Burger Blog

Bpburger (39) - Alagút Bisztró

2013. február 13. Jancsa Jani

Az Alagút Bisztróba ismét Gee-vel látogattunk el, akivel már megjártuk a hatodik, illetve a kilencedik kerületet is, így újrakezdtük a számozást, és az elsőben folytattuk szokásos havi zabálásunkat, a Vár aljában, egy remek környéken. Odakinn eső, benn szép, szőke pincérhölgy – a nyál máris összefutott a szánkban, pedig az étel még messze volt.

2013-02-06 19.30.22.jpg

Így érkeztünk hát meg az utca legjobb kocsmájába, melynek kiváló a konyhája, legalábbis a szlogen szerint, mely az étlap alján is ott figyel. Fertőtlenítőnek viszkivel kezdünk, majd nem érdekel, hogy passzol-e a kajához, vagy sem, de Gee korsó Sopira gyújt rá, én pedig egy üveges Edelweissra.

A hely kétszintes, alul asztalok, egyik végén box-szerű elrendezéssel, a másikon pedig magasított asztallal, és egy hatalmas tükörrel, amibe akár cuppoghatunk is a másik végéről. Odafenn található a mellékhelyiség, és további ülőhelyek.

2013-02-06 20.20.17.jpg

Végül a rendelésre is sor került, és a jópofa elrendezésnek hála a konyhába is beláthatunk azon az üvegfalon keresztül, ami a pult mögött van; szóval szemmel tudjuk tartani, hogyan készül a vacsora. Ha már üveg, nyáron az utcafrontra néző ablakokat is ki lehet nyitni, így teremtve egy kicsit nyitottabb hangulatot, ám mégis valódi terasz nélkül.

Olyan negyedóra múlva el is készült a rendelés, ami részemre lávakövön sült bélszínburger amerikai steakburgonyával, Gee pedig sztrapacskát kért, füstölt csülökkel, ami elmondása alapján több, mint kiváló volt.

2013-02-06 20.01.32.jpg

A burger először is a méretével nyűgöz le, mivel hatalmas volt, összetűzve egy vámpírölő karóval. Gondoltam poénból megpróbálok beleharapni, nehezen sikerült csak, és itt jött az első meglepetés, miszerint a hús konkrétan egy szeletet takar. Ezen kívül tiszteletét tette a burgerben még egy vastag karéj sült, húsos szalonna, tükörtojás, valamint saláta. Hát, nem a koncepció ver oda, annyi biztos.

2013-02-06 20.02.18.jpg

A zsömle, mely közrefogta az egészet szerintem házi volt az íze alapján, és mint olyan, nagyon finom is, csak kicsit tömör, egy kis szellősség a textúrában jobbat tenne neki, de tegyük hozzá így sem volt rossz. Teteje megpirítva (az alja is lehet, csak azt nem éreztem), megkenve házi paradicsomszósszal.

2013-02-06 20.02.55.jpg

A szalonna kiváló volt, tetszik a hozzáállás, hogy nem aprózzuk el holmi baconnel, hanem odavágunk, a tojás is megállja a helyét a burgerben. Sajnos ezen a ponton jött elő az, hogy a tányér túl kicsi, mert többször is majdhogynem csak az asztalon fértem el – jobb lenne kicsit nagyobb tér a pakolászásra.

2013-02-06 20.05.19.jpg

A hússal kapcsolatban vegyes érzelmeim vannak. Egyrészt számomra a burger darált húsból készül, de mint a jegybank manapság, én is nyitott vagyok az új ötletekre, szóval ez még a kisebb probléma. A nagyobb, hogy a hús egyik fele kicsit rágós volt, és már kezdtem is volna méltatlankodni, amikor meglepetésszerűen elkezdtek a falatok ízesek, omlósak lenni, pont úgy, ahogy az várható. Nem tudom mi volt a zavar oka az Erőben, de a vacsora végére szerencsésen megoldódott.

2013-02-06 20.01.43.jpg

A krumpli rendes mennyiség volt, hosszában nyolcadolva, sütve, fűszerezve. Egy kicsit talán száraz volt így egyedül, de szerencsére nem azért mert túlsütötték, sőt – egy kis tejfölös mártogatót azért el tudtam volna képzelni mellé. Ha már itt tartunk, a burger is nagyon finoman és változatosan volt ízesítve.

A vacsora nem érhet véget desszert nélkül, én is kikértem hát a browniet forró meggymártással, tejszínhabbal, és vaníliafagyival. No, ha ettetek már jó desszertet, akkor ez az volt, a sütemény kívül ropogós, belül lágy, dióval dúsítva, a szósz remek kontrasztban van a fagyival (ennek mondjuk a fogzománcunk annyira nem örült); mire elfogyott, addigra én is közel jutottam a kidurranáshoz.

2013-02-06 21.01.28.jpg

Két burger van az étlapon: a csirkés verzió 1750-ért, a fentebb említett pedig 2950-ért. Ez utóbbi sajnos nem olcsó, nem tudom, hogy a bélszín húzza-e így fel az árát, vagy mi, de ezt túlzásnak érzem, nagyon, bármennyire is bejött végeredményben a vacsora. A konyhát mindenképp ajánlom, utána pedig menjetek el sétálni egyet a Várba, ha már ott vagytok.

Adatlap

Nyitvatartás: 11.30-24

Cím: 1013, Alagút utca 4.

Honlap: http://www.alagutbisztro.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/alagutbisztro

Telefon / asztalfoglalás: (1) 788 5043

4sq: http://goo.gl/JY6o2

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr775075892

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gono 2013.02.13. 09:29:36

burger szempontból okés a poszt, de távolabbról figyelve a dolgot, meg kell említeni, hogy az utca legjobb kocsmáját kicsináló önkormányzat helyrehozhatatlan károkat okozott, és a helyen azóta működő vendéglátóipari egységek általában nem sokáig működnek mielőtt bedobják a törülközőt.

ti mit gondoltok, meddig lesz nyitva a bisztró?

bl4ze 2013.02.13. 10:49:55

@gono : igen, az egy "elátkozott" hely kábé. jönnek-mennek a vendéglátó helyek ott. én is kiváncsi leszek ez meddig bírja, főleg 3 ezres hambi árakkal :)

gono 2013.02.13. 12:07:02

@speed: volt ott egy remek éjjel-nappali blueskocsma, ahol rendszerint még harapni is lehetett valamit "plat de jour" alapon. az önkormányzatnak mindez nem tetszett, és azzal felkiáltással, hogy minőségi vendéglátóipari helyet szeretne látni (turisták blabla), brutálisan megemelte a bérleti díjat. és láss csodát a minőségi helyek meg rövid úton csődbe mennek ebben az üzleti környezetben.

MEDVE1978 2013.02.13. 13:15:06

Ebben a mostaniban király a kaja. Régebben arra dolgoztam, nagyon gyakran jártunk oda ebédelni. Van menü is egy ezresért. De az legalább megfelelő adag és finom is.

gonala 2013.02.14. 01:12:04

Nem ismertem a régi Alagutat,de ez a mostani nagyon a szívemhez nőtt.Varázsa van a helynek.
süti beállítások módosítása