Burger Blog

BpBurger (135) - Tuning Bar & Burger

2014. november 17. Jancsa Jani

Valami csoda folytán ha össze kéne szedni, hogy mely kerületekben nyílik a legtöbb burgeres, azt garantálom, hogy a he7edik nyerne, toronymagasan. Ez lehet jó is, meg rossz is, de amíg a minőség tetőzik, addig én nem aggódnék.

2014-11-07 21.08.20.jpg

A Tuning néhány hete nyitott meg, mégpedig a Mazel Tov szomszédságában, ami azért teljesen jó, mert az egy elég menő hely, de viszont nincs burgerük. Erre szolgáltat a szomszédság megoldást, ráadásul ha belépünk, már maga a beltér is nagyon dizjános és pofás. Rögtön szemben egy látványkonyhát találunk, így aki szeretné, meg is szemlélheti, miés hogyan készül.

2014-11-07 21.09.32.jpg

Ráadásul, amikor másodszor arra jártam, kontrolltesztelni, ki nem találjátok kit találtam ott: Sima Lacit, a Kandalló volt kezdőséfjét, akit szerintem senkinek sem kell bemutatnom, magukért beszélnek helyette a burgerei.

2014-11-07 21.08.35.jpg

Az ember azt hinné, hogy ilyen beharangozó után már nem érheti több meglepetés az embert, pedig be. Ilyen például a lecsüccsenés után alanyi jogon járó házipálinka, ami egy annyira zseniális ötlet, hogy az ember azon kezd el tűnődni, máshol miért nem vezették még be.

2014-11-07 21.29.55.jpg

Miután ez megtörtént, kaptunk még egy adag házilag pörkölt mogyorót is, elképesztően jó kis fűszerezéssel.

2014-11-07 21.29.49.jpg

A burgerek amikor megérkeztek, újfent mosolyra húzták a szánkat, mert azért sejtettük, hogy ilyen kezdés után már nem lehet hanyatlás. A köret egy házi káposztasaláta, nagyon jó kis ízvilággal, valamint a házi steak burgonya a mártogatóssal szintén egy remek találat.

2014-11-07 21.59.09.jpg

2014-11-07 21.59.22.jpg

Az egyik burger, amit rendeltünk, a Rockefeller névre hallgatott, és oda is csapott rendesen. A másik verzió egy tükörtojással gazdagított nyertes lett, sőt, még kértünk hozzá a ház chimichurri szószából is, ami előtt külön fejet hajtottunk.

2014-11-07 21.58.21.jpg

2014-11-07 21.59.06.jpg

A zsömlék a Butter Brotherstől jönnek, és fajtájukban tökéletesek, kiváló ízvilággal, omlós textúrával, vajon pirítva egy álom, gratula srácok.

2014-11-07 21.58.36.jpg

A Rockefeller burgerben olyan úri huncutságok húzódtak meg, mint a libamáj, vagy szarvasgombás-sáfrányos majonéz, őrület!

2014-11-07 22.02.25.jpg

2014-11-07 22.01.17.jpg

A húspogácsa 18 dekás, Gál Józsi-féle, pont jól elkészítve, erről többet nem is szükséges mondanom, ez lassan alappá kezd válni már a városban, meglehetősen jogosan.

2014-11-07 22.03.28.jpg

A második alkalommal egy heti ajánlatra mentem rá: bárányburgert kértem, masszív zöldfűszeres ízesítéssel a húspogácsában, melynek alapízét, mely nem volt ugyan tolakodó, de mégsem tudta elnyomni sem ez, sem a köré tekert bacon. Nézzétek meg a fotót, képzeljétek el, és rohanjatok kérni, most!

2014-11-14 18.27.31.jpg

Természetesen a desszert sem maradhatott el: csokiszuflé, kívül ropog, belül folyik, fagyival - ugyanolyan remekmű, mint az előzőek, true story.

2014-11-07 22.41.38.jpg

Árak tekintetében 1850-től kezdődnek a burgerek, köretekkel, mondjuk a Rockefeller a nevéből adódóan 3600 forint volt, dehát láttuk, mi minden van benne. Úgy gondolom, a Tuning bőven a kerület fényévé válhat, mivel az alap burgereket olyan gourmet szintre emelte, ami nemhogy meglepő, de egészen egyszerűen bámulatos, sőt, kötelezően felkeresendő minden burgerimádó számára.

Cím: 1072, Akácfa utca 45.

Elérhetőség: https://www.facebook.com/tuningbar

A bejegyzés trackback címe:

https://burger.blog.hu/api/trackback/id/tr756900911

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása