Burger Blog

Visszatérés a Burger Barba - Amszterdam

2015. szeptember 25. Jancsa Jani

Idén nyáron már két napig tartott az egyik legjobb szabadtéri technofesztivál, az Awakenings, így mi is visszatértünk, hogy egy kicsit kikapcsolódjunk. Ennyi buli mellé nem árt egy kevés kaja sem, így a szokásos burgert a már korábban tesztelt Burger Barban fogyasztottuk el.

2015-06-29_12_44_54.jpg

A burger-étterem nincs messze a főpályaudvartól, illetve az ehhez kapcsolódó masszív közlekedési csomóponttól, így még ha sietősben is nyomjuk, akkor is lehet időnk egy jó burgerre.

2015-06-29_12_46_09.jpg

A rendelés a pultnál történik, az étlapról egyértelműen tudunk választani húst, feltéteket, illetve köretet. Ez olyan 15-20 perc múlva el is készül, addig üldögélhetünk meg nézelődhetünk.

2015-06-29_12_43_59.jpg

Én most az ár/érték arányt a szem előtt tartva asszem egy Irish Beefet toltam.

2015-06-29_12_54_56.jpg

Amikor megjött a tányér, jobban megnézve nem az összeszerelés csimborasszója látszott meg rajta. Kezdjük a krumplival: korrekt, belga jellegű, de ennél azért ettünk jobbat már ebben a városban is. a szósz hozzá tetszőlegesen választható, a Samurai vagy a kéksajtos teljesen vállalható.

2015-06-29_12_55_09.jpg

A burger összetevői mintha csak egymásra lettek volna dobálva, de ez a képeken is jól látszik. A zsömle széle üres, a sajt nincs teljesen ráolvadva, a teteje pedig csak simán pirított (tippelném, hogy gépben), minden szósz nélkül.

2015-06-29_12_56_43.jpg

A hús kifejezetten finom volt, viszont egy minimálisan alulkészült, minden egyéb jelzés nélkül. Én szerettem így is, de a társaságból volt, aki szóvá tette, némiképp jogosan.

2015-06-29_12_57_53.jpg

A legolcsóbb verzió feltét nélkül közel 5 euróba került, a köret 2.75, plusz szósz, de aki szeretne elszállni, az ehet 27 dekás wagyut is, 14.25-ért. A Burger Bar még mindig jó, de már korántsem ájultam el tőle annyira, mint anno.

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr657783008

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lacika999 2015.09.28. 12:32:32

Hello Jani, ha Brusszelben jarsz feltetlenul latogasd meg a teljesen magyar vezetesu B34-et.

lopiurtep 2016.01.27. 08:11:02

Jani, google a baratod! :)
süti beállítások módosítása