőlük készült termékek is kaphatóak hátul. Én egy bivaly téliszalámit stoppoltam például le, és nem akarok nagy szavakat használni, de azt hiszem, én ezek után csak ilyesmit fogok enni.

2016-02-26_11_19_31.jpg

Harmadszorra pedig közösségi térré is szeretne válni, tehát lehet közös főzéseket, csapatépítéseket intézni, hátul pedig ha úgy vagy (és általában úgy van) el is lehet kicsit vonulni, megbeszélésekre például. Említésre méltó még a YouCanCook részleg is, ahol az éttermi részlegen belül ugyan, de külön lehet főzni a barátainkkal, mintegy főzőiskola jelleggel.

2016-02-26_11_31_22.jpg

Ennyi bevezető után eljött az ideje annak, hogy én is a marhába harapjak, úgyhogy bekértem egy sajtburgert, valamint egy négyes kanapét, miniburgerekből.

2016-02-26_11_31_29.jpg

2016-02-26_11_31_35.jpg

A hús mindegyikben kvázi ugyanaz volt, egyedül a méret tért el. A szürkemarháról tudni kell, hogy a húsa kicsit szikárabb, jobban rágható, mint a többi társáé, de ez teljesen jól áll neki. Ízvilágra tökéletesen átjött a marha benne, pont olyan volt, amilyennek lennie kell.

2016-02-26_11_31_45.jpg

A nagyobb burger zsemléje egy fényes tetejű, klasszikusabb jellegű buci volt, benne sajttal, zöldségekkel, szósszal, valamint mellé érkezett gerezd sült burgonya, illetve egy kis saláta is.

2016-02-26_11_31_56.jpg

Sokkal érdekesebb koncepció mentén mozgott a kvartett, melyek kapásból mini-császárzsemlékben érkeztek. Ez már alapból jó pont, arról nem is beszélve, hogy perfekt módon frissek, és ropogósak voltak.

2016-02-26_11_32_08.jpg

2016-02-26_11_32_15.jpg

A kanapé egy kis ízelítőül szolgál a nagytesókhoz, így az egyikbe például grill zöldség került, a másikban sajt, volt amelyikben csípős, illetve grillezett bacon bújt meg. Számomra ennél sokkal jobban működött az összhatás, szerintem ezek a tökéletes élőhelyei a szürkemarha-pogácsáknak.

2016-02-26_11_32_24.jpg

2016-02-26_11_32_31-1.jpg

Árak tekintetében sem lehet panasz: a sajtburger 1390, plusz köretenként 150 forint, a kanapé négyese pedig 1990-et kóstál. Mindezeken felül még lehet kóstolni rengeteg még nem fine dining, de jó minőségű, street foodra hajazó kaját, szóval ha rám hallgattok, akkor a szürkemarhát eszitek Szürke Gandalf helyett.

Elérhetőség: https://www.facebook.com/kajahu

Cím: 1052, Petőfi Sándor utca 11.

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr148450008

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása