Burger Blog

Gourmet Burger Kitchen, Cardiff

2017. november 02. Jancsa Jani

Nem is olyan régen fejeződött be egy wales-i túránk a srácokkal, mely során ettünk pár középszerű burgert vidéken, de beérve egy nagyvárosba eljött az ideje, hogy valami finommal is kényeztessük az ízlelőbimbóinkat. Hiszitek, vagy sem, de ez összejött.

2017-09-12_13_35_50.jpg

Cardiffban természetesen nem maradhatott el a kastély megtekintése, majd onnan egyenesen a sétálóutcán érkeztünk meg az étterembe. Maga a hely pont közepes méretű, és egy fura rendszerben a leülés után megkaptuk az étlapokat, utána rendelni a pultnál tudtunk, de a piákat a kajával együtt kaptuk meg.

2017-09-12_14_06_47.jpg

2017-09-12_13_18_42.jpg

Az étlap meglehetősen terjedelmes, úgyhogy beletelt egy kis időbe, mire kitaláltam, hogy minden burgerek alapértelmezettjét, a sajt-bacont akarom magamnak. Előbbi feltét ráadásul opcionálisan választható: lehet érlelt cheddar, füstölt applewood, vagy american. Nekem a másodikra esett a választásom, valamint ital terén egy jamaikai stílusú lagert választottam, mintha nem az lett volna a túra egyik felismerése, hogy a kinti lagerek hát, hogy fogalmazzam... nem az én ízlésemet képviselik.

2017-09-12_13_23_35.jpg

A burgerek tálalására nagy hangsúlyt nem fektettek, viszont tányérra kerültek, és a szokásos zászlócskás módszer mutatta, milyenre készültek. A zsemle szezámmal szórt, könnyed, ámde mégis stabil állagú, remek darab volt.

2017-09-12_13_35_36.jpg

Benne a hús 100% angol marha, és hát gyerekek - ilyennek kell lenni egy iszonyat jó angol húspogácsának, egyik legjobb darab volt amit mostanság kóstoltam. Mindezeken felül a bacon ropogott, a sajt kellemesen olvadt, valamint került bele egy kevés majonéz, savanyú uborka, meg saláta is.

2017-09-12_13_35_46.jpg

Egy szó, mint száz, ez bizony közelített a tökéletes burgerhez számomra, egyszerűségében zseniálisan jó.

2017-09-12_13_41_00.jpg

Na és a köretek. Egyrészt nézzétek a káposztasalátát, mennyire szép, a színek, és a gránátalma totálisan feldobta a dolgot. Másrészt a Truffle cheese fries sem viccel: héjas burgonyahasábok, szarvasgombás sajtszósszal, a dekadencia jegyében.

2017-09-12_13_36_00.jpg

2017-09-12_13_36_12.jpg

A végére az ár: 6100 jó magyar forinba került mindez, ami itthon sok, odakinn normális, szóval nagyon nincs is mit taglalni ezen. A Gourmet Burger Kitchen (szemben más angol láncokkal) totálisan belopta magát a szívembe, és máris vágyom vissza.

Elérhetőség: https://www.facebook.com/gourmetburgerkitchen/

Cím: Unit 2 Library Building, Mill Lane, Cardiff, CF10 1FL

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr8312948525

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wrstjnethn 2017.11.03. 05:46:45

A GBK nekem is bejön, bár az igazi, szívvel-lélekkel készült hamburger az óceán túloldalán terem.

paráznabillegető 2017.11.03. 05:46:55

uk vagy írek, jóféle burger húspogácsa viszonylag könnyen beszerezhető. de semmiképpen sem a mélyhűtőből.
atzán utána már túcifrázni sem kell. valami minőségi zsömlefélébe bele, némi akármilyen szósz, esetleg pici sajt, oszt szevasz. a lényeg úgyis a hús, arra kell fókuszálni!

mellesleg hol volt ez írva, az indexen kívül, hogy brexit-burger? csak mert az jó nagy faszság.

wrstjnethn 2018.07.31. 09:51:25

@wrstjnethn: abszolút egyetértek, az angol burgereknek nincs "lelke", hozzák a kötelezőt különböző árszinteken, de ennyi. Főleg a kocsmai burgerekre igaz, az erre specializálódott láncok legalább a verseny miatt próbálnak változatosabb étlapot összerakni. Az igazi burgert az USA-ban kell keresni.
süti beállítások módosítása