Burger Blog

Balkán Bistro, Érd

2016. április 20. Jancsa Jani

Mindig nagy izgalommal tölt el, ha ki tudok mozdulni Budapestről, és vidéken keresni valami jó kis kajás helyet. Nos, Érd inkább agglomerációnak számít, és bár sokan mondják, hogy egy alvó város, az biztos, hogy ha ébren vagyunk, egy helyen bizony nagyon jókat lehet enni.

2016-04-13_18_04_12.jpg

Ha egy egyenes vonalban képzeljük el a kiérkezésünket Pestről a Campona felől, akkor sokat kanyarogni nem kell, és máris ott leszünk, az üzlet mögött parkolni is tudunk, de a buszok is előtte haladnak el, szóval nincs kifogás, hogy miért nem találtunk oda. A földszintes épületet eltéveszteni sem lehet, odabenn egyszerű kis kockás abroszos elrendezés, illetve odakünn egy kis terasz fogad, ami az alakuló szép időben egyre jobb hír. Ráadásul a Facebookon fellelhető információk szerint a családnak már 1885-ben is volt Érden egy cukrászdája, szóval igazi lokálpatriótáknak mondhatók.

2016-04-13_18_04_23.jpg

Rendelésünket, meg úgy az egész kínálatot a görög-balkáni vonal határozta meg, így elsőnek kértünk egy gyrostálat, egy balkán burgert, meg előtte egy kis görög gyümölcslevest. Az ember nem számítana rá, de teljesen komoly választék van autentikus görög cuccokból, így fellelhető itt Manouri sajt, dolmades, és tirokafteri is, original görög alapanyagból.

2016-04-13_18_05_02.jpg

2016-04-13_18_12_49.jpg

De térjünk vissza az ételekhez! A leves igen kellemes volt, édes, ízes, sokkal jobb, mint amilyenre korábbi, menzás élményeink neveltek. Utána beugrott még egy kis sajttal töltött paprika is, előétel gyanánt, mert miért ne, szerettük őt is.

2016-04-13_18_20_59.jpg

A gyrostál (melyből bátran a nagyot kértük) 20 deka hússal és 20 deka krumplival érkezett, embertelen mennyiségben. A hús jelen esetben csirkecomb, házilag nyársalva, és fűszerezve, ami meg is látszott rajta, messze a tucatgyrosok fölé emelve a dolgot.

Mellé jött még tzatziki, répasali, valamint a már említett tirokafteri is, mindhárom remek minőségben, csakúgy, mint a mellé adott zöldségek is. Na de ennyit a gyrosról, jöjjön a burger.

2016-04-13_18_19_12.jpg

A burger, ami a nomen est omen jegyében jelen esetben egy pljeskavica volt, háromféle hússal. A zsömlét, amely ugye a lepényre hajaz, szintén helyi pékség készíti, ízre állagra pedig úgy volt jó, ahogy.

2016-04-13_18_22_00.jpg

A hús kellemesen ízletes karakterrel érkezett, és a frissességről pedig a további belevaló zöldségek gondoskodtak. Ja igen, majd elfelejtettem, de még ajvár is járt bele (ugye). Üde színfolt, és kellemes darab a burgerek körében.

2016-04-13_18_23_39.jpg

Desszertként még dobtunk egy pirogot, ami itt nem forró olajban sül ki, hanem kemencében készül. Van ebből csülkös darab mi, mi a Sztroganoffosat kóstoltuk, melyről nem nehéz kitalálni mi volt benne. Mindezeken felül említésre érdemes még a cevap-tál, ami olyan a pljeskavicához képest, mint a gyrostál a gyroshoz; valamint kapható mics (háromféle húsból készülő kolbászka) is, akár szintén burger formában.

2016-04-13_18_43_01.jpg

A minőségi alapanyagok nem jelentenek iszonyat elszállt árakat, a burger 990, a nagy gyros tál pedig 1590-be kerül, ami totál korrekt. Ha Érd felé jártok, mindenképp térjetek be ide, nem fogtok csalódni.

Elérhetőség: https://www.facebook.com/Balkán-Bistro-700146886710836

Cím: Érd, Szabadság tér 13.

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr288646032

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SAndrás 2016.04.21. 07:27:39

Néhány éve - a burgerlázat megelőzve, lokálpatriótaként és pénz nélkül - egy minőségi BÜFÉT akartam nyitni Érden. A kapcsolataim és ismertségem sajnos nem voltak elegendőek. Később nyílt egy hely a Magyar Földrajzi Múzeum mellett, ami már szinte hozta, amit elképzeltem. Így aztán lehetőségem szerint segíteni próbáltam. Sajnos, tönkrement (ennek okait nem taglalnám), még fészbúk kampányt is indítottam érte.
A Balkan Bistro mellett megyek el szinte naponta, nyitás óta kerülgetem.
Eddig az tántorított el, hogy a "nyársrafűzöttvágottsülthús"-t zöldségekkel lavasban (török változat) tudom szeretni, a gyorsfagyasztott burgonyát meg sehogy sem. A jalapenos gyros tál, a csemegeuborkás burger képe azonban meggyőzött (sosem értettem a kígyóuborkát egy burgerben)! A sajttal töltött paprikát a reggeli pirítóshoz tuti hazaviszem!
Egyszóval:
Köszönöm!

wiener 2016.04.21. 07:27:41

hmm, kipróbálós
csak tényleg legyen minőség, ne legyen közepes, akkor visszajárós
annyira kellenek a jó helyek vidéken is, mint egy falat kenyér

Csigataposó 2016.04.21. 07:27:43

En bar tiz eve nem Erden lakom elotte laktam ott vagy 20 evet, de errol sose hallottam. Szabadsag ter szamozasa eleg hulye ugyhogy fogalmams sincs hol lehet. Most vegigmasztam ketszer a googlemapsot de azon sem talalom. Ugyhogy vagy vmi udvarban van vagy nagyon uj. Epulet alakja alapjan azt mondanam ez a ciklamen cipobolt, de az mintha kissebb lett volna. Google mapson meg vmi ingaltan iroda van a regi cipobolt helyen. Ki tud igazitani vki?

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2016.04.21. 07:30:52

@Csigataposó: pest felől jössz budai úton, elhagyod az esküdt utcát, és ott , ahol a gugli maps is mutatja. A street viewban még Marcsi ingatlankozvetito iroda van meg :D

Csigataposó 2016.04.21. 09:03:06

Igen kozben a facbook oldalukon van egy foto ami kicsit jobban mutatja az epuletet. Ez ott a Csepp uzlethaz oldalaban van a ciklamen cipobolt helyen. Ami google mapson marcsi ingatlan kozvetito meg siker uzlethaz neven jelennek meg. :)

SaGa 2016.04.21. 09:03:09

@Csigataposó: Stimmel, ez volt cipőbolt, de ingatlaniroda is. A most épp Siker üzletház nevű blokk része a posta korábbi helye (most ott van az orvosi ügyelet) mellett. Esküdt utca, Velencei úr sarok...

Business4All 2016.04.21. 10:43:11

Ha már görög és Érd, akkor ajánlom még a Bajcsyn a Parisz (vajon miért ez a neve?) nevű helyet. Egy görög család üzemelteti, és számos görög kaja mellett lehet venni padlizsánkrémet, sült halat és még sok minden mást is. A mindenki által "Total kút"-ként ismert Eni benzinkúttal szemben van.

Tranquillius 2016.04.21. 12:01:03

Tényleg jó hely! Legutóbb (tavaly ősszel) egyetlen komoly hiányossága volt: nem volt még sörük. Remélem ez azóta megoldódott. :)

bl4ze 2016.04.21. 16:49:19

@Business4All: Igen, Őket én is ajánlani tudom, jó kaja, kedves kiszolgálás és teljesen autentikus. www.facebook.com/parisgyros A Balkán is régi kedvenc, jó a kaja ott is nagyon! Szóval van Érden 2 jó gyrosos :)

similarthings 2016.04.21. 20:44:38

Most ettünk ott: botrányos. Csehó kinézet, és kosz az asztalon.

Az étel vicces méretű diétás mennyiség - legalább nem hízol el - amikor megláttam a gyros tálat azt hittem ez vmi vicc. A párom nagyon vékony leányzó még ő is keveselte. Nem kapsz hozzá pitát csak külön pénzért.

A tzatzikis tejföl hűtő ízű. És egyébként olyan menza koszt jellege volt az egésznek. Pedig túrázás után farkas éhesen este mentünk oda.

Arra gondoltam hogy a tulaj az olcsó egyszerű hellyel/bérleti díjjal akar spórolva jobb minőségű és mennyiségű ételt varázsolni. De nem: pont azt kapod aminek a hely is kinéz.

Fogalmam sincs ki írta a blogot és milyen célból de nem volt korrekt, vagy neki más ételeket szolgáltak fel. Mert ettől BÁRMELYIK gyors étterem vagy talponálló bárhol jobb, de legalábbis ezt a szintet hozza. Ez hazug marketing volt.

A tulaj kösse fel a gatyáját és készítsen jobb ételeket nyújtson jobb szolgáltatást.

Írta: egy csalódott vendég.

Jancsa Jani · http://burger.blog.hu 2016.04.21. 20:47:38

@similarthings: én arról írtam, amit én ettem, szerintem a képen is látni, hogy mekkora adag, mind a burger, mind a gyros, ez azt hiszem tiszta sor. Legközelebb amúgy érdemes helyben jelezni, ha probléma van, mert itt az "étel" megnevezés, meg a "hűtő íz" (sosem ettem még hűtőt) nem túl konkrét...

similarthings 2016.04.21. 23:05:14

@Jancsa Jani: mondom, a baj annyi hogy átlag alatti volt a minőség. Átlag alatti a mennyiség. Minden átlag alatti volt. Ilyenről írni pozitív visszacsatolásként meglepő.

A hűtő ízt - ha eddig még nem sikerült megtapasztalni - úgy kapod meg hogy fedetlenül beteszed egy-két napra legalább a hűtőbe az inkriminált ételt és kapsz egy jellegzetes, bárki által felismerhető ízt. Remélem segítettem.

5818 2016.04.23. 10:31:48

similarthings: Az okoskodó, fontoskodó és minden herotózó bejegyzéseid olvasgatva ( blog.hu/user/37146/tab/activity ) egy meglehetősen frusztrált személyiség képe bontakozott ki, biztosan ez a legjobb, ha itt szerepelgetsz ? Mennyire hihető, hogy mindenhez jobban értesz, vagy az, hogy megjelenik egy blog és te órákon belül kimégy Érdre?? Lehet, hogy egy pszichiáter tudna még segíteni... ;)

SAndrás 2016.05.05. 06:19:40

Nos, tegnap bementem. A hölgy azonnal jelezte, hogy legalább fél órát kell várni. Mivel hely nem volt, feldobtam a kiszállítási lehetőséget, ami meghiúsult, mert a házi hamburgerbuci elfogyott.
Ma korábban tértem be, egy durva zivatar után, csak egy elviteles rendelésre vártak.
Most egy úr állt a pult mögött. Hamburgert akartam ismét, kaptam egy "lottószelvényt" és egy tollat, meg némi magyarázatot a kitöltésére.
Gondolkodtam a Juicy Lucy-n (ott: sajttal töltött dupla hús ). Végül szimplát választottam ketchup, mustár, majonéz, jégsaláta, paradicsom, jalapeno, cheddar sajt cuccokkal (így 1140 ft volt).
Amikor elkészült, fizetni akartam, mire az úr azt mondta, hogy a következő rendelést készíti, így nem akarja tapogatni a pénzt, majd később rendezzük (ezért nagy pirospont!) .
Kaptam egy óriás burgert éppen átsült hússal (nem well done, de nem is medium), jól pirított - nem édes- buciban, szószokkal és zöldségekkel.
Az éppen készített gyros-rendeléseket is jól megfigyeltem (szakmai ártalom). A nagy gyros tál számomra értelmezhetetlen mennyiségű étel, a gyros pitában nevezetű bizonyára mennyiségében elfogadható lenne számomra, de kiemelném a látványt! Azzal foglalkoztak, vazze!
Mire megettem a burgert egymás után jöttek a vendégek, fizettem, majd hazaindultam. Kb 300 m-nyire lakom, úgy pihegtem közben, mintha 200 gyorsot úsztam volna.
Legközelebb tuti bevállalok egy kis (!) gyrostálat !
süti beállítások módosítása