Burger Blog

BpBurger (177) - Cool Tour Bar III. Buda

2016. február 16. Jancsa Jani

Itt már voltam valamikor - ez járt a fejemben, amikor a Lövőház utcában megérkeztem a CoolTour-ba, majd hamar rájöttem, hogy olyan másfél éve egy Street Kitchenes megbeszélés történt itt. Akkor még azt hiszem nem volt burger, de most igen, én pedig mint az éji vad, gyűltem.

2016-02-02_18_14_42.jpg

Ha egy kicsit bentebb hatolunk, rögtön meg is látjuk a látványkonyhát, ahol majd a mi ételeink is fognak készülni. Úgy gondoltam, egy burgernél jobb a kettő (összesen kilencből lehet kérni), így ennek a szellemében esett a választásom egy Quattro Formaggi és egy American BBQ burgerre, meg persze a hozzávalóira.

2016-02-02_18_00_48.jpg

Olyan 10 perc múlva kész is lett minden, úgyhogy boldogan tudtam elkezdeni a kajálást, és fél perc után leenni magamat - vigyázzatok, vagy legalábbis ne legyetek olyan bénák, mint én, de eltértem. Már maga a tálalás is jól fest, nem csak úgy oda van vetve, hanem egy fadeszkán érkezik, egy steak-késsel átdöfve, megdíszítve.

2016-02-02_18_14_45.jpg

Mindkét burger zsömléje kellemes, szezámmagos darab, kis pirítással, a Bazsalikom Pékségből, amit pedig tudunk, hogy elég jó. A húspogácsákban is volt egyediség, mivel például a zsír egy részét bacon adja benne, amit szintén régóta közismert, hogy jó dolog. Ízvilágra nagyon szuper, kicsit az amerikai vonalat követi fűszerezés terén (worchester, stb), ráadásul teljes mértékben házilag keverik, így nyeri el végső formáját a rostlapon.

2016-02-02_18_15_51.jpg

2016-02-02_18_16_34.jpg

Kezdjük a négysajtossal, amit inkább pizzánál szoktunk meg nem burgernél, viszont itt is ugyanolyan jól működik. A három muskétás itt a cheddar, a füstölt, és a márványsajt, melyekhez csatlakozott a grillsajt is, és így olvadtak egy mámorítóan ízletes egységbe. Mindezek mellett csemegeubi, pirított hagyma, és JD szósz kerültek még a burgerbe, a legnagyobb örömömre.

2016-02-02_18_15_40.jpg

2016-02-02_18_17_09.jpg

Az American BBQ inkább a klasszikus vonal felé igyekezett, mint azt már a nevéből is sejthetjük. Ebben a speckó a házi barbecue-szósz mellett a sült hagymakarika, és a jalapeno-karikák voltak, melyek, mint mindig, most is remekül tették a dolgukat.

2016-02-02_18_14_53-2.jpg

2016-02-02_18_15_04.jpg

Köretek terén sincs szégyenkeznivalója a helynek, ugyanis a repertoár, több, mint korrekt: kérhetünk steak burgonyát, kétfajta sajtfalatkát, valamint hagymakarikát is. Ezeket a ház remuládjába mártogathatjuk, ami az utóbbi idők egyik kedvenc szósza lett nálam, próbáljátok ki, csakúgy, mint a káposztasalátát, ami szintén frissítő, korrekt darab, így a masszív burgert simán ki tudjuk vele könnyíteni.

2016-02-02_18_35_16.jpg

Desszertügyileg egy kis csík bordára mentem rá (spare me the details - ahogy mondta az Offspring is) - hát ez is valami brutáljó, kis mázzal rajta, a hús leomlott a csontról, mi kell még?

2016-02-02_18_49_13.jpg

A burgerek 1390-től 1790-ig tartanak, ami itt Budán egy elég kellemes árszabásnak mondható. Ha szeretnénk egy jó burgert enni a környéken, és nincs kedvünk mondjuk a Mammut vonalát elhagyni, akkor ez lesz a mi helyünk!

Elérhetőség: https://www.facebook.com/CooltourBar

Cím: 1024, Lövőház u. 18.

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr818386662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása