Burger Blog

Foster's Hollywood - 2009, Madrid

2011. szeptember 14. Jancsa Jani

Ez az írás egy utánközlése lesz ennek, de azért fogadjátok sok szeretettel!

A hálózatról annyit kell tudni, hogy amikor az első megnyitotta kapuit 1971-ben, Spanyolországban, egész Európa első számú amerikai-stílusú étterme nyílt meg ezzel. Azóta csak Madridban 15 éttermük nyílt, de még odáig is elmerészkedtek, hogy bár az alapítóik spanyolok voltak, még Floridában is nyitottak leányvállalatot. Valljuk be, ezt nem tehették meg volna anélkül, ha nem lennének veszedelmesen jók.

Az éttermet Orsi ajánlotta (aki kinn él már három éve Madridban, amúgy még az általános iskola padjait kopattam együtt vele) egy egészen profán okból kifolyólag: relatíve olcsó a kaja (10 euró környékén egy menü), valamint ingyen kóla utántöltési lehetőség van, csak az első pohárért kell fizetned. Mire másnap oda jutottunk, hogy az éhenhalás szélén fetrengtünk az egész napos városnézés következtében; gondoltuk bepróbáljuk a helyet.

Annak, aki még nem járt hasonló stílusú helyen, annak itthonról talán a Fr***ys éttermekhez tudnám hasonlítani, azt leszámítva, hogy azok érthetetlenül túlárazottak, sokszor gagyi ételekkel nagyon sok tekintetben. Belépve az étterembe az asztalunkhoz vezettek, ez este olyan 9-10 óra körül volt. A hely egész kinézete a nevéhez illően Hollywoodra hajaz, a díszletek, a pultok, minden ezt sugallja, sőt még a mellékhelység ajtajára is actresses illetve actors van írva (azonban odabenn még mindig a szokásos egyrétegű WC-papír van).

A nemdohányzó részben már nem volt szabad hely, így foglalás nem lévén a dohányzóban kaptunk helyet, mely teljesen oké volt, tekintve, hogy mi voltunk az egyedüli vendégek (ez fél óra múlva már nem volt igaz, mivel megtelt az egész). Étlapunkról a választék egészen bőséges volt, kezdve az előételekkel (állítólag a hagymakarika nagyon jó, ezt csak utólag tudtuk meg), saláták, szendvicsek, csirkeételek, steakek, és hasonló jellegű kaják, valamint hamburgerek (ha már Amerika). Mi először ez utóbbit rendeltünk: „All American” és „Barbecue” kivitelben, Grande, azaz ¾ fontos húméretben (ez magyarul olyan 33 deka), sült krumplival. Második este a fogyasztás pedig volt egy „Chiliburger”, és egy olyan tál, melyen steakesített hamburgerhús volt sajtos gombás szósszal, zöldségekkel, körettel.

Természetesen kértünk egy pohár P betűs kólát is, és az egész napi hőség és szomjazás hatására hamar el is fogyasztottuk azt; gondolván, hogy majd mint itthon, van valahol egy kifogyhatatlan csap, ahol refill. Hát nem. Alig volt pár korty már csak a poharamban, megjelent a pincér, és hozta a következő pohár kólát, szívószállal, jéggel, citrommal! Nem akartunk hinni a szemünknek – ez már a mennyország, vagy csak ennyivel vagyunk nyugatabbra? Innentől az örökös játék az volt, hogy kinek mikor fog jönni az itóka – szerintem kamerával figyeltek, mert kábé mindegy volt melyik pincér, de hozta!

Ilyen remek indítás után, hogy milyenek voltak a kaják? Egészen egyszerűen kiválóak! A hatalmas húspogácsa zseniálisan volt átsütve (nem kérdezgették ám, hogyan szeretnéd, default volt a max. félig – olyan gyönyörűen rózsaszín is volt a közepe, és szaftos, hogy majdnem elsírtuk magunkat, illetve volt, aki kijelentette, hogy innentől már nem is bánja, ha nem lesz más, mert ezért érdemes volt élni). A zöldségek hozzá frissek, ropogósak, a mártogatók úgyszintén, pazar darabok voltak. A chiliburgerhez például járt egy kis tálkában a névadó chili con carne (szintén hibátlan), és egy hatalmas sajt is rá volt olvasztva. A steak jellegű hambihús is hozta a formáját, a mártás rajta szintúgy elképesztően jó volt. A kaja végére egyszerűen csak Garfieldként pusztultunk a széken, és az egyetlen problémánk az volt, hogy ki fog majd hazagörgetni onnan minket. Tökéletes kulináris élmény volt.

Ha esetleg ilyen hely közelében jártok, mindenképp próbáljátok ki, mert hatalmas élmény, itthon, bizton mondom, ilyen árkategóriában, ilyet nem tapasztaltok (összesen fizettünk fejenként 15 eurót, de ebben a borravaló is benne volt). Ha nincs foglalásotok, szombat este megeshet, hogy ott helyben lehet csak foglaltatni olyan fél-háromnegyed órával későbbre, de bízzatok bennem: megéri. Nagyon megéri.

http://www.fostershollywood.es/

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr163207403

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Aroncido 2011.09.14. 21:14:50

Jól hangzik :D
Mellesleg én a Fr***y's et is imádom, szeritnem ott is tökéletes a színvonal és az étel :D

cr7 2011.09.16. 15:39:30

Mi az a Fr***y's? Bocs, de nem igazán ugrik be.:DD

cr7 2011.09.16. 16:10:00

@speed: Köszi, nem csoda hogy nem ugrott be, mivel még nem is hallotam róluk. Mindenesetre elég volt megnézni a honlapjukat, iszonyat drágák, külföldi turistáknak pont megéri.:)(gondolom nem véletlen vannak azokon a helyeken ahol.)
süti beállítások módosítása