Burger Blog

BpBurger (7) - Buffalo's

2012. március 07. Jancsa Jani

A Buffalo's is a budapesti forradalom elején nyitott, még talán valamikor 2010-ben. Akkoriban az István utcában volt a székhelyük, egy kis galériával, és őszintén megmondom, ott csak egyszer látogattam meg őket, ráadásul egy borkóstoló után, tehát finoman szólva nem tudtam teljesen komoly véleményt alkotni - ez változott meg most.

Kora délután tértünk be a Dohány utca elején lévő étterembe, ami majdnem a Zsinagóga mellett helyezkedik el. A földszinten ültünk le, de akár mehetünk lentebb is, mivel ott is van egy nagy terem, sőt, a mellékhelységek is arra találhatóak. Körbenézve a már-már szokásosnak mondható, amerikai stílusú berendezkedést láthatjuk, de szerencsére még nincs olyan sok belőle fővárosunkban, hogy unalomig ismétlődő legyen. Ez is valamennyire NY-t idézni, és odalenn még bölénybundás ülések is vannak.

Rendelésünk a 13 cm átmérőjű, azaz negyedfontos húst tartalmazó burgerre esett, ebből is a sajttal és baconnel dúsítottra, hozzá sült krumplit és coleslawt kértünk. Mindeközben pedig szemmel és füllel nyomon követhettük a kivetítőn az egyik zenés csatorna adását, talán kicsit hangosabban is a kelleténél.

Nem kellett többet várni 10-15 percnél, és meg is érkeztek a fogások, étvágygerjesztő kinézettel. Menjünk visszafelé: a sült krumpli a hullámos fajtából volt, a nagy adag bőven sok, a kicsi is elegendő lehet, mirelit, de friss, szóval semmi probléma. A hamburger szezámos zsemlében jött, megfelelően megpirítva, idáig minden rendben. A hús nagyon fűszerezett, pirosas bár, de teljesen átsütött, és ízre is ezt az érzést nyújtotta. Teljesen rendben lévő házi pogácsa, de nagyobb megváltást nem hoz.

Alatta majonéz és saláta várt, míg fölül cheddar és bacondarabkák, valamint némi pirított hagyma is. A sajt egyszerűen tökéletes volt, ugyanaz a feeling, mint amit a moziban kapunk a nachos mellé szószként (és amit imádok); olvadt, majdhogynem folyós, élénk ízű. A bacon kicsit húsosabb volt az átlagnál, de ez egyáltalán nem tett rosszat a szendvicsnek, sőt.

És most következik, amit a végére hagytam: a káposztasaláta. Budapesten én idáig a legízletesebbnek (lehet köpködni) a KFC-ét találtam, és ezt idáig fenn is tartottam - lehet, hogy máshol rusztikusabb, háziasabb, de ízre, összélményre nekem az volt a legjobb. Nem véletlenül írtam, hogy idáig, mivel most új királyt avattam. A Buffalo's coleslaw-ja egyszerűen lerúgott mindent a trónról; egyrészt az állaga miatt, sokkal apróbbra vágott a káposzta, ezáltal sokkal krémesebb jellege van az egésznek. Másrészt pedig az extra hozzávaló üt nagyon benne, ami nem más, mint a torma. Igen, jól hallottátok, annyi pluszt ad hozzá, hogy legközelebb otthon én is kipróbálom így, mert zseniális.

Ami kicsit zavaró volt, hogy már csak két falat volt a tányéromban, de a felszolgáló srác már vigyázzba állt a pulton innen, és valóban, alig tettem le a villám, máris ott termett, hogy vigye a tányérokat. Én megértem, hogy csak mi voltunk odafönn, meg minden, de azért ez egy túlzás. Másik oldalról vicces volt, mikor a szőke, dekoratív pultos hölgy pedig a pultra támaszkodva dekoltált a távolból, mondjuk sajnos erre pár perc múlva rájöhetett, mivel összehúzta a felsőjét - pedig komolyan mondom, nem bámultam.

Az árakról szólva ismét van egy kis káosz, mert a neten a legolcsóbbak a retróburgerek 480-ért, majd jönnek a normál, mint például a New Yorker 990-ért, a miénk az oldal szerint 1190 volt, a blokkon ez már 1250 lett, a teteje pedig a Triple Decker 1990-ért. Kaphatóak ezen felül még hot-dogok, különféle egyéb ikonikus szendvicsek, saláták, és természetesen desszertek is. Budapesten emlékeim szerint az elsők között hozták be a burgerevő kihívást, mégpedig a Jetiburgerrel, amiről több infót itt találtok.

Az online aktivitás nem a legnagyobb, ezt a Facebook is alátámasztja, de legalább van. A Buffalo's összességében egy teljesen korrekt kis hely, ha szeretnétek a belváros környékén egy jót enni, hozzá inni, zenét hallgatni (és azért a helyben a karaoke lehetősége is benne van), akkor teljes mértékben tudom ajánlani. És káposztasalátát mindenképp kérjetek.

Adatlap:

Nyitvatartás: 11-24
Cím: Budapest 1074 Dohány utca 12.
Honlap: http://buffalos.hu
Facebook: https://www.facebook.com/pages/Buffalos/180249162019643?sk=wall
Elérhetőség: 06-70-345-45-46
4sq: https://foursquare.com/v/buffalos/4e9dbfabd3e31270c9092984

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr804288438

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Viktor9 2012.09.01. 10:33:07

húha, engem meggyőzőtt, a cikk. könnyen megeshet hogy betérek egy hambira.

Valerijov 2012.12.28. 22:34:37

buffallo: 3szor voltam ott az elmúlt félévben, nem is értem, hogy került oda egy ilyen guszta cucc, mert én vékony, agyonszárított húspogácsákat s mirelit szar krumplit kaptam csak ott, meg szappan nélküli mosdót, meg körbehugyozott piszoárt, amit senki nem takarított fel, papírtörölköző meg nem volt, töröld a nadrágszárba a vizes kezed. de a legdurvább a legutóbbi volt, csedáros-békönös hamburgert kértem, amibe nyersen volt belehajítva a kicsit kockázott békön, ami AVAS volt. csesztek megbizergálni egy pár percre a vaslapon, nem hogy jobb legyen, hanem a romlott ízt elvegye, ilyen igénytelenséget egy buszvégállomási bodegában talán elvisel az ember harmadáron, de itt, ennyiért, hát pár utcával odébb tisztességes burgert kínál 1-2 konkurens, fulladjon bele a smucigságába az ilyen tulaj/konyhás.

István nem Zoltán 2013.03.10. 17:23:31

Nem is tudom hol kezdjem,annyira nem vagyok megelégedve,hogy bár nem szoktam regisztráltam ,hogy kommentet tudjak fűzni a rengeteg hazugság után amit fent olvastam és más ne essen az én hibámba!
Több mint egy órás kiszállítási idő pedig én is a dohány utcában vagyok,a buci az összes párát kiszívta a dobozból amiben megkaptam a csodálatosan kihűlt már már hideg "hamburgert" ami a párától teljesen nedves volt.Majdnem ,hogy üres a húspogácsán kívül egy két saláta foszlány árválkodott benne a hús igazából nem volt rossz csak hideg!A sült krumpli az mekkora mellé fogás kb. olyan volt mint ha fogpiszkálót próbálnék enni csak át nem szúrta a szájpadlásomat! Tehát összegezve nagy ívben kerüljétek a helyet mert nem olcsó de cserébe még szar is!!!
Képek:
kepfeltoltes.hu/view/130310/2013-03-10_16.49.11_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

kepfeltoltes.hu/view/130310/2013-03-10_16.49.22_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2013.03.11. 07:30:17

@István nem Zoltán: ha a dohány utcában vagy, és házhozszállítást rendelsz ugyanabból az utcából, akkor meg is érdemled amit kapsz, a hazugozást pedig kikérjük magunknak.
süti beállítások módosítása