Burger Blog

Hazai fejlesztésű burgerek a TGI Friday's kínálatában!

2018. február 27. Jancsa Jani

A TGIF-fel régi és jó kapcsolatot ápol a blog, hiszen ha visszaemlékeztek a legelső írás már 6 éve jelent meg a magazin oldalain. Nem titok, hogy tavasz környékén mindig van egy étlapváltás - idén sincs ez másképp.

2018-02-12_14_25_44.jpg

Ráadásul, ahogy már a címben is jeleztem, ebben az évben egy eddig példa nélkül álló történet jött velem szembe, ugyanis a budapesti divízió úgy döntött, akar valami kis pluszt vinni a dologba, amihez kifejlesztettek két burgert, melyet aztán sikerült is a nemzetközi központtal jóváhagyatni, így a világtörténelem folyamán először magyar fejlesztésű TGIF burgereket lehet kóstolni az étterem kínálatából.

2018-02-12_14_25_40.jpg

Természetesen egy ilyen alkalmat én sem hagynék ki, szóval rá is mentem mind a két verzióra. Az első ezek közül egy klasszikus magyar kaja, a Budapest Bélszín újraértelmezése, burger formában. Ebbe a már jól ismert húspogácsa mellé érkezik grill libamáj, ropogós bacon, meg chipotle majonéz, de ennyinél nem áll meg a történet. Ugye az eredeti étel lelke is egy lecsó jellegű képződmény, amit itt egy paradicsomos-paprikás-hagymás, dzsemmé redukált szósz pótol.

2018-02-12_14_25_51.jpg

A Friday's burgerei alapvetően sem rosszak, de a mostani konstrukció a máj és az egyéb belevalók jóvoltából méginkább erősnek mondható - ez szerintem a képeken is látszik, korrekt kis darab. Mellé sült krumpli és további chipotle mayo került szervírozásra, csak, hogy biztosan ne maradjunk éhesek.

2018-02-12_14_25_56.jpg

A második burger a franciás vonalat erősíti, a neve French Camembert, és innentől ki is lehet találni, mi került bele. Nyilván, ha nem menne, elmondom: camembert szeletek pihennek a marinált lilahagyma-karikákon, melyek a ropogós bacon-talapzaton nyertek megerősítést. Emellé rukkola, paradicsom, valamint tunkolásilag a krumpli mellé a signature Jack Daniels szósz került.

2018-02-12_14_26_34.jpg

Ez a burger is elég baba volt, viszont az elsőhöz képest nem tudta azt a wow-faktort hozni, de mondjuk ez jól is van így - más karakterisztika, más ízvilág.

2018-02-12_14_26_40.jpg

Desszertnek egy valódi klasszikust, karamellszószos almás pitét toltunk az arcunkba - ez pont azt adta, amit vártunk, akár a nagyi is tálalhatta volna nekünk - se több, se kevesebb, korrekt lezárása egy nagyívű kajálásnak.

2018-02-12_14_54_32.jpg

Árügyileg a francia vonal 3590 a Budapest verzió pedig 4590 - a TGIF kaják amúgy is inkább a magasabb árkategóriába tartoznak, de mivel a minőség is az ő oldalukon van, úgy gondolom, ezzel nincs is semmi gond - az ízek magukért beszélnek!

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr1313702524

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása