Burger Blog

Mobilról burgert rendelni? Naná!

2015. augusztus 24. Jancsa Jani

Sokan vannak úgy, főleg ebben a mostani, árvízzel dúsított időben, hogy jó lenne valami tuti kis burger, de ne kelljen kimozdulni érte. Nos, ebben nyújt most még mobilabb segítséget Magyarország piacvezető rendelős oldala, a Netpincér.

2015-08-19_13_17_59.jpg

Nemrég feküdt rá ugyanis az oldal, hogy kicsit nekiálljanak promózni a mobilos appot, ami elérhető Androidra és iOS-re is, és állítolag hamarosan WP-re is jön. A Netpincéren (ha netán valaki nem ismerné) szinte az összes mérvadó budapesti kiszállítós étterem elérhető, és ráadásul a fizetési lehetőségek is határtalanok, a készpénztől kezdve a SZÉP kártyáig minden adott.

2015-08-19_12_08_32.jpg

Belépve az alkalmazásba először a címet kell megadni, majd láthatjuk, mely éttermek szállítanak a körzetünkbe. Én jelen esetben az Attaboyt választottam, akiknek korábban már volt szerencsém megkóstolni a Duo burgerüket, de most az egyik újdonságot választottam, full méretben. Természetesen nem álltam meg ennyinél, hanem desszert is került a kosárba.

2015-08-19_12_08_38.jpg

A következő lépés a cím véglegesítése volt, majd ha van kuponkódunk (erről lentebb), akkor azt is megadhatjuk. Utána pedig már csak a rendelésre tappolás van, és máris jön a visszaigazoló email a szokásos módon, hogy mikorra várhatjuk az ételünket.

2015-08-19_13_16_00.jpg

Ez jelen esetben olyan egy órát jelentett, amikor is csöngetett a futár, és átadta a kis csomagot. A burgeremhez jófajta házi rántott hagymakarikát kértem, a Magic mellett ők a másik kedvenceim ilyen téren.

2015-08-19_13_16_19.jpg

A burger a Mr President nevet viselte, nem véletlenül, hiszen a lelke a kiválóan omlós húspogácsa mellett egy hatalmas darab 60%-os brie sajt volt, mámorítóan megolvadva a könnyed buci belsejében.

2015-08-19_13_17_02.jpg

Mindezek mellett még lilahagyma, majonéz, és aszalt paradicsom adta a bónuszt a burgerben, egy tuti ízkombinációval. Említettem fentebb a desszertet is, ez most egy brownie volt epervelővel, valamint egy almás pite. Ezek is finomak voltak, csak sajnos a brownie most egy kicsit töményre sikerült, lehet, hogy az utazás nem tett jót neki.

2015-08-19_13_20_14.jpg

Visszatérve az appra, működésből jól vizsgázott, előnyére írható, hogy teljes budapesti lefedettséggel rendelkezik, és a kínálat ráadásul folyamatosan bővül, viszont ugyanezen ponton az hátránya, hogy vidéken még vannak kieső területek.

2015-08-19_13_28_59.jpg

A végére pedig jön a jó hír: sikerült kibulizni egy olyan akciót a céggel, melynek keretein belül, ha a jobb oldalon látható bannerre kattintotok, akkor az első mobil appos rendelésből 15% kedvezményt fogtok kapni a BURGERBLOG kód megadásával. Fontos, hogy ez esetben csak bankkártyával, vagy SZÉP kártyával tudtok rendelni, KP-ra vagy egyéb utalványra ez az akció most nem elérhető.

2015-08-19_13_29_05.jpg

Tehát indulás, most egy hétig akciósan jön a szátokhoz a kaja!

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr867730870

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2016.01.06. 08:58:32

WP-re azóta se jött ki az app, pedig még a MasterCardnál osztogatott kuponokon is szerepelt a WP app logója :(
süti beállítások módosítása