Burger Blog

Wienerwald Csirkeburger

2013. március 07. Jancsa Jani

Elvileg még tavaly nyílt a Westendben a címben szereplő egység, valahol félúton Barstow felé a hátsó kajás szekcióban, bár én csak idén találkoztam vele. Pont volt egy kuponos akció nemrég, melynek keretein belül mi is kipróbáltuk a csirkeburgert. Nem árulok el nagy titkot, hiba volt.

2013-02-28 19.52.37.jpg

Valamikor hétköznap este jártunk ott, és bár a kiszolgálással nem volt lényegi probléma, azért valahol eldugottan azt éreztük, inkább lennének ők is máshol, mint ott. A szendvicsek frissen készülnek a hátsó konyhában,elől pedig csak pár csirkerész, saláta, és köret volt kirakva csak.

2013-02-28 19.35.32.jpg

A kinézetben nincs sok meglepetés, a sült krumpli is valahol az átlag környékén mozog, nem a legropogósabb, de nem is puha, lényegében a hozzáadott szósszal betölti a szerepét, de semmi többet.

2013-02-28 19.39.51.jpg

A szendvicset kézbefogva először azt érezzük, hogy van benne anyag, ez azért bizakodásra ad okot. Kibontva a magasság nem olyan nagy, a zsömle egészen jó minőségű szezámmagos, odabenn pedig egy hadseregnek is elegendő hagyma, valamint saláta, sajt, és "eredeti WW hamburgerszósz" fogad; ez utóbbi távoli rokona lehet a Big Mac szósznak, de annyi biztos, hogy ezzel sem fukarkodtak.

2013-02-28 19.40.13.jpg

A húshoz érve először nem is tudjuk, hogy mit gondoljunk, de megpróbálom objektíven elmondani: a hús olyan, mintha valami leveshúsból lenne összegyurmázva, nagy valószínűséggel csirkecombfilé, valamint felfedezhetünk benne zöld darabkákat is, ami sanszos, hogy fűszernövény, bár ízben túl sokat nem adott hozzá. Nekem folyamatosan az az érzésem támadt, hogy a következő falat mócsingos lesz, ami szerencsére nem volt, de ha ez már felmerül, az rég rossz. Egy szóval megfogalmazva ez az összegyúrt húspogácsa egészen egyszerűen méltatlan a szendvicshez, és őszintén szólva nem is értem, miért kell ezt erőltetni, illúzióromboló.

2013-02-28 19.41.02.jpg

2013-02-28 19.44.21.jpg

Ahhoz képest, hogy ez a burger mennyire nem volt jó, az 1090 forintos ára azért eléggé brutális (menüben 1600, WTF?), főleg a hús milyenségét tekintve. Kapható még Schnitzel, BBQ, Édes-chili, valamint Grillezett csirkeburger is, szóval a rántott témáknak még érdemes is lehet esélyt adni; csakúgy, mint az érdekesebb köreteknek is (bajor krumplisaláta), tekintve, hogy a régió konyhája remek, csak ez a szendvics (a hús) volt elbaltázva. De az nagyon.

wienerfacse.jpg

(Csendben kérdezem csak meg, hogy minek kirakni a Facebookra a honlap címét, ha az nem működik?)

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr835114203

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.03.07. 11:25:50

Én grillcsirkét ettem ott. Az nem volt rossz.

mr.louie 2013.03.07. 11:38:07

Lehet rosszul értem, de akkor most ez a kicsi sima BURGER (pia, krumpli nélkül) kerül 1000 forintba?

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2013.03.07. 11:54:06

A húspogács tényleg teljesen a német ízlés, ott én még másmilyen csirkehúspogácsát nem ettem.
Ugyanakkor a lassan de ropogósra sült grillcsirke hihetetlenül finom! Ha kénytelen vagyok a westendbe menni, csak azt eszem, mert árban olcsóbb mint egy átlagos menü, igazi húsból készült, mindig friss, és tényleg nagyon finom.

Nekem a bajor krumplisaláta túl édes volt, ugyanakkor akivel közösen ettünk, majdnem elélvezett tőle, és azóta is mindig szóba kerül. Kicsit ez ízlés kérdése. Velem eddig mindig kedvesek voltak, a minőség szerintem halálra veri mind a két meghatározó hazánkban jelenlevő láncot, vannak leves (az egyik finom, a másik egyáltalán nem, de nem emlékszem a nevükre). A cikk a címével erősen lehúzó lett, pedig szerintem ennyire nem rossz hely...

lobster thermidor 2013.03.07. 11:55:17

Ez az a kaja, amibe a félig megkopasztott csirke fejét, meg a lábát is beledarálják?

Vili bácsi 2013.03.07. 11:58:24

A valódi csirkeburger legalább 35 százalék lóhúst tartalmaz...

baliquez 2013.03.07. 12:17:53

Támogattad a labanc láncot, így jártál. Egyél sült oldalast meg hurkát savanyával-puhakenyérrel a helyi hentesnél.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.03.07. 12:21:13

pedig kinézetre nem rossz, de ezek után kipróbálni nem biztos, hogy merném.

Rox 2013.03.07. 12:23:29

@kekec8: Mondd ezt még egyszer. Mondd ezt még egyszer, hogy hogy mi. Mondd még egyszer, ha mered te f@szfej, b@szd meg! Mondd még egyszer, ha mered!

Rox 2013.03.07. 12:25:12

@mr.louie: Na és tudod hogy hívják a Sajtos negyedfontost Párizsban?

dr. kek21 2013.03.07. 12:27:03

Azért érdekes módon a Majka burgereséről mennyivel hosszabb és pozitívabb REKLÁM született...

Lajos ghr 2013.03.07. 12:33:46

tehát végülis sz@r volt annak ellenére hogy mindennel jól meg volt pakolva és igazi húsból volt, de azért pár potenciális vásárlót sikerült elijeszteni.

Rox 2013.03.07. 12:37:36

@Lajos ghr: Az igaz ember járta ösvényt mindkét oldalról szegélyezi az önző emberek igazságtalansága és a gonoszok zsarnoksága. Áldott legyen az, ki az irgalmasság és a jóakarat nevében átvezeti gyöngéket a sötétség völgyén, mert ő valóban testvérének őrizője és az elveszett gyermekek meglelője.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2013.03.07. 12:38:54

@doggfather: nem csodálom, mert sikerült a fotókon úgy bemutatni, mintha gusztustalan lenne, pedig, így minden pogácsa ilyen. Szerintem ez nem szép dolog. Nekem nem szimpatikus. Írja azt hogy neki nem ízlett, és az állaga sem az ő ízlése. Vagy hogy nem az itthon megszokott.
Nemrégen olvastam egy hasonló blogon hogy köretként az édesburgonya gusztustalan volt, kikérte magának. Mindeközben a világ fine dining éttermei előszeretettel használják, nem véletlenül. Mi magunk is sokszor készítjük. Mégis van olyan családtagunk, aki azt mondja ilyen fura sütőtököt nekem ne adjál... Én azt hiszem ez tényleg ízlés dolga... de persze tiszteletben tartom a véleményét ha nem ízlett, nem ízlett..

baliquez 2013.03.07. 12:39:45

Egyébiránt a jó szaftos, rácson hirtelen meglángolt tanyasi csirkecomb-filé remek lehet salátával és ötszáz-sziget mártással hambuciban, de húspogácsába szerintem csak gyesznyau/marha való...

Fue · http://www.english-hungarian.com 2013.03.07. 12:40:35

Nekem volt szerencsém egyszer egy brojlercsirke-konferencián végighallgatni, hogyan gyártják ezeket a csibefalatokat/fasírtokat. A pontos folyamatra nem emlékszem, de a lényege valami olyasmi volt, hogy a megtisztított csirkét egészben valami anyagba rakják, ami lemarja, hígítja és közben puhítja a húst. Ezt követően gyúrják össze, szárítják, sütik stb.

Akit érdekel, biztos találhat róla csillió helyet, ahol pontosan leírják.

Persze nyilván nem mindegyik ilyen, ahol harapás/vágás után látod a rostokat, az gyanúsan igazi. Ez nem tűnik olyannak.

☉ ☾ 2013.03.07. 13:04:16

Mindegy milyen kaja, csak szar magyar kaja ne legyen, hulladékból. Még hogy a sarki hentes! A haltápon nevelt csirkehúsával? A magyar kaja, magyar alapanyaggal olyan mint a népirtás.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2013.03.07. 13:05:45

@Fue: akkor nem jól, vagy félre hallottad. Nincs olyan tovább-feldolgozási folyamat - legalább is ez EU-ban nincs - ahol egészben teszik cutterbe a szárnyast.

☉ ☾ 2013.03.07. 13:06:21

A magyar konyhából csak egy alapanyag hasznosítható, a só. De abból is jobb a tengeri...

☉ ☾ 2013.03.07. 13:07:50

Amikor a magyar hentesek bizonyítványt kapnak, az olyan, mintha kitüntetést vennének át ételhamisításért.

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2013.03.07. 13:10:46

@dr. kek21: egy plázás gyorséttermi szendvicsről mit akarsz még hallani?
@Lajos ghr: hát mivel egy csirkés étteremnek a hús lenne a lényege, igen, a hús vitte a sírba az egészet

☉ ☾ 2013.03.07. 13:11:58

Csendben jegyzem meg, hogy működik az a webcím... csak a cikk szerzőjének nem sikerült bepötyögni a betűket a megfelelő sorrendben.

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2013.03.07. 13:12:18

@Legelő Őse: ez nem "gusztustalan bemutatás", ezt látod, ha megveszed a szendvicset, sajtófotókért máshová kell menned

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2013.03.07. 13:13:30

@☉ ☾: DIE ANGEFORDERTE SEITE WURDE NICHT GEFUNDEN - ez aztán a működés

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.03.07. 13:13:43

@☉ ☾: Most akkor addig nyomulsz míg jól ki nem oszt valaki? Mazo-e vagy?

☉ ☾ 2013.03.07. 13:16:16

@speed: további kattintgatással további infóhoz jutsz. Működik, csak nem teljes és nem magyar. Ennek mondjuk örülhetnél is.

☉ ☾ 2013.03.07. 13:17:12

@pocakos focista: kioszt? Mire gondolsz? Mérgesen lenéz a billentyűkre?

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2013.03.07. 13:19:09

@☉ ☾: azért egy .hu-s domain alatt én ennek nem örülök, mit kezdjek ezzel itthon?

☉ ☾ 2013.03.07. 13:19:11

Ez a cikk egyébként egy kritikába csomagolt reklám.
Mondjuk elhiszem, hogy sokan nem vették észre, de azért mégis az.

"Kapható még Schnitzel, BBQ, Édes-chili, valamint Grillezett csirkeburger is, szóval a rántott témáknak még érdemes is lehet esélyt adni; csakúgy, mint az érdekesebb köreteknek is (bajor krumplisaláta), tekintve, hogy a régió konyhája remek..."

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2013.03.07. 13:19:24

@speed: a negyedik képig látom ezt ha megveszem. Az utána következő képeket akkor látom, ha megeszem. De ha melléírod hogy ..leveshús.., ...mócsing.. zöld darabkák..stb, akkor elindulunk a gusztustalanság irányába. Ugyanakkor a tények, hogy ha a combfilé érződik, az pont nem rossz dolog, hogy kevesebb benne az ízfokozó, és hogy nincs folyósra aprítva mint az általában az alacsony színhúst tartalmazó (ám annál több bőrke, taraj miegyéb tartalmú termékek" számomra például inkább előny. Ugyanakkor ez a te blogod, a te véleményed, nem számonkértem. Csak leírtam az én véleményem erről, mert az meg egy kommment volt. Az meg az én véleményem.

☉ ☾ 2013.03.07. 13:23:28

Most jön az, hogy Magyarországon NINCS fogyasztóvédelem. Esetleg írhatsz az élményeidről egy blogot...

Fue · http://www.english-hungarian.com 2013.03.07. 13:25:02

@Legelő Őse: Nem tudom... több mint 10 éve volt, ráadásul szerintem amerikai téma, lényegében annyira emlékszem, amit leírtam.

Amúgy miért jobb, ha nálunk darabonként csinálják?

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2013.03.07. 13:37:48

@Fue: ezek a beszállítók erősen szabályozzák hogy pontosan milyen összetétel lehet egy ilyen pogácsában. A levágott állatot egy soron akasztva elektromos késsel részekre bontják, majd a különböző részek nagy csillékben elutaznak arra a helyre, ahol majd valamit kezdenek vele.(előhűtve, darabolva, lédig, vagy egalizált csomagokban, tovább feldolgozásra, fagyasztva stb-stb.)
Leegyszerűsítve: A különböző részeknek más és más az értékük. Ha egészben tennének bele egy csirkét, akkor ez az érték nem érvényesülne. Nagyon rossz lenne a fő test tájakra vetített kihozatal.
Azt hiszem mindez már kicsit több információ mint amire szükséged lenne...;)

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2013.03.07. 13:39:36

@Fue: vagyis mondjuk a mell kilója a farhát kilójához viszonyítva...szerintem ez érthető. Ha a mell eladható drágán egészben..

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.03.07. 13:44:03

@☉ ☾: Csúnya szavakkal illeti a személyedet a billentyűzete segítségével, mindezt nemzeti érzelemtől fűtve.

Fue · http://www.english-hungarian.com 2013.03.07. 13:44:05

@Legelő Őse: Köszi, közben én is utánanéztem - úgy tűnik, hogy a folyamatot, amiről írtam, 2003/2004-ben az USA-ban is betiltották.

Úgyhogy bocs, tényleg elavultak voltak az információim.

na__most__akkor 2013.03.07. 13:57:09

A munkahelye(i)m és a lakásom környékén igyekszem megismerni a henteseket. Aztán már tudok válogatni.

Van köztük jobb meg rosszabb. Amerikai szart egyik se árult (...eddig még...) .

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2013.03.07. 13:57:36

@Fue: én biztosan nem haragszom ;) mindezek ellenére nem egy kifejezett élmény a folyamat. Bár érdekesnek akár nevezhető is.

kifordított nagyanyó 2013.03.07. 14:01:22

Akkor is mindig megéhezek ha idenézek.:))

Démonmac1 2013.03.07. 14:08:14

@na__most__akkor: Biztos gazdaságos lenne Amerikából hamburgerhusit ide behozni..
- - - - - - - - - - - - - -
Egyébként összehasonlítani össze lehet, odakinn sokkal jobb íze van a hamburgernek mint itthon - itthon a Burgerking/Meki teljesen ergya szart árul (még európai viszonylatban is - végig teszteltem az európai országok többségében:)

Vittore. 2013.03.07. 14:32:34

Egyébként a Facebook szabályai tiltják, hogy a weboldal címe kikerüljön az oldal tetején látható képre.

vdkvdkvdk 2013.03.07. 15:10:53

Mindig röhögök az ilyen (amúgy reklámszagú) értékeléseken, amik gyorskajáldák silány kajáival foglalkoznak. Hisz ott keresi a kedves szerző a minőséget, ahol az nem is létezhet. Hisz 1000 km-ről ideszállított élelmiszeripari, mesterséges összetevőkből álló, milerit műkajákról van itt keményen szó. Ojádék az egész úgy ahogy van. Ha már rámetevedik valaki egy ilyen hányás kajára (mert rohan, nincs ideje másra), akkor legalább szégyelje el magát, húzza szemébe a sapkát, nehogy barátjai felismerjék, oszt jó van. Várom már a tablettás borok értékelését.....

bgp 2013.03.07. 15:13:38

Ízetlen csirkeburger, wtf. How it tastes? Like chicken.

Silent Bob 2013.03.07. 16:15:37

@vomit: Fuj bazmeg, majdnem behánytam.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2013.03.07. 16:53:44

@Legelő Őse: Itt és a Városban blogon is valami furcsa kényszert érez a posztoló, hogy neki kötelező félbeharapott burgereket fotóznia, hiába gusztustalan. Ehhez jön hozzá, hogy egyre gázabb helyekről látni burger teszteket, bár az árakon nem látszik a minőség.

Igényesebb helyeken (ahol pincér is van) félbevágva adják a burgert, úgy azonnal látod, mi van benne és szépen lehet fotózni is, nem kell félig megrágni előtte.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2013.03.07. 16:59:14

@Démonmac1: A Meki Amerikában kukoricával táplált amerikai marhából készült hamburgert árul, itthon meg olyan húst használ, amit a legolcsóbban megkap a magyar/ukrán/stb. beszállítóktól.

mojoking77 2013.03.07. 17:31:12

@vdkvdkvdk: Ahelyett hogy nyilvanosan hulyet csinalsz magadbol, legkozelebb kerlek olvass egy kicsit visszabb, hogy megtudd mirol is szol a blog. Bar persze a te dolgod..

mojoking77 2013.03.07. 17:35:55

@Étteremkritikus: ????????? Miert adnak felbevagva a burgert? Mi a fenerol beszelsz te baratom? Az egy dolog, hogy lathatoan fogalmad sincs a hamburgerekrol, de hogy meg altalanossagokban is hulyeseget beszelsz a sznobizmus moge elrejtve... A leg "igenyesebb" (ahogy te mondod, bar inkabb sznobabbat mondanek) hely, ahol burgert ettem eddig a Bock Bistro volt, nos, ott nem volt felbevagva, biztos nem tudtak, hogy igenyesnek kell lenniuk. Arrol vegleg nem is beszelve, hogy ha beulok egy puccosabb etterembe, akkor nem burgert fogok enni...

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2013.03.07. 17:44:29

@mojoking77: Nem sznob és puccos étteremről beszéltem, hanem igényesről. Például a Nu bisztró a Nyugatinál, ahol 1650-ért kapsz 3 fogásos ebédet, amiből a fő fogásnak választhatsz például tarja burgert. A menün kívül mindig van az étlapjukon 2-3 másik burger is, marhás, csirkés, thai, stb.

Londonban hasonló tapasztalatom volt, még az ismeretlen kis pub-okban is félbevágva adták, mellé sültkrumpli és valamilyen mártogatós volt egy kis tálkában.

Persze, ha csak elvitelre veszel vagy csak a Bock-féle túlsztárolt helyeken eszel, akkor sose látsz ilyet...

mojoking77 2013.03.07. 17:59:41

@Étteremkritikus: A burgert alpvetoen kezzel szoktak enni. Ezek utan megis minek felbevagni? Csak, hogy nehezebb legyen elfogyasztani? Tarja burger? Setreshus medium-nak megsutve? Haat, tenyleg rem igenyesnek tunik. Itt kint az USA-ban, ahol nepkaja a burger, ha nem junk food-kent eszem, akkor sincs felbevagva, hanem egymas melle van teve a teteje es az alja a ciponak, telepakolva mind a ket oldal.. Bocs..

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2013.03.07. 22:17:01

@mojoking77: Ha nagy a burger, nem tudod kultúráltan megenni étteremben, ezért vágják ketté vagy ahogy írtad, egymás mellé teszik az alját és a tetejét. Egyben csak akkor szokták adni Európában, ha elviszed vagy gyorsétteremben veszed.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2013.03.07. 22:21:39

@mojoking77: Az angol pubokban adnak kést és villát a burgerhez, ehhez mit szólsz? :)

Egyébként az eredeti témára visszatérve, szerinted van értelme félbeharapott burgereket fényképezni?

mojoking77 2013.03.07. 22:56:24

@Étteremkritikus: Maskep nehez a belso allagot megmutatni, epp azert mert nem adnak hozza kest villat. Nekem semmi bajom nincs azzal, ha megmutatjak, milyen belulrol, sot fontos, mivel tudomm, hogy a blog iroja (pont ugy mint en), ha teheti medium, vagy medium-rare modon keri a hust, amit otthon eleg keves szakacs kepes eloallitani.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2013.03.08. 11:39:20

@mojoking77: A medium-rare csirke miért jobb, mint a medium-rare sertés? :)

mojoking77 2013.03.08. 15:38:45

@Étteremkritikus: Igaz.
Nem is eszek soha csirkeburgert. Az olyasmi lehet, mint az alkoholmentes sor.... Biztos, hogy abbol is van finom, de ugyan mar.
süti beállítások módosítása