Burger Blog

Új év - új burgerek a Tepsiben!

2018. április 13. Jancsa Jani

Nem is olyan régen az a hír érkezett, hogy a kecskeméti Tepsiben kibővült a burgerkínálat. Ha emlékeztek, már korábban is jártam arra, és kóstoltam elég sokféle ételt, de erre a hírre azonnal autóba csaptam magam, és a helyszínig meg sem álltam.

2018-03-31_12_18_43.jpg

A lakoma két burgerrel vette kezdetét: az egyik a Garnélás a másik pedig a Megalomán néven vonul be a köztudatba. Mindkettőnek a lényege gyakorlatilag megegyezik a korábbiakkal, tehát nagyon jó kérgű és állagú, nem az édesebb ízvilágot képviselő buci, valamint karakteres marhaízű, omlós húspogácsa.

2018-03-31_12_19_07.jpg

A garnélásban erre mentek rá a bébirákok (én mondjuk ezekből el tudtam volna képzelni kevesebbet, de nagyobbakat is, mivel így elég könnyen kiszökdöstek a szendvicsből, és állaguk sem igazán volt), melyek tök jól harmonizáltak a benne lévő paradicsomszósszal. Került még a kompozícióba lilahagyma, paradicsom, saláta, és ezzel zárult az első burger.

2018-03-31_12_19_55.jpg

A második burger már a nevében is mutatja, hogy nagyobb, mint a többi testvére hiszen az alapértelmezett 13 dekással szemben itt a hús 22-re nőtt. Ment még bele olvadozó cheddar, ropogós bacon, a zöldségek, valamint a házi szószból is egy jó adag, valamint egy kevés lyoni hagyma és jalapeno is, melytől egy kellemesen ízes, textúrákban gazdag, cuccos burger lett a jutalmunk.

2018-03-31_12_21_59.jpg

A burgerekhez köret is érkezett: egyrészt a házi sült krumpli instant szerelem, kívül ropog, belül omlós, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva. A helyi káposztasaláta kicsit az ecetesebb oldalra tolja a dolgot, és kellemesen dolgozik a savakkal, ami pont jó is a kaja mellé.

2018-03-31_12_18_49.jpg

2018-03-31_12_18_54.jpg

Ennyinél azonban nem álltunk meg, ugyanis jött még egy második kóstolókör is. Első körben a ház focacciajába néztünk bele, ami a Signore Serrano nevet viselte, és a nevéből kitalálható, hogy a névadó sonka a főszereplője, némi rukkola és mozzarella-ágyon, paradicsomszószos alapon.

2018-03-31_12_42_59.jpg

Belenéztünk még egy Angus bélszín steakbe is, ami egészen egyszerűen szuper volt: mennyei ízekkel és omlóssággal varázsolt el. Ehhez köretnek grillzöldségek, valamint zöldborsmártás érkezett, ami pont jól engedte érvényesülni a hús dominanciáját.

2018-03-31_12_43_16.jpg

Desszertnek egy New York sajttorta érkezett, melynek talapzatába fura módon került némi dió is - ez a csavar személy szerint nekem annyira nem jött be, de amúgy lezárásként pont jó volt.

2018-03-31_13_21_36.jpg

A burgerek 1590-től 2650-ig tartanak, a focacciak 760-1690-ig, a steakeknek pedig 1250-2850/100g az áruk. A Tepsi még mindig jó kis kajákat kínál Kecskeméten, szóval ha erre jártok, érdemes betérni!

Elérhetőséghttps://www.facebook.com/tepsigastropub/

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr5513831422

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attilajukkaja 2018.04.15. 09:18:06

A Tepsi FB oldalán nem látok garnélás burgert. :o(

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2018.04.16. 17:12:57

@Attilajukkaja: valamiert ott nincs frissitve a burgerlista
süti beállítások módosítása