Burger Blog

BpBurger (2) - Dr. Burger

2012. január 31. Jancsa Jani

 Elég erős vagy ahhoz, hogy elbánj a Professzorral? Soha nem fogod megtudni, hacsak ki nem próbálod magad a Ráday utcában, majdnem a Bakáts térnél a Dr. Burger rendelőjében. Ez lehetne a legjobb hely Magyarországon ahhoz, hogy rezidens legyél...

...de sajnos, mint a hazai egészségügyben, itt is vannak hiányosságok. A hamburgerező tavaly ősz elején nyitott, és egyedi, orvosi témájú megjelenésével hamar felkeltette a mi figyelmünket is. Az akkori tesztek sajnos már megmutatták a hiányosságokat is: hol a buci volt kemény, hol nem volt olyan burger, amit szerettünk volna, mégis azt írtam akkor, hogy

Ha ilyen hamburgerhús színvonal lenne mindenhol a városban, igencsak örülnénk, azt hiszem

Nos, múlt héten újra betértünk, és rendelés után néhány dolog rögtön szembetűnt. Először is a dicsőségfal, ahol a Professzor, illetve áldozatai szerepelnek, de erről később. Másodszor, hogy hideg van, kabát nélkül azért elég cidri a helyzet, ezt társaságunk hölgytagja végképp megszenvedte. Harmadrészt, ezzel szoros összefüggésben a pultos hölgy sem nővérkeruhában állt a pult mögött, ami elég szomorú, hiszen ez igen erős vonzereje volt a helynek (noha teljes mértékben érthető, hogy nincs kedve senkinek se megfagyni).

A rendelésünk egy Rezidens menü volt, ez magában foglal egy Rezidens burgert, egy adag sült krumplit, és egy pohár üdítőt is. Hármunknak az adag olyan 15-20 perc alatt készült el, ami egyrészt jó, mivel friss volt minden, másrészt viszont tényleg unatkoztunk, és fagyoskodtunk, miközben a pultos leányzó panaszait hallgattuk, melyet az éppen betérő, állást kereső hölggyel folytatott.

Amikor végre megjött a kaja az üdítő sajnos elfelejtődött, de kérésünkre rögtön pótolva lett, szóval ezt inkább a feledékenység rovására írnám. A burger nagy, kicsit édesebb fajta buciban érkezett, töltve minden jóval - és ezt szó szerint értve. Arról a fajta burgerről beszélünk, ahol simán tudsz kettőt-hármat is harapni, mire eléred a hús, ami érezhetően házi, egészen egyedien fűszerezett, de a laposabb fajtából van, szóval a teljesen átsütött mivolta igazából nem is kérdés. A burgerben volt még saláta, hagyma, paradicsom, uborka, szószok, mind tisztes mennyiségben. Én még kértem bele +150 forintért sajtot is, ami fajtaidegen módon, amint a képen is látszik, reszelt volt, de abból legalább jó sok, viszont ilyen értelemben hozzáadott értékt túlzottan nem tartalmazott. A krumpli mirelit, de friss, így elnézzük. Sajnos az asztalon nem volt pluszban só-bors, pedig elfért volna a krumplira.

A burgerek árai a Rezidenstől kezdődnek, ami 740, és egészen a Professzorig tartanak, ami 4490 forintért egy alső hangon két és fél kilós szörny. Ehhez kapcsolódik a már fentebb említett dicsőségfal és verseny is, miszerint aki két óra alatt elpusztítja a Profot, annak ez a kaland ingyen volt, és kikerül a falra is - a kihívás adott, magyar Adam Richman-ek előre!

Az online részről szólva sajnos a honlap egészen hiányos, az sem derül ki, hogy például hot-dogok is kaphatóak, szóval lenne még mit fejleszteni, csakúgy, mint a Facebook részen, ami ugyan van, de ennyiben ki is merül a léte. A Dr. Burger kis odafigyeléssel lehetne egy sokkal jobb hely, és bár így is tudom ajánlani, de sajnos nem feltétel nélkül - csak ha a fentebbiek nem zavarnak.

Adatlap

Nyitvatartás: 11-23
Cím: 1092, Budapest, Ráday utca 49.
Honlap: http://www.drburger.hu
Facebook: https://www.facebook.com/pages/Dr-Burger/189913387741177?sk=wall
Elérhetőség: drburgerbudapest@gmail.com
4sq: https://foursquare.com/v/dr-burger/4e413a181495c3b70246fa7b

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr983978357

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zaba · http://mbybk.blog.hu 2013.07.02. 17:35:56

Sajnos fél éve már hogy bezárt. A helyén egy Török gyros-os van, ami viszont igen kellemes.
süti beállítások módosítása