Burger Blog

Burger "King" @ Pesti Burger és Bár

2016. március 14. Jancsa Jani

Ne aggódjatok, most nem a névvel megegyező gyorsétterem lesz a célpontja az írásomnak, hanem a Tompa utca kedvence, a PBéB legújabb, eszement ajánlata.

2016-03-08_19_11_41.jpg

Először nem is akartam hinni a szememnek, amikor megláttam a nevet az étlapot, de gondoltam, mi baj történhet, rendeljük ki. Előtte azért csaptunk egy korsóval a ház söréből is, mert miért ne.

2016-03-08_19_11_00.jpg

2016-03-08_19_10_43.jpg

Másik burgernek egy heti ajánlatot kértünk, az is totál rendben volt, de most nem erről szeretnék beszélni. Mielőtt azonban belevágnék, mesélek a köretről, ami egyrészt egy jó adag, előre készült chips volt, valamint egy káposztasaláta, aminek az íze viszont kiemelkedő volt a város többi verziója közül, zöldebb, ressebb - jól kezdődtek tehát a dolgok.

2016-03-08_19_12_34.jpg

A King nem finomkodik, és rögtön egy húszdekás Angus húspogácsával kezdi az ismerkedést, teljesen korrektül, teszem hozzá. Megkoronázza még húsfronton egy kellemes darab kacsamáj grillezve, ami mindig jó, valamint tökéletesen elkészített baconszeletek.

2016-03-08_19_11_26.jpg

Amit nem mondtam, hogy a tetején egy grill újhagyma áll keresztbe, a zsemle a jól ismert finom, pirított darab, megkenve házi aiolival - nem is kell ennél több. Odabenn vár még ránk egy kevés házilag aszalt paradicsom, hagymalekvár, és jalapeno is (én mondjuk ez utóbbit kihagytam volna, néha totál elvette az ízét a többi jóságnak).

2016-03-08_19_16_41.jpg

És, hogy milyen volt? Pont olyan, amilyennek a fentebb leírt hozzávalók predesztinálják: a szokásos Háda Imi-féle minőség, tökéletesen összepakolva.

2016-03-08_19_38_41-2.jpg

Desszertnek egy jó kis panna cottát toltunk, gyümölcsvelővel, ami szintén egy új szintre emelte ezt azt édességet, és remekül megkoronázta a vacsorát. Más virágot ad nőnapra, én hamburgert - és milyen jól tettem.

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr908458480

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

oblint 2016.03.14. 12:50:49

Szerintem a legdrágább burger közelében sem járhat árban, szinte biztos h a milliárdos burger az, a knrdy-ban, 12ért. Persze az minőségibb alapanyagokból van, wagyu+libamáj+stilton.

cardiobascuralis 5 2016.03.14. 14:07:49

Ja, Angus, mi? Az étlap elbírja...

Intimitás Gourmet · http://intimitasgourmet.blog.hu/ 2016.03.14. 15:56:48

Ha egy burger attól különleges, hogy az unalomig ismert darabokból a lehető legdrágábbat tesszük bele, hmmm, ebben nincs izgalom. Én azt szeretném látni, ha valakinek van fantáziája, és megmutatja az ő igazi sajátos ízvilágát.

Nemozoli 2016.03.15. 09:31:01

Újpesten, a Központ Bisztróban ettem tegnapelőtt egy egészen jófajta burgert! Libamell-húspogácsa, rásütött cheddar sajttal és karamellizált hagymával, ráadásul buci nélkül kértem, mert éppen nem eszem szénhidrátokat... mellé káposztasaláta öntettel, házi készítésű chips egyedi fűszerekkel, és mivel éppen nem volt a konyhán a húsos étel mellé körített, az étlapon szereplő öntetből egy összetevő, így fügelekvárt kínáltak mellé, amely fantasztikusan kiegészítette a libahúst! Erről is lehetne írni egy ilyen blog-bejegyzést, de én inkább maradok annál, hogy az egyedi megoldásokat és a konstruktív hozzáállást találom megnyerőnek, nem a költségfelverő tényezőket! A burgerem + a köret 2100 Ft-ba került... és egyáltalán nem maradtam éhes utána!

(ez a "házilag aszalt paradicsom" nekem csak az édesanyám által személyesen aszalt paradicsomok kapcsán merül fel, mint tényező, senki másnak ilyen dologban nem hiszek... de marketing-szövegnek ez is jó, ha fel akarjuk tuningolni az árakat!)
süti beállítások módosítása