Egyik kedves olvasónktól kaptunk a tippet, miszerint Káposztásmegyeren van egy büfé, ahol az egyik legjobb burger kapható a városban. Most arról ne beszéljünk, hogy ezt mondani mekkora divat mostanság, valamint ha mindig kaptam volna egy ezrest, ahányszor ezt hallom, akkor milliomos lennék, de nyilván engem is elkapott az ékszíj, és elkezdtem álmodozni. Mert mi van ha Gyula bácsi csak öreg, és nem akarja használni az internetet, az oda járók pedig szabadkőműves kör módjára védik a titkot, és ezért nincsen ennek a helynek semmi nyoma a neten, pedig valójában világklasszis burgert kapni. Nos, el kell, hogy keserítsek mindenkit: ez nem így van.
Újpest és Káposztásmegyer mindig is egy varázslatos hely volt számomra, előbbinél a régi utcák és családi házak között kanyargó villamos, utóbbinál pedig alacsony kis panelházak, és a kertvárosias környék volt az, ami megragadott, amikor arra jártam. Ezúttal is a 14-essel érkeztünk, és mivel nem volt sok információnk a büfé hollétéről, így kicsit kavarásztunk, hála annak a várostervezési jó szokásnak, hogy egy utcát egy másik utca mindkét végén tud keresztezni. Ez amúgy egy klasszikus megtévesztő húzás a városban kevéssé jártas lakosok számára.
A kívülről szépen kifestett falú büfére a Művelődési Központ nevű buszmegállóban találtunk végül (a Hajló utca másik végénél, a Bárdi autónál), majd miután előre is elnézést kértem mindenkitől, bármi is jöjjön, fogtuk magunkat, és behatoltunk. Odabenn volt négy ülőhely, mindenfelé ételek, és áraik, valamint egy pult, benne zöldségek, mögötte sütőlap, olajsütő, gyrosnyárs, és aki az egészet uralja: Gyula bácsi. Hamburgerből nem volt nagy a választék, konkrétan sima, sajtos, baconos, és hawai (sic!), ti meg már gondolom tudjátok, hogy én mit kértem. A hús egy műanyagdobozból érkezik a sütőlapra, rá lapka sajt, bacon, egy másik grillre pedig zsemle került, majd miután tisztáztuk, hogy ki mit szeretne bele (mindent), el is kezdődött az összeépítés. Először mustár, majd a zöldségek (saláta, uborka, paradicsom), rá jó sok hagyma (lila és vörös), ezután a hús, sajt, bacon, majonéz, ketchup, házi csípős szósz, és a teteje, mindez egy műanyagtányérra, plusz kéztörlők a tisztálkodáshoz.
Kezdjük a lényeggel: a hús, bár elsőre nem voltam benne biztos, de házilag készült, marhahús, nyilván nem top-minőség, de ez itt nem is elvárható, ellenben meglepően finom volt, simán megállja a helyét a büfék versenyében. A buci kalácsszerű, még-nem-fullasztós, a házi csípős kellemesen pikánsan teszi a dolgát, viszont a szósz nagyon folyik, és a garmadányi hagyma is szeret kiugrálni a szendvicsből, ami nem is lenne gond, csak a tányérra került egy szalvéta is, melyet utána vagy megeszel a kihulló részekkel, vagy le is mondhatsz az egészről.
Az árak teljesen barátiak, 550 a hambi, 650 a sajt, plusz 80 azt hiszem a bacon, szóval egyáltalán nem drága. Mivel zárt térben készül minden, nyilván kajaszagunk lesz, de ez elég egyértelmű, meg sem lepődtünk rajta. Noha nagy meglepetést vártunk, ez most sem ért minket, viszont egy újabb olyan hellyel gazdagodott a paletta, ahol mirelit hús helyett szívvel-lélekkel összerakott hamburgert kaptunk a pénzünkért. Ja igen, elfelejtettem említeni, de Gyula bácsi végtelenül udvarias a kiszolgálásban, mi pedig szeretjük az ilyet, úgyhogy mostantól a Megálló Büfét is felkerült a Nagy Budapesti Internetes Hamburgertérképre.
