A Nádor utca egy igazi klasszikust jelent számomra, hiszen egyrészt a gyermekkori territóriumom ez, valamint errefelé jártam általános iskolába is négy évig, igaz akkor még nem volt divat a burger. Nem úgy, mint most, amikor már a kávéházakban is ilyet mérnek.
A Nádor Kávéház nem messze fekszik a Player szerkesztőségétől (aki nem tudná, ez az a magazin, ahová már fél éve jobbnál jobb cikkeket alkotok, érdemes felkeresni!), csak az utcáról kicsit nehéz betalálni elsőre. A földszinten három asztal, a galérián ugyanennyi, plusz egy dívány, annyira kicsi, hogy el is felejtettem fotózni, mea culpa.
A signature burger olyan negyedóra múlva jön is, közepesen bíztató kinézettel, dehát ne ítéljünk evés előtt. A sült krumpli mirelit,egy kis sóval lehet dobni rajta, de különösebben nem egy nagy élmény. Az étlap fura elírásokkal van tele, a tányért meg csak a fényképről láttam, hogy csorba.
A zsömle klasszik bolti, esik is szét, viszont jó pont, hogy korrektül meg van pirítva, így legalább ropog. A tetejét félretéve friss hatalmas uborka és paradicsom-karikák néznek velünk farkasszemet, kár, hogy ezt a látványt nem feltétlenül egy burgerben szeretném...
A húsra olvasztott reszelt sajt elég jellegtelen, míg alatta a pogácsa pedig fura: fokhagymás fűszersó-szerűséget vélek felfedezni, és az egész ízvilága jobban hasonlít a fasírtra, mint egy burgerre. Ráadásul még tömör is, a kés alig vágja át. Legalul saláta, és default szószok végzik a kört.
A Nádor burger 1690 forint körettel, és nem akarom puffogtatni a mi kerül ezen ennyibe dolgot, de az egyszerű zsemle-mirelit krumpli-nyers zöldség trió bizony engem nem győzött meg arról, hogy bárkinek is ajánlanom kéne ezt a szendvicset. Nem is teszem.
Adatlap
Nyitvatartás: 9-22.
Cím: 1051, Nádor utca 19.
Honlap: http://nadorkavehaz.hu/
Facebook: https://www.facebook.com/nador019
Telefon / asztalfoglalás: (1) 269 2575
4sq: http://goo.gl/W9WtY3